2017 június 23., péntek
Zán Fábián Sándor / fotó: PolgárPortál

Egyedül az számít, hogy van-e kivel asztalhoz ülj vasárnaponként – Szülessenek meg a reformáció gyermekei! Videóriport Zán Fábián Sándor püspökkel

Share

„Akik több gyermeket vállalnak, azokat több gyermekkéz öleli át” – így hangzott a gyönyörű, mély és bölcs gondolat, amelyet még számos másik követett a Zán Fábián Sándorral való beszélgetésünk során.

Megrendítő, hogy a Kárpátaljai Református Egyház püspöke mennyire tisztán látja az élet értelmét hitén, Istenszeretetén keresztül Kárpátalján, a legnehezebb sorsú magyar közösségben. Szemléletmódja nem merül ki a prédikált szavakban, hiszen feleségével öt gyermekük született, akik közül legidősebb lányukat négyévesen egy autóbalesetben elveszítették. Meggyőződéssel vallja, hogy ha jót akarunk cselekedni, ha gyermeket akarunk nevelni, ahhoz meg fogjuk kapni a megfelelő anyagi hátteret. A pénznél azonban sokkal fontosabb, hogy türelemmel, szeretettel és áldozatkészséggel forduljunk utódaink felé.

A háború alatt, az infláció, a nehéz gazdasági helyzet próbáját kell kiállnia a kárpátaljaiaknak, a püspök mégis derűlátó, úgy véli, a panaszkodás nem vezet sehova, helyette inkább kiutat kell keresni ebből a helyzetből, amely nem más, mint a hazafiasság próbája. De – ahogy mondta – nem az a próba hogy elmegy valaki otthonról hanem, hogy végül hazajön-e. De hiszi, – mi több, biztos benne – hogy a Kárpátalján élő magyarok hazafiak és patrióták.  

„Mihez képest van most nehéz sorsunk?” – teszi fel a kérdést Zán Fábián Sándor. Volt, hogy az embernek elvették a házát, a földjét, a szeretteit, most pedig az a legnagyobb problémánk, hogy három évig kell dolgozni egy új autóért – mondja. Ahelyett, hogy bedőlünk a média által közvetített „tetszelgős világnak”, annak kéne örülnünk, hogy van kivel leülnünk az asztalhoz vasárnaponként, mert ez az igazi érték, nem a nagy ház vagy a gyors autó… Mindannyian fontolóra vehetnénk a püspök szavait: „Lehet kimondani valamire, hogy elég!”

Zán Fábián Sándor elsődleges küldetésének tartja Isten országának építését, azonban azt sem feledi, hogy ezt a küldetést magyarként kapta Kárpátalján. „Mi magyarokként éljük itt meg a mindennapjainkat és azt szeretnénk, ha a gyermekeink is magyarok lennének, magyarul beszélnének, magyarul hívnák az Isten nevét segítségül és magyarul adnának hálát is.”

Vallja, hogy a megmaradás záloga a magyar gyermek, s a kárpátaljai magyarság jövője, ennek a nemzedéknek a hitén, szorgalmán és hűségén fog múlni. Éppen ezért a Kárpátaljai Református Egyház az 500 éves reformáció kapcsán nem Luther és Kálvin szobrokat emel, hanem megpróbálják elősegíteni, hogy azokban a családokban, ahol a gyermekáldás lelkileg lehetséges, ott szülessenek is meg a magyar gyermekek. Ennek érdekében hirdették meg a Reformáció Gyermekei programot, mert ahogy Zán Fábián Sándor püspök úr fogalmaz:

„Az életünk attól lesz értékes, amit azokért tettünk, akik előttünk jártak, és amit azoknak adunk át, akik utánunk jönnek.”

Zana Diána

Ajánlom figyelmükbe Zán Fábián Sándorral, a Kárpátaljai Református Egyház püspökével készített videoriportunkat:

A videót készítették: Mészáros Péter és Zana Diána

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Zana Diána

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végeztem Kommunikáció és Médiatudomány szakon először Közéleti és Egyházi kommunikáció, majd Multimédia szakirányon. Intézményi sajtósként dolgozom, emellett a PolgárPortál szerkesztő-újságírójaként tevékenykedem.
Share

Esetleg más?

A migránsválság, az európai kultúra hanyatlása és a kisebbségi érdekérvényesítés a fő témái az idei Martosi Szabadegyetemnek

A migránsválság, s ezzel összefüggésben az európai kultúra hanyatlása, illetve a felvidéki magyarság oktatásügye és …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.