2017 november 20., hétfő
A magyar szervezet szerint felelőtlen az ukrán oktatási minisztérium döntéshozóinak a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatáshoz való hozzáállása

Egyre népszerűbb a magyar iskola és óvoda Ungváron

Share

Nagyon sok gyermeket szeretnének magyar iskolába és óvodába íratni a szüleik Ungváron, de a felvételnek korlátot szab a férőhelyek és a magyar óvodai nevelők hiánya – írta az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap csütörtökön megjelent számában.

Az újság szerint a kárpátaljai megyeszékhely két magyar tannyelvű iskolájában a bőség zavarával küzdenek a leendő elsősök számát illetően. Keszler Sztella, a Dayka Gábor Középiskola igazgatója a lapnak elmondta, az oktatási intézményben még javában tart a beiratkozás, de már most legalább három osztálynyi gyermeket írattak be a szüleik. Kovács Péter, a Drugeth Gimnázium igazgatója arról tájékoztatta az újságot, hogy már kétszer annyi a jelentkező, mint ahányat fel tudnak venni, így alaposan meg kell válogatni, kik járhatnak náluk szeptembertől első osztályba.

A cikk szerint a két tanintézménybe beíratott gyermekek döntő többsége jól beszél magyarul, noha sokuk szülei nem magyar nemzetiségűek. Ezzel kapcsolatban Keszler Mária, a Kárpátalja megyei oktatási és tudományos főosztály vezető szakembere az újságnak azt mondta, a magyar iskolákba jelentkezők számának látványos növekedésében minden bizonnyal közrejátszik az, hogy Ungváron immár négy óvodában működnek magyar csoportok közel 140 gyerekkel. Közölte, sokkal többen jelentkeznének magyar óvodai csoportba, ha lenne elegendő férőhely. A szakember szerint azonban ennél is nagyobb probléma a magyar óvónők hiánya.

Szvitlana Ribak, a Jalinka (Fenyőfácska) óvoda igazgatója – ebben a gyermekintézményben a hét elején indult magyar tagozat – az újságnak elmondta: a magyar csoport létesítésére azért volt szükség, mert az ukránok körében megnőtt az igény a magyar nyelv elsajátítása iránt. Ezt megerősítve Csubirka Erika, az óvoda nevelője hozzátette, a tanítást az alapoknál kezdik, mert a gyermekek többsége ukrán.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Közös erdélyi pártot kell alapítani a román és magyar monológok helyett

A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek a nagyváradi polgármesteri hivatal dísztermében tartott pénteki konferencia …

Egy hozzászólás van

  1. Dipl.Ing.Tibor Gutay

    Ha így megy, akkor Kárpátalja hazatér – hála Istennek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.