2020 augusztus 4., kedd
Százhúsz felvidéki magyar cserkész mérte össze tudását a bősi parkban

Életmentés és habparti a bősi parkban

Share
 
Százhúsz felvidéki magyar cserkész mérte össze tudását a bősi parkbanTizennyolcadszor rendezte meg az országos akadályversenyt, az elsősegélynyújtó versenyt pedig másodszor a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség szeptember 12-15. között Bősön. Majdnem 120 cserkész gyűlt össze négy napra a bősi parkban, hogy bizonyítsa rátermettségét cserkésztudásból és elsősegélynyújtásból egyaránt.
Nem kedvezett az időjárás az elmúlt hét végén a bősi versenyen résztvevőknek, de a mondás szerint, ha cserkészrendezvényen esik az eső, a cserkészet megalapítója, Baden-Powell szelleme van közöttük. Talán ezért sem csüggedtek a cserkészek, és az eső ellenére is vidáman vettek részt a programokon.
 
Cserkészlányok a bősi akadályverseny utánPénteken az akadályversenyen két kategóriában kiscsoportonként indultak a versenyzők. A fiatalabb kategóriában indulók (10-15 évesek) közel 20 kilométeres túrán, az idősebb kategória résztvevői (15-18 évesek) pedig közel 30 kilométeres túrán ismerték meg Csallóköz és a Duna árterének szépségeit, közben pedig különböző állomásokon adhattak tanúbizonyságot cserkésztudásukról. Az első helyezést a „kicsik” között a bősi Főnix őrs, a „nagyoknál” pedig a kürti Láma szeme sötétkék őrs érte el. „Az akadályverseny célja, hogy az őrsöt, mely a cserkészetünk alapja, minél jobban összekovácsolja. Megtanulják, hogy a feladatokat csak egymásra támaszkodva, közösen lehet igazán jól elvégezni, és ez a legfontosabb hozadéka a versenynek, nem a helyezés” – mondta Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke.
Az újraélesztést mentősöktől tanulták a cserkészekSzombaton orvosok, mentőtisztek, egészségügyben dolgozók bevonásával valósították meg a II. Elsősegélynyújtó versenyt. A fiataloknak többek között ismerniük kellett az újraélesztés szabályait, fel kellett ismerniük a szívinfarktus tüneteit, gerincsérülést, medencetörést is el kellett látniuk. A bírák pontozták a helyzetfelismerést és a csapatmunkát is egyaránt. A fiatalabb kategória győztese a csallóközcsütörtöki 66. számú Szent Jakab cserkészcsapat versenycsapata, idősebb kategóriában a legjobbnak az ipolysági 27. számú Szent Imre cserkészcsapat versenyzői bizonyultak. „Az elsősegélynyújtás elsősorban a gyakorlatban való alkalmazásról szól. Ezért is hoztuk létre ezt a versenyt, hogy cserkészeink az elméleti tudásukat élethű szituációkban próbálhassák ki” – közölte Dudich Tamás mentőtiszt, az elsősegélynyújtó verseny koordinátora.

A bősi önkéntes tűzoltók bemutatójaA verseny után bemutatót tartottak a bősi önkéntes tűzoltók, majd a szentmise után a cserkészek táncházban és teaházban lazíthattak a hétvége megpróbáltatásai után.

szmcs-p

Fotók: Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

Szilágyi Péter: a külhoni magyar oktatásnak szívüggyé kell válnia

A külhoni magyar oktatás megmaradása mindenekfelett azon múlik, hogy igazán szívüggyé tud-e válni – jelentette …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.