2020 október 29., csütörtök

Egy mécses, két kép…

Share

A héten „zavar támadt az erőben”… Sok barátom és ismerősöm élete vett rossz fordulatot. Voltak, akiknek a verseim jelentettek erőt, de ilyenkor nagyon nehéz bármit is mondani, nagyon nehéz megérteni az álomgyilkos „miért”-eket. Nehéz a távolból vigasztalni valakit, akinek összetörik a kisvilágát.

Mégis, valamit el kell mesélnem.

Esténként a betlehem előtt, amiről már meséltem, mécsest gyújtok. Gyakran már előző este a zsebembe készítem, hogy hazafelé még mielőtt belépnék az ajtón, meg tudjam gyújtani. De most elfelejtettem, hát a fiamtól kértem egyet, hogy ne járjam össze piszkos cipővel a lakást. Ő egy nagy mécsest nyújtott a kezembe. Meggyújtottam – s csak reggel vettem észre, hogy alig égett, elaludt. Mint barátaim álmai.

És másnap este újra a fiamtól kapott, Sala-gyertyát gyújtottam meg, ami az elző este kialudt. És amikor a következő reggel munkába indultam, még mindig égett.

Tudom, ez a világtörténelem egyik legbanálisabb története: egy gyertya, amit meggyújtanak, ég.

Mégis: ezt a történetet szeretném üzenni a barátaimnak, akik most nehéz napokat élnek át.

A gyertyát mindig meg kell gyújtani, nem szabad hagyni, hogy a sötétség legyen az erősebb. És az a láng, amit Istennek gyújtunk meg, nem alszik ki, végig ég. Mert hiába volt hosszú az éjszaka, hiába eredt el az eső, a mécses a betlehem előtt elégett reggelig, a fény a fénynek az éjszakán át üzent.

A gyertyaláng megvárja a hajnalsugarat.

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Gül baba türbéje

Már többször is kénytelen voltam megállapítani, hogy mi magyarok, furcsa egy nép vagyunk. Most éppen …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.