2018 szeptember 25., kedd
Forrás: mediatortenet.files.wordpress.com/

Dr. Zsebők Csaba: Vörös diktatúrák a Kárpátok alatt – 39-40. rész – A magyarországi sajtó Rákosiék idején I-II.

Share

Az oroszországi bolsevik hatalomátvétel 100. évfordulóján górcső alá vesszük, milyen hatást gyakorolt a kommunizmus az őshonos magyar nemzetrészekre. Itt, a PolgárPortálon hétről hétre megjelentetünk a témában egy tudományos igénnyel megírt történelmi esszét.

Közhely, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: a Rákosi-rendszerben sajtószabadság egyszerűen nem létezhetett. Ám a második világháború után nagyon rövid ideig még élt a remény…

A főváros ostroma idején a röplapokon kívül más sajtótermék nem jelenhetett meg. A keleti országrészekben viszont ekkor már szerveződni kezdett az új, kezdetben demokratikusnak tűnő világ. Napvilágot láttak az első lapok is: Debrecenben 1944. november 15-én beindult a Néplap, Szegeden pedig négy nappal később a Délmagyarország, méghozzá „koalíciós” szerkesztésben.

Budapesten, noha a budai oldalon még véres harcok folytak, 1945. január 19-én útjára indulta Szabadság napilap, szintén koalíciós szerkesztéssel – az élen Darvas Józseffel, Kállai Gyulával és Zilahi Lajossal –, ám valójában a kommunisták irányításával. A lap kommunista újságírói először észlelhették idehaza is „az új világot” behatároló korlátokat, hiszen amikor is a szovjet katonák által elkövetett erőszak ellen kívántak óvatosan szólni, a rendkívül befolyásos pártember, Gerő Ernő a legkisebb kritikát is elutasította. Már az első pillanatban kiderült, hogy a sajtószabadság a Vörös Hadsereget tekintve biztosan nem működik.

Jóllehet a sajtószabadságot hamarosan sarkalatos törvény is szavatolta, legalábbis papíron… Az 1946. évi I. törvénycikk „Magyarország államformájáról” ugyanis az állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogai közé sorolta a gondolat és vélemény szabad kinyilvánítását. Az 1949-ben elfogadott Alkotmány ugyancsak megerősítette az alapelvet, ám már a pártállam, illetve Moszkva érdekeit szolgáló megszorításokkal. Az 55. paragrafusában ugyanis ezek állnak: „A Magyar Népköztársaság a dolgozók érdekeinek megfelelően biztosítja a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, a gyülekezési szabadságot. (…) Az állam e jogok érvényesítésére a dolgozók rendelkezésére bocsátja a szükséges anyagi eszközöket.” Mivel a pártállam meghatározhatta, mi a dolgozók érdeke, s még az anyagi eszközöket is a hatalom biztosította, a – legalább részleges – sajtószabadság korszaka egyértelműen véget ért.

1944-45-től pár évig viszont még, a koalíciós időszakban, sajátos és részleges sajtószabadságra remény mutatkozott, noha magánszemély nem, csupán pártok vagy különféle szervezetek kaphattak lapalapítási engedélyt.

„Egy negyedév alatt feléledtek vagy megalakultak a koalíciós pártok lapjai: február 18-án újraindult a Népszava (Szociáldemokrata Párt), két nappal később a Szabad Szó (Nemzeti Parasztpárt), újabb három nap múlva pedig a Kis Újság (Független Kisgazda Párt). Az év során a többi érdekcsoport, szellemi áramlat is jelentkezett: újraindult a polgári demokrata Világ, a Független Magyarország és A Reggel c. hetilap, Kossuth Népe címmel a Honvédelmi Minisztérium félhivatalos lapja, és 1945. július 7-től Debrecenből Budapestre költözött az Új Szó, ’a Vörös Hadsereg lapja Magyarország lakossága számára’. Új hírlapként, új évfolyamszámozással indították újra a Magyar Nemzetet, s új napilapként indult a Világosság és a Haladás. Megjelent a Polgári Demokrata Párt hetilapja, a Fáklya is (1946-47), aztán újraindult a Friss Újság (1947-51)” – taglalja Buzinkay Géza Kis magyar sajtótörténet című kötetében.

Három vicclap is megjelent: a Szabad Száj, a Pesti Izé és a Ludas Matyi. Közülük azonban csak ez utóbbi maradhatott meg tartósan, hiszen a kommunizmus idején természetesen nem lehetett bárhol, bárhogyan és bármivel poénkodni.

A háború utáni éveket, 1948-ig leginkább az újjáalakuló pártok lapjai fémjelezték, ezek azonban fokozatosan megszűntek, vagy beleolvadtak a kiépülő pártállam sajtójába.

Forrás: mediatortenet.files.wordpress.com/

„A Szabad Nép a párt reggeli lapjaként jelent meg, déli kiadásban a Szabadság – a korábban koalíciós lap – került az utcára. 1947-ben két délutáni riportlap indult: a Magyar Nap és a Friss Újság. Ezek nem mint az MKP hivatalos lapjai jelentek meg, de a pártirányítás elvei alapján kommunista újságírók csinálták. … A párt vidéki lapjai – Délmagyarország, Északmagyarország, Új Dunántúl, Néplap, Viharsarok – a területi majd megyei biztosok munkáját, a helyi politikát szolgálták” – olvasható a Média- és sajtótörténet című munkában.

A politikai sajtó 1944-45 utáni újjászületésének a bolsevik hatalom rövidesen végett vetett. Az államosítás után, pontosabban 1948 és 1952 között, ezen lapok többségét megszüntették. Ami megmaradhatott, az is csak erős korlátok között: a Népszava a hatalomnak alávetett szakszervezetek napilapja, a Magyar Nemzet pedig a Hazafias Népfronté lett.

A Rákosi-rendszer idején kevés új lapot alapítottak, s persze, azok is az állampárt, illetve a pártállam érdekeit szolgálták. Az Esti Budapest a bolsevik párt, azaz az MDP Budapesti Pártbizottsága lapjaként működött, a Tartós Békéért, Népi Demokráciáért! a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának a hetilapja lett, s mellettük megjelent még a Szabad Föld, a Néphadsereg és a Szabad Ifjúság is.

Rákosi amúgy még 1948 márciusában lapszerkesztőknek tartott beszédében szólalt fel a szenzációhajhászás ellen, nyomatékosítva, hogy a sajtó feladata a következő: „a termelés, az építés, a kulturális forradalom” eredményeinek a bemutatása.  „Ezzel a beszéddel végleg véget vetettek a lapok sokszínűségének. A lap pártálláspontot bemutató vezércikke munkahelyeken kötelező reggeli olvasmány volt, s a rádió is felolvasta őket. A Szabad Nép alkotta meg az 50-es évek jellegzetes sajtónyelvezetét. (…) ’Leleplezéseinek’ stílusát azonban nem a baloldali sajtóból, hanem a szenzációhajhász bulvársajtóból veszi. A lapok teljes, egyhangúsított  vertikuma alapvetően a propaganda eszköze volt” – hangsúlyozza a Média- és sajtótörténet.

A Szabad Nép, az MDP központi napilapja lett, főszerkesztője pedig a Rákosi-féle hírhedt négyesfogat egyik tagja, Révai József… A lap minden ízében és rovatában a bolsevik propagandát szolgálta. „Hemzsegett a ’termelési csaták’-tól, ’a munka frontjá’-tól, ’élmunkások rohamcsapatá’-tól és hasonló militáns pártkifejezésektől. A ’Hazánk egy napja’ c. rovat rendszeresen közvetített az ország helyzetéről, a mindennapokról – azaz arról, hogy a párt milyennek kívánta látni. Óráról órára leírta a ’tipikus’ egyszerű emberekkel megesett ’tipikus’ eseményeket” – áll a Kis magyar sajtótörténetben.

Mivel a pártok megszüntetésével a lapjaikat államosították, azokat vagy megszüntettek, vagy teljesen átalakították. A Kis Újság, természetesen teljesen áthangolva, még 1951-ig működhetett, a Friss Újság pedig régi tipográfiával, bulvár hangvétellel jelenhetett meg, ám szintén csak ’51-ig.

Közismert, hogy Rákosi-rendszert a féktelen terror jellemezte, ami az egész országot rettegésben tartotta. A korszakban bárkit – így újságírókat, publicistákat is – bebörtönözhettek, megkínozhattak, illetve kitelepíthettek, vagy kényszermunkatáborba hurcolhattak. Rákosi Mátyás egyébként még a nagybudapesti pártaktíva előtt, 1947 októberében adta meg az alaphangot: „A Magyar Kommunista Párt pedig a magyar demokrácia élén ellentámadásba megy a háborús uszítók, a sötét hírverők, a szabotálók, spekulánsok, feketézők, csüggesztők és sötétben áskálódók ellen.” Mindezeket a kategóriákat természetesen bárkire „rá lehetett húzni”.

Joszif Visszarionovics Sztálin szovjet diktátor halála (1953. március 5.) viszont több tekintetben korszakhatárnak bizonyult…

*

Dr. Zsebők Csaba PhD (kelet-európai történelem szakterület)
A szerző a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola tanszékvezető docense, az MTA-BTA Bolgár-Magyar Történész Vegyesbizottság beválasztott tagja

**

Felhasznált szakirodalom:

Buzinkay Géza: Kis magyar sajtótörténet. Haza és Haladás Alapítvány, Budapest, 1993

Médiatörténet – Média- és sajtótörténet. In: mmi.elte.hu

Bank Barbara – Gyarmati György – Palasik Mária: „Állami titok” – Internáló- és kényszermunkatáborok Magyarországon 1945-1953. L’Harmattan-ÁBTL, Budapest, 2012

Horváth Miklós: Erőszakszervezetek a kommunista terrorrendszer kiépítésében és fenntartásában (1945-1953). In: Hogy jobban értsük a huszadik századot.  XX. Század Intézet, Budapest, 2014

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Dr. Zsebők Csaba

Dr. Zsebők Csaba PhD (kelet-európai történelem szakterület) A szerző a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola docense, az MTA-BTA Bolgár-Magyar Történész Vegyesbizottság beválasztott tagja
Share

Esetleg más?

Lélek Sándorné: Önéletrajz helyett (Hitvallás)

A város fölé érkező pirkadó hajnal arany köntösbe bújt az ébredő nappal. A szőke Tisza …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.