2020 október 29., csütörtök

Egy részekre hullott kor milyen formát igényel? (A fekete zaj kora 3.)

Share

Egy barátom azt mondta, hogy szépek a verseim, de neki a vers fogalmához hozzátartozik a ritmus és a rím is… Ha a verset, mint hangzó elemek összességét tekintjük, kétségtelenül igaza van – azonban a kérdésem, hogy abban a korban, amikor minden szabályt felülírunk, a rendezetlenség állapotában élő embereket meg tudjuk-e szólítani a rendszer szerint írt versekkel? Vagy pont az a feladat, hogy a versekkel pótoljuk a hiányzó rendet?

Számomra a vers formája másodlagos, sokkal fontosabb, hogy a hatás, amit az olvasóban vagy a hallgatóban kivált, a rendet, a célt szolgálja-e.

Hadd olvassak fel egy verset (nem az enyém, hozzáteszem):

 

Ihol ama híres gróf Listius László
írtam krónikámat, magyarokért gyászló,
ritmusban a gaz tar vérpatakot gázló,
fegyver, hadieszköz, címerek és zászló.

Haj mit ér az fegyver? haj mit ér az virtus?
Plutó országában elhallgat az ritmus.
Egy igaz dicsőség, melyet szerze Krisztus
ragyog örökkétig, égi amethystus.

Későn ugyan bántam, ugyan megsirattam,
hogy a Krisztus igaz utait elhagytam.
Hóhér fene marka fenyeget most engem.

Hóhér bárdja küldi Isten elé lelkem:
az leszen bírája, akinek adósa. –
Könyörögj érettem, lybanoni rózsa!

 

Első hallásra a XVII. századi magyar líra gyöngyszeme, de ha alaposabban végigolvassuk, látjuk, hogy valójában csak szavak összedobált halmaza: fegyver, hadieszköz, címerek és zászló. A vers Babits zseniális ujjgyakorlata. Nekem ez a vers azt mutatja meg, hogy nem az a fontos, hogy milyen formában írunk, hanem hogy a hangulatot, az érzést híven vissza tudjuk-e adni. Hadd olvassam fel ehhez kapcsolódóan egy másik fiatal költő, Sziráki Anita versét:

 

Jó reggelt és szép napot
a madár,
néha hamisan dalol.
Csendre, magányra
int az álom,
ne kelljen
mindig bocsánatot
kívánnod…

 

A vers szabad, mégis harmónia árad belőle. Egy átélt érzést, híven megjelenített.

Valóban szabad-e a szabadvers?

Szerintem az igazi semmiképpen sem az, csak visszatér a ritmus és a rím feltalálása előtti versformához. A legősibbhez, a Biblia verseihez. Kevesen tudják, de európai szemmel nézve a zsoltárok nem számítanak versnek, még a Biblia leghíresebb fordítója, Szent Jeromos is elborzadt, hogy latin kultúrával nézve milyen barbár, primitív szövegek. De aztán felfedezte benne a legmélyebb ritmust, a gondolatritmust. Ahogy Babits írja a Jónás imájában:

 

…bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom

 

Én verseim többségében ehhez a több ezer éves, mégis modern formához nyúlok vissza. Egy példát szeretnék erre hozni június 4. – Trianon c. versemből:

 

Mi az ellentétek és lehetetlenségek népe vagyunk. A határokat áttolták a fejünk felett és mi nem csináltunk semmit.
Maradtunk vagy elűztek, de nem tettünk semmit, mert hittünk abban, hogy a világnak van rendje, aminek kötelessége helyreállni.
Mi maradtunk: megtörtek, vagy megalázkodtunk, vagy elűztek és átjöttünk a maradékba, ahol vagonokba laktunk évtizedekig, de álmodtunk és vártunk, és nem csináltunk semmit, mert nem hittük, hogy lenne erőnk bármit is csinálni.
Mi húsz évig daloltunk a szabadkai udvaron nyíló liliomról és Krasznahorka büszke váráról, közben pedig térképek fölött és fapuskákkal gyakoroltuk, hogy hogyan szerezzük majd vissza.
Mi Rómán keresztül akartunk Erdélybe jutni, Berlinen keresztül pedig a Felvidékre.
Mi a Donnál akartuk megvédeni ha nem is a Nagy-Magyarországot, de legalább azt a majdnem Magyarországot, amit sikerült visszaszereznünk.
Mi nem cselekedtünk, csak tűrtünk és hagytuk, hogy sodorjanak az események.
Mi mindig vártunk valamit, ami nem jött el.
Mi nagyok voltunk abban, hogy ne vegyünk tudomást a valóságról.

 

Összefoglalva: a mai korban szerintem nem a hagyományos formákhoz kell ragaszkodnunk, hanem a formát aszerint kell megválasztanunk, hogy a gondolatot, (aminek átéltnek, a mikrokozmoszból származónak kell lennie) hitelesen tudjuk közvetíteni a közönség, olvasók és hallgatók felé.

Néha ez a forma nem több, mint a puszta, meztelen és kíméletlen tények egymásutánja. A Gyűjtőfogház balladája c. versem valójában nem több, mint a pontos leírása a gyűjtőfogháznak, az ott kapott idegenvezetésnek, mégis vers – mert talán át tudja adni azt a torokszorító érzést, amit a kivégzésükre váró elítélteknek át kellett élniük.

A gyűjtőfogház balladája

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Gül baba türbéje

Már többször is kénytelen voltam megállapítani, hogy mi magyarok, furcsa egy nép vagyunk. Most éppen …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.