2018 december 14., péntek
Forrás: magyarkollegium.hu

Dr. Zsebők Csaba: Vörös diktatúrák a Kárpátok alatt – 17. rész – Fogyatkozó összmagyarság a kommunizmus alatt

Share

Az oroszországi bolsevik hatalomátvétel 100. évfordulóján górcső alá vesszük, milyen hatást gyakorolt a kommunizmus az őshonos magyar nemzetrészekre. Itt, a PolgárPortálon hétről hétre megjelentetünk a témában egy tudományos igénnyel megírt történelmi esszét.

Az 1920-as trianoni, s az azt területi szempontból minimális eltéréssel – még a pozsonyi hídfő, vagyis három falu Csehszlovákiához került – megismétlő 1947-es párizsi béke a kárpát-medencei magyarság jelentős részét Magyarország határain túlra helyezte. A ma határon túlinak számító kárpát-medencei területeken 1910-ben még mintegy 3 323 000 magyar élt. Számuk Trianon után a hivatalos adatok szerint 2 553 000 főre csökkent. 1941-ben a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, partiumi, délvidéki, szlavóniai, dél-baranyai, muravidéki és őrvidéki magyarok száma ugyan összesen 3 285 000-re duzzadt, ám ötven év múltán a Kárpát-medence határon túli területein már csak 2 739 000 magyart találtak a statisztikusok.

Nyolcvan év alatt tehát 600 ezer fővel csökkent ezen területek magyarsága. (Az elmúlt bő 25 év tendenciái már más lapra tartoznak, jóllehet, a fogyatkozásnak nincs vége, sőt…) A fogyás még látványosabb annak fényében, ha azt vizsgáljuk, hogy más kárpát-medencei etnikumok-nemzetek lélekszáma milyen dinamikusan növekedett. Csupán két példa: az 1920-ban körülbelül 2 millió főt számláló szlovákság 1991-re 4,5 milliósra duzzadt a mai Szlovákia területén, miközben az erdélyi románság az 1920-as szűk 3 milliós lélekszámot 70 év alatt több mint 5,5 milliósra tornázta fel…

(A fentiek természetesen mind hivatalos számok, amelyek sosem fedik teljesen a valóságot, ám világosan jelzik a tendenciákat.)

A kárpát-medencei magyarság rohamos fogyatkozását három fő okkal magyarázzák a kutatók, s persze a politikusok is: az asszimilációval, az elvándorlással, és „a nem megfelelő” gyermekszaporulattal. A hét szomszédos országban élő magyar közösségek helyzete persze más és más, azonban sok hasonlóság is felfedezhető. Elég, ha a második világháborús harcokat követő történésekre gondolunk.

Felvidéken az úgynevezett hontalanság évei, azaz a Benes-dekrétumok nyomán véghezvitt teljes jogfosztás, illetve deportálások, lakosságcserék, reszlovakizáció tették keserűvé a magyarság életét. Kárpátaljáról tömegesen hurcolták Szibériába, és a Szovjetunió más távoli területeire a férfiakat, ahonnan jó részük már sohasem tért vissza. Jugoszláviában Tito partizánjai mintegy 15 ezer magyart (egyes kutatók szerint többet) gyilkoltak le.

A kommunista korszakban egész Erdélyben tovább folytatódott az – 1920-as években beindított – elrománosítás folyamata. A bukaresti politikai elit jó része azon az állásponton volt, hogy Erdélyben és a Partiumban jelentősen növelni kell a többségi nemzet számát, arányát a kisebbségekkel, így leginkább a magyarsággal szemben. Mindez egybeesett azzal a kommunista célkitűzéssel, hogy erőszakosan és gyorsan iparosítani szükséges az egész országot. A gomba módra szaporodó lakótelepekre pedig jellemzően a Kárpátokon túlról telepítettek be románokat, akiket – nem mellékesen egyébként – elszakítottak moldvai, havasalföldi szülőföldjüktől. Csehszlovákia keleti felében hasonló módon történt a városok elszlovákosítása, jórészt a magyarság – és kisebb részben a felvidéki németség – rovására.

A kommunizmus évtizedei alatt a szomszédos országok politikai elitjeinek hangadói – kivételek persze mindenhol akadtak – a magyarság lassú felőrlésére különböző módszereket találtak. A kifinomult és durva módszereket ötvözve jelentősen megváltoztatták az érintett területek etnikai arányait, különösen a jelentősebb városokét. Szándékosságot nehéz nem feltételezni, számos dokumentum is alátámasztja mindezt, s az sem lehet mentség, hogy más kisebbségekkel sem bántak kesztyűs kézzel egyes kommunista rezsimek: például a Zsivkov-korszak végén a bulgáriai törökökkel és pomákokkal (iszlám hitű szlávokkal)…

*

Dr. Zsebők Csaba PhD (kelet-európai történelem szakterület)
A szerző a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola tanszékvezető docense, az MTA-BTA Bolgár-Magyar Történész Vegyesbizottság beválasztott tagja

**

Felhasznált szakirodalom:

Papp Sándor: A határon túli magyar nemzeti közösségek életrajza 1918-1988. Veszprémi Egyetemi Kiadó, Veszprém, 1999

Károly Kocsis–Eszter Kocsis-Hodosi: Ethnic Geography of the Hungarian Minorities in the Carpathian Basin. Budapest, 1998

Varga E. Árpád: Városodás, vándorlás, nemzetiség – Adatok és szempontok az erdélyi városi térségek etnikai arculatváltásának vizsgálatához. In: Regio 1991. 4. sz., Erdélyi Szemle. 1994. 5-6. sz.

A prágai tavasz és a kisebbségek. Tanulmány- és interjúkötet. Uniós Tanoda Alapítvány, Budapest, 2005 – a Nemzetközi Visegrád Alap támogatásával. (Ebben olvashatók a Zsebők Csaba által Dobos Lászlóval, Szabó Rezsővel, Duray Miklóssal is készített oral history interjúk.)

Dr. Gulyás László: Két régió – Felvidék és Vajdaság sorsa – az Osztrák-Magyar Monarchiától napjainkig. Hazai Térségfejlesztő Rt., 2005

Az eddig megjelent részek:

Az első rész ITT,

a második ITT,

a harmadik ITT,

a negyedik ITT,

az ötödik ITT,

a hatodik ITT,

a hetedik ITT,

a nyolcadik ITT,

a kilencedik ITT,

a tizedik ITT,

a tizenegyedik ITT,

a tizenkettedik rész ITT,

a tizenharmadik rész  ITT,

a tizennegyedik rész ITT,

a tizenötödik rész ITT

a tizenhatodik rész ITT

olvasható.

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Dr. Zsebők Csaba

Dr. Zsebők Csaba PhD (kelet-európai történelem szakterület) A szerző a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola docense, az MTA-BTA Bolgár-Magyar Történész Vegyesbizottság beválasztott tagja
Share

Esetleg más?

Nagy Ervin: Párhuzamos politikai valóságok

Egyre inkább mélyülni látszik a szakadék Európa legfőbb szellemi törésvonala mentén. A felvilágosodás individualizmusa – …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.