2020 október 29., csütörtök

Egy év elmúlt… Az író és az éneklő leány

Share

 

A leány egy volt a sok millió közül: élte az életét, dolgozott, barátai voltak, ha az utcán szembetalálkozott vele valaki, talán észre sem vette volna. De néha megszólalt benne egy hang, s a legváratlanabb pillanatokban énekelni és táncolni kezdett. És olyankor a világ is vele táncolt és énekelt.

Az író életében csak egy táncot tanult meg: a keringőt, s azt is csak azért, hogy ha kell, reprezentálni tudjon, ha már a tánc nem is jelent neki ünnepet. A hangjáról nem is beszélve, hiszen csak emiatt nem vették fel az operába.

Aztán egy nap az éneklő lány az író sorsa egy pillanatra keresztezte egymást. A lány szerette az író meséit, az író örült, amikor meghallotta a lány éneklő lépteit.

Az életben néha ezek a véletlen találkozások a legmeseszerűbbek. Nem lesz belőlük regény, még vers sem, de mégis kifejeznek valamit: a szépséget mindenki megtalálhatja az életében.

S mivel nekem nem a tánc és nem az ének jutott, maradok a szavaknál, s mint író visszatekintek az elmúlt évemre…

 

 

Multimilliomos lettem… (blogilag)

Legalábbis, ha a blogomra gondolok. A bejegyzések olvasottsága márciusban átlépte a 2 milliós, majd novemberben a 3 milliós határt. Bár az utóbbi időben kissé esett az olvasottsága, a szám így is imponáló.

Idén a legnépszerűbb bejegyzésem egy egyszerű életkép volt prózában Istenről és a gyermeki hitről: Bárhová… Háromszoros választási év volt, mégis, úgy tűnik, az embereket nem a napi politika érdekli a legjobban (bármennyire is fontos), hanem az örök értékek.

A második legnépszerűbb bejegyzésem az egyik felvidéki versem, a Szép hazánkat járva: Szádelői völgy – Attila fiának legendája. Felvidék, ahogy fiam mondta, a „legenda Magyarország”. A haza.

A harmadik A gyűjtőfogház balladája – A kommunizmus áldozatainak emléknapjára. Bevallom, ezt a verset megírnom nagyon nehéz volt, hónapokba telt. Még 2013 októberében látogattunk el Édesapámmal és a családunkkal a Gyűjtőfogházba, ahol raboskodott és ahol kivégezték a nagybátyját és barátait. Hónapokba telt, amíg képes voltam ezt a verset papírra vetni.

A vershez kapcsolódik még egy szép emlékem is: amikor a szüleim Kunszentmártonon előadást tartottak az életükről „Rákosi és Kádár börtönében, hétköznapi kommunizmus kívül és belül” címmel, elmesélve nem csak édesapám összesen hat börtönben töltött évét, hanem az odavezető utat is és azt, hogy édesanyám “szabadon” hogy élte át mindezt, édesanyám kérésére ezzel a verssel kezdődött az előadás.

Ha megnézem, miről szólt a három legnézettebb blog-bejegyzésem: Isten, család, haza és szabadság: mint cseppben a tenger, benne van életművem és éltetőm.

 

 

Írásaim otthona, honlapom, elméletben újfent milliomossá váltam

Idén a honlapomra több, mint 27 ezren „tévedtek” be… Nem túl magas szám, tudom, más típusú honlapok naponta, havonta imponálóbb számokkal dicsekedhetnek, de ahhoz képest, hogy tavaly év végéig mindössze 17 ezren nézték meg, határozottan érezhető a javulás. Míg tavaly év végéig a leglátogatottabb hónapokban sem haladta meg a látogatottság a 2000-et, idén 8 hónapban is sikerült ezt a számot meghaladni, sőt, két hónapban a 3000 fölé is sikerült eljutni.

Miért fontos ez? Mert újra csak bebizonyosodott, hogy az értékekre fogékonyak az emberek, s nem csak reklámkampánnyal, pénzzel, olcsó tartalmakkal lehet növekedést elérni. Nekünk, magyaroknak az Úr és a történelem kevés anyagi javakat juttatott, de kreativitással, ötletességgel pótolta ezt – használjuk is!

S hogy hogy lettem milliomos? A siteprize.org szerint a honlapom értéke 9-10 000 amerikai dollár között mozog – ez testvérek között is kétmillió forint fölött van!

 

 

Hazatértem Solymárra

Már a Bibliában is benne van, hogy senki sem lehet próféta saját hazájában, mégis Istentől, a feleségemtől és a solymáriaktól csodálatos ajándékot kaptam idén: 2014. március 14-én a solymári negyedikesek előadták Petőfi Kolozsvárott c. darabomat. Nehéz történet, történelmi utalások, patinás nyelvezet, szétrombolt és újjáteremtett mítoszok, mégis, a feleségemnek és kolléganőinek sikerült a lehetetlen: betanították és sikerre vitték a darabot 10 éves gyerekekkel. A darab végén a fiatalok ezt énekelték: A költő visszatér… Én csak annyit tennék hozzá: az író pedig haza.

Érdekesség, hogy ennek a darabnak párhuzamosan elkészült a felnőtt verziója is, de annak bemutatására nem volt jelentkező, túl nehéznek találták… Talán ennek tükrében kell értékelni a solymári pedagógusok és gyerekek teljesítményét.

És mi volt az igazi siker? Nem a taps, nem a polgármester úr elismerő szavai, nem az újságcikkek, hanem az, hogy a fiatalok pár héttel később, amikor Budapesten bejárták a forradalom helyszíneit, az általuk megszemélyesített hősök szobraival készítettek szelfit…

Azt hiszem, ez az előadás (ami a youtube-on is megtekinthető) mindenkinek áldássá vált, aki részt vett benne.

 

 

A határon túl, a Határon innen

Idén sok helyen megszólaltak a verseim, egy alkalomról azonban külön kell szólnom: májusban meghívást kaptam a Fiatal Kárpátaljai Kutatók X. Konferenciájára, Beregszászra, a társadalomtudományi szekcióba.

Bár a meghívás elsősorban a közgazdásznak és nem az írónak szólt, az alkalomra egy verset írtam:  A magyar történelem keresztútján-t. Talán a június 4. – Trianon c. versem mellett ez a legfontosabb, ami segíti a magyarság lelkiismeretvizsgálatát. Sebeket vág, sebeket tép fel, sebeket gyógyító vers ez. Mégis, nem a vers a legfontosabb, hanem az, hogy el volt az első írásom, amit a régi és a jelenlegi határok között előadtak. Hiszen annyi helyen szavaltak, előadtak már, de ez volt az első alkalom, hogy egy írásom a trianoni döntéssel elszakított magyar közösségben szólalt meg.

 

 

Számmisztika és Duna TV

Nem tartom magamat babonás embernek, hiszem, hogy se Istennek, se az embernek nincs szüksége arra, hogy banális jeleket küldjön és keressünk az életben, azonban nem tudtam nem észrevenni, hogy az Úrtól milyen ajándékot kaptam a nevem által.

Aki ismerős a Bibliában, különösen az Újszövetségben, az tudja, hogy a neveknek számértéke van, s Jézus családfájából is kiderül, hogy a Dávid név számértéke (daleth-váv-daleth = 4+6+4) 14.

És 2014. december 14-én 14 óra környékén a Duna TV hazajáró c. műsorában felhangzott a versem: Az álmodó füzéri vár. Ez volt az első alkalom, hogy az országos, sőt nemzeti médiában megjelent egy írásom, ráadásul egy ilyen értékes műsorban. Isten áldása legyen a műsor készítőin és a füzérieken!

Talán sokaknak furcsa, hogy írásaimban nem csak a nemzeti sorskérdésekkel, vagy a megélt érzelmekkel foglalkozom, hanem útikönyvszerűen bemutatom az örök Magyarország szépségeit is, de úgy érzem ez is feladatom: felhívni olvasóim figyelmét és az „elfeledett” vagy a köztudatban nem szereplő helyi értékekre is. Az értékekre, amik megragadtak engem. Mert sok vár, táj, falu és természeti szépség van hazánkban, de mindig meg kell találni azt, amiben az az adott hely egyedülálló. S nincs nagyobb öröm, mint amikor a helyben lakók is örülnek a verseimnek, a honlapjaikon, vagy szállásaikon megosztják azokat.

A versem a youtube-on is megtekinthető.

 

 

Végül, az új reményben

Sok mindenről írhatnék még, ami ebben az évben, mint írónak örömöt és boldogságot adott. Írhatnék arról, hogy milyen boldog voltam, amikor Solymár, a falumban a feleségem, Erika olvasta fel az írásaimat (remélem, a többiek megbocsátják, hogy nekem ez volt a legszebb). Írhatnék arról, hogy az írásaimon keresztül hány értékes embert ismerhettem meg, kerülhettem velük virtuális barátságba. Írhatnék a csendről, ami a verseimet fogadta és hangosabb minden tapsnál. Írhatnék az engem hallgatók könnycseppjeiről, ami minden gyémántnál értékesebb.

Mégis, zárásként a facebook-os oldalamról szeretnék beszélni. Nincs sok kedvelője, épp 199 jár a számláló, mégis érdekes, hogy mennyifajta ember van közöttük. Jobboldaliak, baloldaliak, katolikusok, protestánsok vagy más hiten élők, magyarok a történelmi Magyarország és a világ minden részéből, mindenféle emberek – de közös bennünk a jóra és igazra való törekvés.

Nem akármilyen évet zárunk: három választáson, belpolitikai ellentétekkel teli éven. Azt kívánom a magyar nemzetnek, hogy az új évben el tudjuk temetni látszólagos ellentéteinket, s mindenki, akinek fontos az Isten, a becsület és a tágabb és szűkebb haza, össze tudjon fogni – ahogy olvasóim is, egy lájk erejéig. 

 

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Gül baba türbéje

Már többször is kénytelen voltam megállapítani, hogy mi magyarok, furcsa egy nép vagyunk. Most éppen …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.