Egymilliárd forintra pályázhattak civil szervezetek ifjúsági programok megvalósítására Posted in: Egyéb kategória

Eredményesen pályáztak arra az egymilliárd forint keretösszegre civil szervezetek, közhasznú egyesületek, alapítványok, amelyet különböző ifjúsági programok megvalósítására lehetett fordítani – mondta az Emmi család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár kedden Budapesten.
    

Novák Katalin az Új Nemzedék program keretén belül megvalósuló közösségi tér átadóján közölte, a felhívásra 266 pályázat érkezett, amelyekből 41 nyertest hirdettek, így szervezetenként 18-25 millió forint fordítatható az ifjúságot célzó programokra.

 

Az államtitkár az V. kerületben most megnyitott közösségi tér átadásán azt mondta, olyan közösségi tereket szeretnének kialakítani a fiataloknak, amelyet azok a sajátjuknak éreznek, ahol szívesen töltik idejüket.

Ezeken a helyeken összejöhetnek, közös programokat szervezhetnek, hódolhatnak kedvteléseiknek, de a pályaválasztással, a továbbtanulással vagy a különböző ösztöndíjprogramokkal kapcsolatban is kaphatnak tájékoztatást, felvilágosítást – emelte ki Novák Katalin.

Novák Katalin hozzátette: ezen helyek létrehozásához a kormány adja a keretet, azonban egy ilyen tér akkor lesz jó, ha a fiatalok töltik meg ötletekkel, tartalommal, és a “fogyasztás kényszere nélkül” tudnak együtt lenni.

Ekler Gergely, az Új Nemzedék Központ ügyvezetője azt mondta, egy ilyen hely “fantasztikus lehetőség a fiataloknak”, és ezek a közösségi terek sikerre vannak ítélve.

A kedden átadott közösségi tér a huszadik a fővárosban.