2020 augusztus 4., kedd

Dr. T. Túri Gábor: Virtuális világ, férfi és nő

Share

Polgári Szilvia november 19-én megjelent, igen jól sikerült „Globális orgazmus” című riportja egy olyan témát érint, amely valójában a mai nyugati, ún. „civilizált” társadalmunk egy vérző sebét szakítja fel… Így, ha most e riportban elhangzottak társadalmi okait kezdenénk keresni, mondhatnánk úgy is, hogy csak e seb lecsöppent vérnyomait kellene követnünk visszafelé az időben…. Ha pedig ezt megtennénk, biztos vagyok benne, hogy eredményünket ebbe az egy mondatban lehetne összefoglalni: „az ember elidegenedése és saját magányába zuhanása”…

Mert ez az ok nem más, mint az individualizmus, amely nem csak a másik embertől való eltávolodást jelenti, hanem ugyanakkor azt is, hogy megszabadul az egyén a rá kötelezően kiszabott elvárások teljesítésétől is.

Azonban hiba lenne azt hinnünk, hogy mindez most kezdődött el. Mert sokkal régebben. És amit most így kezdőpontként fogok megadni, az minden bizonnyal egyeseket irritálni is fog, de mégis megteszem:

Mert mindez a nők egyenjogúsításával kezdődött el.

Erre aztán „rátett egy lapáttal” az újonnan kialakuló kapitalista rendszer „munkás-éhsége”, amit aztán betetézett az antibébi-tabletta feltalálása, majd végül „mint egy hab ezen a tortán” a virtuális világ megjelenése.

Tehát mindez a nők egyenjogúsági mozgalmával a XX. század első évtizedében kezdődött Párizsban.


Ott, ahol a választójogukért küzdő párizsi nők, az ún. szüfrazsettek, céljuk eléréséért gyűléseket szerveztek, magukat a vaskerítésekhez láncolták és éhségsztrájkokat tartottak… Ezzel elkezdődött valami, amit akkoriban a többség ugyan nem értett, de mégis kíváncsian odafigyelt, és így ez előbb a szalonok izgalmas társaságbeli témájává, majd később futótűzként terjedő politikai mozgalommá is vált… Innen pedig már csak egy lépés kellett, és mindebből egy alapvető társadalmi változásokat létrehozó tényező lett…, melynek a termését most 100 év múlva „élvezhetjük”.

Mert a nők, ezzel kitörtek a maguk családi elzártságából, többé-kevésbé jogilag függetlenítették magukat a maszkulin világtól és önálló társadalmi életre ébredtek…

Jogokat kaptak…

Választási jogot, egyenlőséget a férfiakkal, válási jogot… és jogot a magzatuk elvételére.

Tehát ami egy eddig összetartozó két fél egységének volt elképzelve, az ezzel megbomlott, és két egyenlő rész jött létre belőle… Külön a NŐ és külön a FÉRFI, majd ebből a FELESÉG és FÉRJ egymástól függetleníthető fogalma. És lassan elfelejtődött, amiért ez a kettő egykor létrejött: a CSALÁD.

A férj, aki kint a földön, vagy az irodában, esetleg a korai kapitalizmus üzemeiben dolgozott, amikor hazajött a munkából, MINDEDDIG biztosan tudhatta, hogy otthon várja az asszonya (gyerekkel vagy anélkül) aki a gondját viseli a háztartásnak, biztonságot ad neki a munkán kívüli életében, amiért ő cserébe biztosítja számára az anyagi jólétet és a társadalmi elismerést (vagyis a rangot) abban a társadalmi rétegben, amelyhez – legtöbbször a férje jogán – a család tartozott.

Aztán egyszerre csak ezek a nők „egyenjogúvá” váltak, és nem akartak már otthon „várni” az urukra, azt „kiszolgálni” és annak minden „kívánságát lesni”…

A férfi, ill. a férj ezzel pedig elvesztett valamit… Mert mindeddig mindegy volt, hogy sikeres volt vagy sem, hogy bankár volt, vagy eladó, orvos vagy egy nincstelen zsellér, biztos lehetett benne, hogy otthon az ő személye fontos, várja egy meleg ágy, egy ölelő kar, amely őt értékeli, elismeri és neki nyugalmat, valamint szeretetet ad…

Tehát, mint láthatjuk az individualizmus családon belüli térhódításával, valami megszűnt.

És ez az, amit felismert a korai kapitalizmus is!

Észrevette, hogy a nők „szekere rúdja kifelé áll”, vagyis ki akarnak törni a családból. Ahhoz azonban, hogy önállók és önfenntartók lehessenek pénzre volt szükségük…

SAJÁT pénzre.

„Hát akkor nosza! Adjunk nekik munkát!” mondogatták, és adtak is nekik, csak sokkal kevesebb fizetésért…

De a nők ennek is örültek, mert mondhatták, „lám, én is tudok keresni, nem vagyok a férjemre utalva…”

Csak közben egy fontos dolgot nem vettek észre ezek a nők! Mégpedig azt, hogy a férjüknek ettől kezdve már bátran mondhatta a munkaadó, hogy „nem fizetek neked annyit, mint eddig, hiszen a nők ezt olcsóbban is elvégzik…”

Hiába morogtak erre a férfiak, mert nem volt sok választásuk: vagy vállalták a munkát kevesebb pénzért, vagy pedig munka nélkül maradtak…

Mindeközben pedig azzal vigasztalta őket a munkaadó gyáros, hogy „nem lett a sorotok rosszabb, hiszen a családodnak ugyanannyi a pénze, mint eddig, csak ezt most ketten keresitek meg: Te és az asszonyod…”

És így is volt! De ettől kezdve – ha akarták, ha nem – már mindig, és mind a kettőjüknek dolgoznia kellett, ha a családjukat fenn akarták tartani…!

Csakhogy emiatt esténként már két kifáradt ember ért haza a munkából, és a meleg étel és a meleg ágy helyett feszültség lett mindkettőjük osztályrésze… Mert a férfi a beidegzett régi elvárásából kiindulva a házimunkát továbbra is a feleségtől várta el, amit pedig ő egyre kevésbé volt képes teljesíteni, a gyereknevelés és a munka utáni fáradtsága miatt…

A feszültség a családon belül pedig így előre programozva lett…

Egyre több lett a válások, a szétszakadozott családok és így az egy-szülős gyermekek száma… A társadalom ezt azzal próbálta gyógyítani, hogy létrehozta a bölcsődéket és az óvodákat, amivel bár az asszonyokon segített, de ezzel ugyanakkor kivette a hat éves kor alatti gyermeknevelést a család kezéből és áthelyezte egy idegen személyre, aki lehetett akár a legjobb is, de az anya szerepét nem volt képes helyettesíteni…

Az így szétszakadt családok egyes tagjai egyre kevésbé voltak képesek maguknak egy új egzisztenciát és ezzel együtt egy új partnerkapcsolatot felépíteni.

A férfiaknak a „válás utáni asszonytartás” magas anyagi kötelezettsége mindennapi problémává lett. Az így meglazult és szétesett családok férfiairól, akik a fáradt feleség, vagy az éppen különvált asszony miatt kerestek új partnert maguknak, hamar „lehullt a lepel” és felszínre került a maguk hiányossága… Társadalmi értékük elvesztése.

Automatikusan sodródtak az egymást váltó testi kapcsolatok irányába, majd innen a nyilvános házak száraz és lélek nélküli világába.

Ugyanakkor az egyedül maradt nőknek pedig – a karjukon maradt – két három gyerek miatt vált nehézzé ennek az „új életnek” az elkezdése… Hiszen ugyanúgy szenvedtek ők is az egyedülléttől, mint a férfiak …, de számukra ráadásul az ilyen új és esetleg átmeneti kapcsolatok teremtése szinte megoldhatatlan is volt, a lehetséges új gyermekáldás veszélye miatt…

Aztán megjelent az új „csodafegyver”, amelyről ekkor mindenki azt hitte, hogy megoldja majd ezeket a problémákat…

Pedig dehogy!

És ez volt az antibébi-tabletta…

Ettől kezdve nem csak a férfiaknak volt „szabad” kiszállniuk a családi fészekből, hanem emiatt erre mostantól a nőknek is lehetősége nyílott, éspedig minden „rizikó” nélkül…

Ezzel megkezdődött az a „szexuális-forradalom”, amely végérvényesen szétbomlasztotta a biztonságos hátteret nyújtó családot.

Nem volt többet „fékező erő” amely visszatartotta volna a férfit és a nőt egy új és rövid kapcsolat létesítésétől, hiszen többet nem lebegett a fejük felett az a bizonyos „Damoklesz kardja”, mert a nők most már bevehették az antibébi-tablettát…

De ugyanakkor, ettől kezdve, még az intakt családon belül is megváltozott valami. Mert mostantól, valójában a nők döntötték el a gyermekáldás tényét, idejét és annak számát, hiszen az ő kezükben volt az antibébi-tabletta, amit vagy bevettek, vagy nem.

Tehát a férfi egy szexuális eszközzé vált és a biológiai megtermékenyítés egyértelműen a nők kezébe csúszott át.

Ez látszólag a férfiakat nem zavarta, (sőt!), valójában ezzel a férfiak szerepe ismét redukálódott és a nők ereje és biztonsága pedig megint erősödött. Olyannyira, hogy már a társadalmi életben is összefogtak, női egyleteket, sőt politikai pártokat is alapítottak és már nem elégedtek meg az olcsó munkák vállalásával, hanem vezető állásokra is jelentkeztek… Érthető is, hiszen már 100 év óta egyetemekre is járhattak, sőt a hatvanas-hetvenes évektől kezdve a női egyetemi hallgatók száma, például a humánmedicinában, a pedagógiában vagy a művészeti főiskolákon már jóval meg is haladta a férfi hallgatók számát.

A család így lassan egy laza szövetséggé vált, ahol egyik sem várhatta el többet a másiktól azt, amit a szülei és nagyszülei megtettek… A férfi és a nő már közel egyformán (sőt a nő már sokszor jobban is) kereshetett, és így nem kellett többet elvárnia a férjétől, hogy eltartsa…

Aztán megjelent az a fordulat is, amikor a szülés után már nem az anya maradt otthon GYES-en, hanem – akár három évig is – helyette a férje tette ezt, hiszen a feleség fizetésének kiesése sokszor érzékenyebben érintette volna a családi kasszát… Ez – a sok éves orvosi tapasztalatom szerint – először szinte mindig egy enyhe eufóriát váltott ki a családokból, de valójában, később – kevés kivételtől eltekintve – mindig maga után vonta a férfi (az apa) családon belüli értékvesztését…

Ugyanis, ezeknek az otthon maradt apáknak idővel így egyre kevesebb lett a szava a döntésekben.

Hiszen mit is tudott letenni az asztalra? A gyereket nem ő szülte meg, hanem „csak” gondozta, és a pénzt sem ő kereste már meg, amely a család egzisztenciáját biztosította… Ha pedig ezt „a családi rangját” vissza akarta szerezni, és ehhez indokolatlanul erélyes hangnemet használt, ez természetesen végül a partnere ellenállásába ütközött és elhidegüléshez vezetett… Ugyanakkor azonban mindezzel a nő is elvesztett valamit, mégpedig azt a bizonyos biztos támaszt, amire a biológiai felépítése miatt minden nő számít és el is vár…

Mivel ennek hiánya, az ilyen helyzetbe került nőkben egyre inkább tudatosult, így a család szexuális szokásai is megváltoztak… Nem akart már többet „kiszolgálója lenni” a férfi- illetve férji örömöknek, mert ezt ettől kezdve megalázónak tartotta…

A családi szexualitás pedig eközben elvesztette az eredeti összekötő (és összetartó) értelmét, hiszen sem gyereket nem produkált, az antibébi-tabletta miatt, sem pedig jutalmazást nem adott (hiszen miért is?), ami pedig alapjaiban, mélyen a női pszichébe ágyazódva, az őt kiszolgáló és neki biztonságot nyújtó partner jutalmazását jelentené…

Közben megjelentek a piacon a különböző libidót kielégítő eszközök, amelyek egyre inkább tért kezdtek hódítani, az így lelki partner nélkül maradó, ún. modern és liberális gondolkozású nők körében… Míg a férfiak pedig eközben jobbára rövid kalandokba menekültek, vagy a prostitúció iparágát támogatták a fizetségükkel…

És ekkor – mint mondtam –, mint hab a tortán, megjelent a virtuális pornográfia…

És ettől kezdve a maguk szánalmas kisebbségérzésébe süllyedt férfiak ezrei, akik a társadalmi ranglétrán és a családban is pozíciójukat vesztették, végre már ismét urai tudnak lenni a helyzetüknek…

Az egyén, kezében a távirányító gombjával vagy a számítógépe billentyűzetével, ismét férfinek érezheti magát… Azt választja ki magának, akit akar és azt kér tőle, amit akar…

Igaz, hogy eközben otthon a vécén a kisdolgát továbbra sem állva, hanem csak ülve szabad elvégeznie, valamint biztos, hogy a mosogatógépet sem úgy rámolja be, hogy ezzel a felesége elégedett legyen, és kétségkívül továbbra is meg fogják szidni, hogy nem vitte ki a szemetet… de azért a tudata mélyén abban is biztos lehet, hogy valahol a világban, talán Ausztráliában vagy éppen a Fülöp-szigeteken van egy lány, akit akármikor felkereshet, aki nem kérdez tőle semmit, és neki ott nem kell semmit sem bizonyítania, csak elkerekedett szemmel néznie amit ott, a képernyőn lát.

Szerző: Dr. T. Túri Gábor

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Múzeum a város felett: Kiscelli Múzeum

Utunk következő állomása a Kiscelli Múzeum volt. Különös ez a múzeum, különös történettel, különös múlttal …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.