2018 október 24., szerda
Fotó: Szekelyhon.ro / Gálna Zoltán

Elhelyezték az Összetartozás templomának alapkövét Bözödújfalun

Share

Bözödújfalu élni akar, és élni fog – hangsúlyozták szombaton az Összetartozás templomának alapkőletételén résztvevő szónokok, kiemelve, hogy a helyiek példát mutattak, hiszen annak ellenére, hogy ma már nem divat templomot építeni, és még kevésbé egy lerombolt templomot újjáépíteni, ők összefogtak, és meg akarják mutatni, hogy fontos megőrizni az épített és szellemi örökségünket – számolt be az eseményről a Székelyhon.ro. A szombati megemlékezésen a Bözödújfalu határánál álló Siratófalnál összegyűlt kitelepítettek és azok hozzátartozói újra felidézték a falut, amely ma már fizikai valóságában nem létezik, csupán az emlékezetben és a szívekben él tovább.

Bözödújfalu egykor az erdélyi sokszínűséget jelképezte a különböző vallási felekezeteivel. A római katolikus mellett unitárius, református, szombatos és ortodox közösség élt egymással békében.

A tó vizében álló katolikus templom sokáig jelképe volt a lerombolt a falunak, mígnem néhány éve teljesen összeomlott és megsemmisült. Az unitárius templom romjai láthatók még a parton, de már csak azok ismerik fel, akik tudják, hogy egykor mi állt ott.

A sokszínűség jegyében szervezik meg évről évre a megemlékezést is a Siratófalnak nevezett, Sükösd Árpád, a falu szülötte által kezdeményezett és a támogatásával létrehozott emlékhelynél.

A szombati megemlékezés misével kezdődött, amelyet Boldizsár Ferenc celebrált. Ahogy fogalmazott, az idő múlását a nap haladása mutatja. De „számunkra itt megállt az idő” – tette hozzá, arra utalva, hogy a kitelepítéssel, a falu felszámolásával, majd annak vízzel való elárasztásával megszűnt az ott lakók számára egy hosszú életszakasz, más periódus kezdődött, új időszámítás. Ennek ellenére mégsem szabad állandóan a múlton rágódni, vagy a jövőért aggódni, ahogy sok ember teszi, mert akkor éppen a legfontosabb, a jelen felejtődik el – hangsúlyozta a lelkész, aki az emlékállítás jelentőségéről is beszélt, az Összetartozás templomának építéséről.

Szeptemberben megkezdik a templom újjáépítését

Már évekkel korábban felmerült a vízben álló és omladozó katolikus templom megmentésének az ötlete, többen is felvetették, hogy restaurálni kellene, vagy legalább megállítani azt, ami évről évre, hónapról hónapra látható volt, a romlást. Az ötletet tervek követték, statikai felmérés készült, de sajnos már túl késő volt, bekövetkezett az, ami már szinte elkerülhetetlen volt, és 2015. június 29-én, vasárnap délután kettő és fél három között a negyedszázada vízben álló torony megadta magát. Most szombat délután, ahhoz a helyhez közel, ahol az egykori római katolikus templom állt, a tó partján helyezték el az Összetartozás templomának az alapkövét.

Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere mérföldkőnek nevezte az eseményt a bözödújfalusiak életében, hangsúlyozva, annak ellenére, hogy nem gyűlt még össze a templomépítéshez szükséges teljes összeg, bízik benne, hogy jövő év augusztusában átadják a templomot. A polgármester elmondta, folytatódik az adománygyűjtés, hiszen sokan állnak a kezdeményezők mellé, hogy együtt, közös összefogással akadályozzák meg azt, hogy Bözödújfalu feledésbe merüljön.

Forrás: szekelyhon.ro

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

SZATMÁR ÉS SZILÁGY MEGYÉBEN TURNÉZIK AZ OSONÓ SZÍNHÁZMŰHELY

Szeptember 16. és 20. között a Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional támogatásával tíz …

2 hozzászólás

  1. Dávid Szaniszla

    Nagyon örülök, hogy a tóba beomlott torony helyébe új templom épül. Szomorú volt látni a vízből kiemelkedő tonyot. Jó érzés, hogy új épül helyébe. S ez akkor is jó, ha nem katolikus templom lesz, ami fdelépül. A fontos, hoghy keresztény templom lesz.

  2. folytatódik az adománygyűjtés,
    Oké,de hol lehet adományozni? Tudom,akinek szívügye utánanéz,de nagyon sok a lusta ember. Pl van az a telefonálós…. Nekem,az sokkal szimpatikusabb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.