Dr. T. Túri Gábor: KYBELE, az Ős-Anya istennő Posted in: Egyéb kategória

Motto: Magyaroknak, magyarul…

A napokban, adatgyűjtésem során találkoztam Kybele istennővel, pontosabban az istennő nevével. Az érdeklődésemet a “Múlt-kor Történelmi Magazin” portálján megjelent 2011-es cikk keltette fel, amely egy, a Duna folyásától jobbra elterülő, 4200-3400 évvel ezelőtti magyarországi leletre hívta fel a figyelmet:

„Bonyhád határában az elmúlt két évben egy biogáz erőmű építése során a bronzkori Mészbetétes edények népe kultúrájának temetője került elő. A 800 éven át használt temetkezési helyen talált, több mellű nőket ábrázoló kerámiák rituális célokat is szolgáltak…”
(mult-kor.hu/20110223)

Kybeléről már az egykori gimnáziumi tanulmányaink során, a művészettörténet órán is hallhattunk, akiről így, a szobrait szemlélve megtudhattuk, hogy kultusza egészen a Kr. e. 5-6. évezredre (Catal Hüyük) vezethető vissza, és így az is egyértelműnek tűnt, hogy valamilyen ősi teremtő és szülő anya istennő volt, akinek az ábrázolása az évszázadok folyamán lepésről-lépésre változásokon ment keresztül, és így koronként más-más néven is tűnt fel.

Ha a róla készült képeket most sorba vesszük, az elsőn láthatjuk, hogy ezen a mintegy 8000 éves szoborkompozíción a fedetlen és hatalmas mellekkel rendelkező termékenység istennője egy trónuson ül, két oroszlánnal az oldalán.

A következő képeken és évezredekben ez az ábrázolás már „finomodik“ és ezeken már egy fedett és nem olyan kifejezetten nagy mellekkel rendelkező istennőként,de még ugyancsak a trónusán ülve és oroszlánokkal jelenik meg előttünk… Innen aztán kétfelé válik az ábrázolásmód, mert vagy oroszlánok nélkül, de még trónusán ülve,vagy pedig trónus nélkül, már csak egy oroszlánnal találkozunk vele.

 

Mindez kétségtelenül érdekes, ellenben nem ad magyarázatot a nevére… Azonban, ha ezek után a régebbi pl. a phrygiai leleteket is megnézzük, akkor ott ugyanezt az istennőt fedetlen és igen nagy számú mellel ábrázolva látjuk.

Lehet, hogy itt kell keresnünk a nevének eredetét?

Eredjünk tehát most e nyom után, és próbáljunk így választ kapni a kérdésünkre!

 Kybele vagy Kybeles (lat.: Cybele) tehát, ősi anya istennő, még a görögök előtti kultúrkörből, amelyet később a görögök is átvesznek ezen a néven. Ez majd átalakul a későbbi vallásokban Artemisz, Rhea, és Diána nevekre, de mindegyik az anyasággal marad kapcsolatban.

Így Kybele többek között a három istenfivér Hádes, Poszeidon és Zeusz (lat.: Plutó, Neptun és Jupiter) anyjaként is ismert. Ugyanakkor pedig ez a Rhea – itt most Nuth néven – még az egyiptomi Isis és Ozirisz anyja is.

Kybele neve a görögöket megelőző pelazg kultúrából került átvételre.

A pelazgok pedig az eredetükre nézve (Hérodotosz szerint) északról vándoroltak be a mai Görög-félsziget területére, vagyis a Duna jobb partjától délre elterülő vidékről.

Származásukat tekintve, egykori mezopotámiai gyökerekkel rendelkező nép volt, amelyet a neve is igazol.

Ugyanis a PI-IL-IS – vagyis a sumér emesal nyelvjárás szerint PE-EL-ES, az emegir (emengir) nyelvjárás szerint pedig PA-AL-US – szónak a jelentése, az „Ég urának a fia“, mivel az Us (es, is, as) fiút és gyermeket jelent.

A Bél vagy Bál (Pa-al) szó általánosságban Urat (királyt) jelent. A neves sumerológus és teológus Anton Deimel SJ. szerint pedig, a „Palas“ szó még királyi ruhát is jelent (ami nálunk is megmaradt a magyar palást szavunkban).

Vagyis ez egy királyi (főpapi) ruházatot és méltóságot is jelent.

Ezt a kifejezést a „palást“ szavunkon kívül megtaláljuk még a Pilis hegység nevében is, amely királyi birtok volt. Ezen az alapon a Peleske nevű magyar helység jelentése is jól megérthető magyarul, ugyanis a ki és ke, az „földet” jelent, amiért is a helység neve így „Királyi föld” jelentésű. Folytathatjuk ezt tovább a magyar Balázs névvel, amely nem más, mint BA-AL-AS, ez pedig a „Ég-fia“ jelentésű, de ugyanez vonatkozik a PALÓC népnévre is, amely szintén a BA-AL-US szófejtéssel értelmezhető.

Ez utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a Kr.e. 5. sz-ban élt Hérodotosz a PLÁC népet a barbár szkíták, a pelazgok közé sorolja, amely utóbbi nép jelentése Bál (vagy BÉL) isten fiai: PEL-AS-G. (Dr. Novotny Elemér „Sumér nyelv – magyar nyelv” in Népszerű Történelmi Füzetek 1976.)

Ez a pelazg nép Kr. e. 2000 táján már a Balkán-félsziget déli részén élt és magas kultúrát, írást és vallást mondhatott magáénak. Ennek nyomaival még ma is találkozhatunk, mint pl. az athéni Akropolisz alapfalai, a mükénei építmények, vagy a fennmaradt kerámiák, amelyeket a mai indoeurópai történetírás prehellén- vagy protoattikai vázák (protoattische Vasen) kifejezéssel nevez meg, kínosan ügyelve arra, hogy ezzel gondosan kerülje a nem-indoeurópai pelazgok nevének az említését! Ugyanígy írása is volt ennek a népnek, hiszen Massimo Pallottino olasz régészprofesszor szerint, az itáliai etruszkok a pelazgok (vagy annak testvérnépének a) leszármazottai, és így a Kr. e. 9. századból származó etruszk írásmaradványok is pelazgok eredetűnek tekinthetők… Ebből viszont az is következik, hogy Kr. e. 700 után – miután a hellének vették át a Görög-félszigeten a hatalmat – a görögök az írásukat mégsem a föníciaiaktól vették át, mint ahogy pedig ezt az indoeurópai történészektől hallhatjuk, hanem a már ott élt pelazgoktól!

Egyébként csakis ezzel a PELAZG (-rokon) – ETRUSZK kapcsolattal lehet megérteni azt is, hogy az etruszkoknál található griffes-oroszlános szimbólumok miért hasonlítanak a szkíták (és így a magyarok) bronz és aranytárgyain találtakhoz.

Azonban a hellének ugyanígy átvették a pelazgoktól a mitológiájuk egy részét is, mint például az „Ős-Anya-istennő“ tiszteletét is, RHEA néven.

Rhea, aki később a görög mitológiában az istenek ősanyjaként vált ismertté, egy ún. Titán-lány volt, akinek az apja Urános, az ég istene, anyja pedig Gaia a Föld istennője volt, akik pedig a 12 Titánnak, a három Kyklopsnak és a szintén három Hekatoncheires szülei voltak (Stella Kalogeraki: Grichische Mithologie, Mediterraneo 2005. ISBN 960 8227 32 1). A történetíró Hesziódosz, a Kr.e.700-ben megírt Theogonia (Az istenek születése) c. művében leírja, hogy Uranosz, félve, hogy a gyerekei megfosztják a trónjától, a föld alá záratta őket. Gaia azonban ezt nem nézte jó szemmel ezért szövetkezett a legfiatalabb fiával, a titán Kronosszal. Kronosz aki Rhea Titán-testvére volt és később a férje lett, ezután úgy ragadta magához a hatalmat, hogy kasztrálta az apját Uranoszt. Ekkor Uranosz kifolyó véréből megszülettek a Gigantok (óriások) és a Nimfák; a tengerbe vetett nemi szervéből, pedig Aphrodité. Mindezek után Kronosz kiszabadította a testvéreit, a többi Titánt a föld alatti börtönéből, de a Kyklopszokat és Hekatonheireszeket a föld alatt hagyta, majd a testvérével Rheával megházasodva elfoglalták az istenek világának a trónját.

Kronosz azonban a szüleitől (Uranosztól és Gaiától) azt a jóslatot kapta, hogy a gyermekei majd egyszer őt is megfosztják a trónjától, mint ahogy ezt ő tette a saját apjával, ezért Kronosz Rhea gyermekeit sorra felfalta. Rhea végül a kétségbeesésében a fia Zeusz megszületése előtt elbújt a Kréta szigeti Ida barlangjába és ott hozta világra a fiát,

A Kréta-szigeti Ida barlangja. Az első kép a barlang mélyén készült, a 2009-ben tett látogatásunk során, a második kép pedig azt a helyet mutatja, ahol a görög mitosz szerint Rhea világra hozta a fiát Zeuszt. (Forrás: A szerző privát gyűjteménye)
majd egy bepólyált kőbábut adott helyette a férjének, aki így azt fogyasztotta el. Zeusz pedig Kréta szigetén elbújva a nimfák (és az Amalthea-kecske) védelme alatt felnövekedve, később ezután megfosztotta az apját a trónjától és annak gyomrába zárt testvéreit pedig kiszabadította… Ezzel magához ragadta a világhatalmat… (de azért tovább gyilkol, mert legyőzi a Titánokat, majd a Gigantokat is, majd az első – és már terhes – feleségét Métiszt is felfalja, így aztán lánya Athéné (Pallasz Athéné) Zeus fejéből kipattanva születik meg. Majd Thetist is elkerüli, mert a jóslat szerint a fia majd erősebb lesz az apjánál…, és így tovább, mígnem minden riválisa eltűnik a környezetéből.)

Miután most így ezzel, Rhea görög mondájával megismerkedtünk, rögtön észrevehetjük, hogy e történetek – a kegyetlen fordulataival – nagyon emlékeztetnek az indoeurópai nemzetek (főleg a németek és a franciák) ijesztően rémséges népmeséire. Mert megállapíthatjuk, hogy annyi kegyetlenséget és embertelenséget, mint amit az indoeurópai mesékben láthatunk, a magyar népmeséinkben nem találunk… Gondolok itt többek között a Jancsi és Juliska, a Csipkerózsika vagy Hófehérke című mesékre, amelyek eredeti, középkori szövege oly annyira elrettentő, hogy ezek gyermekkézbe egyáltalán nem valók… Ezért is „finomított” rajtuk – néhány száz év elmúltával – a két Grimm testvér.

Vegyük végre észre, hogy ezek az így („indogermán észjárás szerint”) átformált görög mondák valójában az egykori pelazg és fríg (phrüg) mondák és mitológiai történetek átiratai, és így ezek is ugyanazokból a régi forrásokból táplálkoznak, mint amiből az – egy-két évszázada feltárt – sumér ékírásos táblák mondai világa is táplálkozott; vagyis pontosan ugyanabból az ősi forrásból, amiből a mi magyar népmeséink is erednek.

És itt van a lényeg!

Mert mindegyik egy tőről fakad. Ezért is van hasonlóság közöttük!… Csak az egyik kegyetlen (indogermán népmesék), a másik pedig barátságos és tanító (magyar népmesék).

Tehát Rheának ez az istenanyai szerepe a phrygiai Kybele kultuszból került át a görögökhöz.
A frígek – érdekes módon, hasonlóan a pelazgokhoz (!) – a Kr. e. XIII. században vándoroltak a Balkánról (a Dunától délre fekvő területekről!) a Fekete-tenger déli területére és ott megalapították a birodalmukat Gordiosz központtal (ahol jóval később majd Nagy Sándor fogja átvágni a híres „gordiuszi csomóját“).

Ez a terület előtte a Hettita Birodalomhoz tartozott, ami nem volt más, mint a Hét-Ország.

Ugyanis ezt is jól megérthetjük a mi nyelvünkkel, mivel a “-TA” végződés, mindig területet jelöl a nyelvünkben. Például Százhalombatta, Tata, Margitta (az egykori Bihar v. m.), Bata (Baranya m.), Inta (Vas m.), Zenta (Vajdaság), Szalonta stb. Mert ez a TA egy egy szótagú gyökből ered, amely magában is területet jelöl. Így ebből – szintén területre utaló – más szavakat is levezethetünk, mint például a TAnya, TÁj, Talaj, TArtomány stb.

A HETTI pedig a hét = hette (hetti) szavakon keresztül hetet jelent, amit a két = kettő szavak alapján vezethetünk le.

Tehát ez a név így magyarul jól érthető, mert ez hét-területet, vagyis hét tartományt jelent az
országban. De ugyanakkor a TA-val kapcsolatban, a „scythian Vocabulary”-ban mást is
olvashatunk („Scythian Vocabulary and Names“ Additions on Uralic, Sumerian, Hurrian,
Hungarian by Fred Hamori; Additions on Turkic from Umit Ertim, and Marc Hubey;
Additions on Chuvash from Elana Romanova) :

Ta =people, men, collective/Scyth
vagyis magyarul: TA = szkítiai eredetű szó, jelentése emberek, lakosság vagy közösség. Ugyanúgy, mint a hurri: tar-sua=fellow man(ami magyarul: követő embert, partnert jelent) vagy a magyar: társ =fellow man, companion (magyarul társ, partner) ezzel kapcsolatos társa-ság=society/Hungarian (magyarul: magyar szó, jelentése közösség).

Tehát a HETTI-TA jelentése a “Hetes közösség”, a “Hetek társulása”, vagy a Hetek-tája.

Ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy a népmeséink (vagyis népemlékezetünk!!) „Hetedhét országa“ az nem jelent mást, mint ennek a Hettita Birodalomnak, vagyis a Hétországnak, a hetedik közösségén, vagy tartományán túli terület…

Erről a „Hétországról” az Ószövetségben is olvashatunk (például a Teremtés Könyve, Mózes 1:23 fejezetében). Az ún. Luther-féle bibliafordítás Hethita néven említi őket. Érdekes módon, ugyanakkor a magyar Károli-féle bibliafordítás két t-vel írta e nép nevét: „hitteus“ alakban. Ebből a hitteus-ból pedig nem nehéz kiolvasni az előbb már említett “hettes” vagy “hetes” értelmet.

Ez pedig annál is érdekesebb, mert itt a számoknak bizonyíthatóan jelentősége van. Tudniillik a Hettita Birodalom a mai Törökország keleti felében az egykori Halusz (magyarul Halas!), ma Kizilirmak folyó mentén, jóval az időszámításunk előtti III. évezred előtt alakult ki, mint ország, először Hatti (Hat-ta?) néven. Ez utal a „hatos” számra.

Ez a birodalom aztán később megnagyobbodott és Hetti-ta néven lett ismert. Ez utóbbi pedig, mint láttuk, a „hetes” számra utal, ami tehát így a magyar nyelv alapján is a hatról-hétre való megnövekedést jelenti, vagyis az ország megnagyobbodását. Egyébként ezekről a hattikról csak annyit mond a mai hivatalos (indoeurópai) tudomány, hogy egy nem-indogermán nép volt, de rögtön hozzá is teszi, hogy az eredetéről (?) nem sokat tud. (Miért is tudnának? Hiszen nem kutatják… mert nem érdekük!) Ugyanakkor azonnal sietnek megjegyezni, hogy ezt a népet egy – általuk – indogermánnak nevezett nép a III. évezred végén vagy a II. évezred elején elűzte, ill. leigázta. Tehát ez a hivatalos tudomány a késői hettitákat így indogermánnak tartja.

Mindezzel azonban csínján kell bánnunk, mert ezeket a megállapításokat indogermán, főleg német kutatók tették. Ezzel szemben maguk az izraeli források is (például J. Wellhausen: Israelitische und jüdische Geschichte, 1907., 1. fejezet, 7. oldal) megemlítik, hogy a későbbi időszakban különbség volt a déli és az északi „hettiták” között: „…weiter in Norden, wo ihre wahre Heimat war, bewahrten sie ihre Eigenart.” Vagyis magyarul: „… fentebb északon, ahol az ő igazi hazájuk volt, ők (a hettiták) megőrizték az egyedi sajátosságukat.“

Tehát mindebből jól látható, egyáltalán nem biztos, hogy indogermán népként kell a hettitákat kezelnünk. Az indogermán nyelvészek ezt a megállapításukat nagyrészt Bedrich Hrozný cseh kutatónak az 1910-es években végzett munkájával támasztják alá; akiről azonban – nekünk magyaroknak – feltétlenül tudnunk kell, hogy köztudottan magyar-gyűlölő hírében állt, ezért sok megállapítását sajátos előítélet és elfogult nézőpont alapján fogalmazta meg!

Ezen írás terjedelme sajnos nem teszi lehetővé, hogy ezzel a témával itt bővebben foglalkozzak, mégis érdemes megjegyezni, hogy ennek a „Hétországnak“ a főistene, az Arinnai Napistennő férje, Tarhuntas volt, akit a vihar és a harc isteneként tiszteltek.
Mivel a nyelvünkben a t és d hang ún. alveoláris (fogmeder) hang és így egymásba átalakulhatnak, lehetetlen nem észrevenni e névnek a magyar „durrantás“ vagy „durrantós“ szóval való összecsengését, amely a mennydörgésre utal. És lám, ezt a Tarhuntas istent valóban hármas villámmal és a kezében egy fokossal ábrázolták!

Felesége pedig, mint írtam, az Arinnai Napistennő (UTU-Arinna) volt. Itt pedig, ebben az Arin szóban nem nehéz felismerni a magyar „arany“ jelentést, ami pedig mindenkor a Nap aranysárga ragyogását jelképezte!
Emellett ismert innen egy másik Napisten kifejezés is, az „UTU- nepisz”, amelyben pedig az „- isz” görög végződés eltávolítása után nem nehéz a „nap” szavunkat felfedezni!

Tehát ezen a területen jelennek meg a frígek (phrügök), akikről a Wikipedia megjegyzi (Wikipedia: Phrügia szócikke), hogy „Nagy valószínűséggel ők tehetők felelőssé a Hettita Birodalom Kr. e. 1200 körül bekövetkezett végső elpusztításáért.“

Ami véleményem szerint sokkal inkább azt jelentette, hogy ezzel a frígek a Hettita Birodalomban, az évszázadok során északra felszorult nem-indogermán, ősi „hatti“, népet így újra hatalomra segítették…Igaz ez a birodalom csak relatív rövid életű volt (mert Kr. e. 695-ben már elbukott), de mégis jelentős kultúrtörténeti emléket hagyott az utókorra.

Tehát itt, az idetelepült frígek között Kybele már hosszabb ideje a termékenység istennőjének számított, aki az eksztatikus táncaival a termékenység és a növekedés istennője volt, és akit mindig a szent oroszlánjaival, és – az ősanyai szerepének megfelelően – számtalan mellel ábrázoltak.

Az, hogy az oroszlán sumerül MAGH-URA jelentésű és így minden bizonnyal ennek is szerepe volt az akkori szimbolikában, ebbe helyszűke miatt most nem mehetünk mélyebben bele, de azért annyit érdemes itt megjegyezni, hogy a partiumi Sziágysomlyó MAGURA nevű hegyén volt egykor a Báthory család ősi vára…

Így tehát legyen most a számunkra elegendő, hogy Phrygiának Kybele volt a MELLES istennője, vagy más szóval a KEBELES-e. Vagyis így vált KYBELES ISTENNŐVÉ, amit szintén jól megérthetünk a mi mai magyar nyelvünkkel!

Amit azonban feltétlenül meg kell említeni, hogy mindezek mellett, különös módon méheket is látunk ezeken a szobrokon. Már pontosabban úgy helyesbítve, hogy egyeseken, amelyekről ez még nem felejtődött le, mint a nagyszámú MELL (vagyis a KEBEL).
Persze erre felmerül a kérdés, mi köze lehet a MÉH-nek a termékenységhez, az anyasághoz? Általános vélemény szerint ez csak egy véletlen szóegyezés a nyelvünkben…

Nézzük meg, hogy ez így van-e valójában…!? Vagyis, hogy a rovar MÉH és az anyaMÉH között, a többi nyelvhez hasonlóan, a mi nyelvünkben sincs összefüggés.

Annyit előre kijelenthetünk, hogy a MÉH és a VIRÁG között nyilvánvaló összefüggés van.

Erre utal Szent Ambrus, „Adventi himnusz” című imájának egy részlete is:

„Isten Igéje testbe vált,
S a szűzi méh virága vagy.
Kelyhe gyümölcsöt bontogat…” (Sik Sándor fordítása)

Erre persze most mondhatja valaki, hogy itt a MÉH, anyaméh értelemben volt használva… De nézzük meg, hogy így van-e ez valóban?

Mert Szent Brigitta a „Revelationes coelestes” (Mennyei kinyilatkoztatások) II. Kap.19. részében az egyházat már egy MÉHKAPTÁRhoz hasonlítja. (Pavlina Rychterova „Die Offenbarungen der heiligen Brigitta” 24.o.)

És itt már szó sincs az anyaMÉHről!

Ehhez vegyük elő kiegészítésként az orosz kiadású Mitológiai enciklopédiát (Tokerev 1988. I./185), és nézzük meg mit olvashatunk abban:

„Szent Brigitta azt mondja, Szűz Mária egyszer így szólt: Én voltaképpen kaptár voltam, amikor a legszentségesebb Méh, az Isten fia betelepedett a méhembe.“

Ez meglepő!

Tehát a MÉH szó mégsem homonima… Vagyis olyan egyalakú, de egymástól értelmében eltérő jelentésű szó, mely két szó között nincs tartalmi összefüggés.

Vagyis mégsem igaz, hogy a szegény „primitív őseink” (írja ironikusan Végvári József: az „És mégsem mozog“ c. könyve 124. oldalán), nem vették észre – miközben ezt a két szót alkották –, hogy nincs közöttük összefüggés.

Természetesen az orosz enciklopédia szerkesztői sem vehették észre ezt az összefüggést, mert mint megtudhatjuk, a méh rovar neve NCSELA, az anyaméhé pedig MATKA.

Tehát az ő számukra valóban nem észlelhető az összefüggés !

Közben azért ezzel a MATKA szóval kapcsolatban megjegyzem, hogy én, a magam részéről nem tudom eldönteni, hogy ez egy eredeti orosz szó-e, vagy pedig átvétel?

Azonban ezzel kapcsolatban fontosnak tartom hozzátenni, hogy a MATKA szó például a szarmata (tehát a magyarhoz hasonlóan szintén szkíta) származású lengyeleknél az ANYÁT jelenti… Nálunk viszont MENYASSZONYT!

Nézzünk most ennek a szavunknak is utána!

A MÁTKA szó, úgy a hangzósítása, mint az értelme alapján, tulajdonképpen az egyiptomi MATKÁ-val kell, hogy szoros rokonságban legyen! Ugyanis MAT volt az az isten, akinek a toll szimbólumát helyezték a mérleg egyik serpenyőjébe, amikor egy ember elhunyt és a túlvilágba kívánt átjutni… Tehát megmérettetett! Ha a másik serpenyőbe helyezett elhunyt lélek (szív) súlya nem érte el a MAT súlyát, akkor a krokodil-isten felfalta ezt a lelket és így nem kerülhetett Ozirisz birodalmába… És ennek a MAT-nak volt a jegyese MATKA…!!

Így tehát látható, hogy ez a szó, úgy a magyar, mint az egyiptomi nyelvben, a menyasszonyt (arát) jelentő „ős-etimonból“ származtatható. Ezek alapján, nem véletlen, hogy nálunk is éppen MÁTKÁNAK hívják a menyasszonyt, aki – majd egyszer – egy gyermeket hoz majd a világra, ugyanúgy, mint ahogy „ez a dolga“ az orosz enciklopédiában megemlített MATKA- anyaméhnek is!!!

Lehet, hogy mégis van összefüggés…? Hiszen a magyar MÉH, miközben szorgalmasan „beporoz“ nem tesz mást, mint megtermékenyít…
És ez a MÉH ugyebár a MÉHKASBAN él…

Hogy is hívják latinul a méhkast? ALVÁRIUM.

És mi az ALVEUS? Az pedig teknő, csónak, kaptár… és az ALVUS? Ez pedig has, hajóüreg, méhkas és ANYAMÉH (Györkössy Lati-magyar szótára 1986.)

Ugyanígy a Latin-német szótárban (Langenscheidt: Großes Schulwörterbuch Latainisch-Deutsch, 2001) az alvus (-i masc.) az a Bienenstock (méhkas) mellet az Unterleib-ot (vagyis alhast) is jelenti, ami az orvosi köznyelvben a „női belső nemi szerv“…

BUMM!!!

Ez bizony egy meglepetés!

Tehát mégiscsak van összefüggés a „két“ MÉH között!

És lám a magyar „Boldogasszony bogara” kifejezés, amit manapság a népnyelv csak növényként használ, a Pallas Nagylexikon még a katica-bogár népies neveként ismeri… Tehát egy rovar… Amely – így e szimbolikával – a Boldogasszony MÉHÉBE beülteti a Megváltó lelkét!

Tehát ez a MÉH itt már egy katicabogár.

De lehet ez – a magyar mondások szerint – egy légy is… Pl. „bekapta a legyet“ …vagyis terhes. Vagy: „nem csípi a légy“ vagyis nincs testi kapcsolatuk…

Azonban találkozunk a szabadabb formájú magyar kifejezésekben még magával a MÉH-hel is, aminek idézéséért, előre elnézést kérek: „Úgy megb…ta, hogy zümmögött a méhe!“ (De a példa kedvéért, csak meg kellett említenem!)

Ezekhez a gondolatokhoz még hozzáteszi Végvári J., hogy ezek tehát mind rovarok (a bogár, a légy és a méh is), de ugyanígy rovar a skorpió is, amelynek az állatövi jegye a férfi nemi szervének felel meg, és tulajdonságai közé tartozik a testiség fokozott jelenléte a személyiségében…

Miért írtam le mindezt?

Mert, mint láthattuk a Kybele szobron, az istennő két oldalán egy-egy MÉH is látható…
Vagyis a TERMÉKENYSÉG Anya istennője, a melleken, a KEBELE-n kívül MÉHET is ábrázol, mutatva ezzel a megtermékenyítőt és a megtermékenyítettet egyszerre!

Fölmerülhet azonban bennünk a jogos kérdés, miként lehet, hogy mi magyarok TÖBB EZER ÉV TÁVOLÁBÓL, mindezt még mindig MEG TUDJUK ÉRTENI?

Ha most erre a kérdésre egy – a valóságnak megfelelő – választ akarunk kapni, akkor előtte fel kell idéznünk magunkban, hogy évezredekkel ezelőtt, a Dunától északra, a Kárpát-medencében már lakott egy ősi nép, amelynek a – Bonyhád környékén megtalált – régészeti leletei között TÖBBMELLŰ rituális ivóedényt is találtak… És ennek az ősi népnek a Dunától délre eső részéből megindult egykor Kis-Ázsia felé a fríg nép, miközben innen továbbvitte magával a TÖBBMELLŰ Kybele kultuszát, ugyanúgy mint ahogy ezt a – Herodotos szerint innen meginduló – pelazg nép is tette, mely végül a Balkán-félsziget déli részén települt meg, hogy ezzel megalapítsa a későbbi görög kultúra alapjait… Majd pedig végül ugyaninnen indultak el, de most már az Appennini-félsziget felé, az etruszkok is, hogy ők pedig majd a római-latin kultúrának rakják le az alapjait…

És így válik a számunkra, egy csapásra érthetővé, hogy e három kultúrkör műveltsége és mitológiája között miért volt hasonlatosság, és az, hogy mi magyarok – a Kárpát-medencében maradt egykori bronzkori ősnép maradékai –, a ránk örökített ősi nyelvünkkel miért tudjuk MÉG MA IS érteni és értelmezni, őseink egykori szimbolikáját…

Ezen pedig érdemes elgondolkozni!

Szerző: Dr. T. Túri Gábor