2018 november 17., szombat

„Eljött az Úr választott Edénye“

Share

Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos, Czimbalmosné Molnár Éva, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője , Orosch János nagyszombati érsek, Kiss Beáta, az MKP oktatási és kulturális alelnöke és más rangos vendégek jelenlétében három helyszínen került sor ünnepélyes óvodaátadásra Szűz Mária neve napján a róla elnevezett Marianum Egyházi Iskolaközpontban.

Az ünnepi műsorfüzér a Szent András-bazilikában szentmisével kezdődött, melyet Orosch János celebrált. A nagyon rossz állapotban lévő, közel 300 éves épület felújításához a magyar kormány nyújtott anyagi segítséget a Kárpát-medencei óvodaprogram keretében.

A magyar kormány nem titkolt célja, hogy növelje a Kárpát-medencei magyar óvodákba beíratott gyermekek számát, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az óvoda az anyanyelv elsajátításának első igazi színhelye a családon kívül, ezért az anyanyelven történő oktatás első lépcsője is, miáltal az óvodák megerősítése alapfeltétel.

„A Kárpát-medencei óvodaprogram az egész Kárpát-medence magyarságának megmaradását szolgálja” – hangsúlyozta Szilágyi Péter. Komárom büszke bástyája a felvidéki magyarságnak, ezért nagyon fontos volt, hogy itt is erősíteni tudják a magyarság ügyét – hangsúlyozta dr. Szilágyi Péter.

Szilágyi Péter beszéde a Szent András-bazilikában (Fotó: Klemen Terézia/Felvidék.ma)
Kiss Beáta, az MKP oktatási és kulturális alelnöke a támogatások fontosságáról beszélt, melyek nélkül sokkal nehezebben tudnánk létezni. Az MKP és az egész felvidéki magyarság nevében köszönetet mondott a magyar kormánynak. Az identitástudat fontosságát és a hit megtartó erejét hangsúlyozta, valamint rámutatott a Szentgyörgyi Albert által megfogalmazott gondolat aktualitására, miszerint: „A jövő olyan lesz, amilyen a ma iskolája.”

Madarász Róbert, a Marianum Egyházi Iskolaközpont igazgatója ünnepi beszédében az épület és az intézmény történetéről is szólt, miszerint az első katolikus lányneveldét és óvodát Simor János esztergomi hercegprímás alapította a szatmári apácanővérek részére, majd később, 89 évvvel ezelőtt pontosan ezen a napon készült el és adták át rendeltetésének a Marianum iskolát, melyet építői Szűz Máriának ajánlottak. „Szűz Mária virágoskertje a Marianum” idézte fel a régi mondást az igazgató.

A további helyszín a Nádor utcai felújított óvoda volt, majd a Rozmaring utcai két felújított épület, melyet nemrég vettek birtokba a Marianum diákjai. Az aulában Karaffa Attila Felvidéki szemmel című fotókiállítása volt megtekinthető.

Írta: Klement Terézia
Forrás:felvidék.ma

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Lángok martaléka lett a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota

Romániai médiajelentések szerint szombaton késő este kigyulladt, és szinte teljesen leégett a Nagyvárad főterén álló …

Egy hozzászólás van

  1. Aforizmák
    1. Az eszme a leghatékonyabb fegyver a közösség vagyonának elrablásához.
    2. Az eszme, a vallás a hatalom bűnrészese, támogatója, haszonélvezője. A pap meg a téveszmeterjesztés szolgálója!
    3..Az anyagi javak szerzésének lehetősége, sokakat tesz gazemberré!
    4. A hatalommal haszonélvezői ünnepelnek!
    5. Eltűri az ostobát a hatalomba, a többi ostoba!
    6. A világ, a hit, az eszme, ragaszkodik saját hülyeségéhez, mint az egyes emberek!
    Eszme:

    1. A társadalomban jelenleg elfogadott, divatos, igaznak hitt vélekedés.
    2. Az a kolomp, mely után a gondolkodni nem képes, vagy hajlandó tömeg követ!
    3. A vezető réteg indoka, saját kivételezettségére!

    A kompromisszum a valóságban erőtlen ember megoldása, Szabó Dezső!

    Aljasságon nagyobb aljassággal győzni nem lehet! Kapitalizmus/Szocializmus, zsidók/nácik példája!

    A bunkókat saját bunkósságuk, bunkózza le! Azt hiszik, ki”moderálással ” megszűnik, megoldódik a probléma! Csak szemük elől tűnik el! Tudomásul nem vétele ellenére hat, igazsága érvényesül!
    A szexuális kéjérzés a fajfenntartás prémiuma!

    Az önáltatás mélyebben gyökerezik, mint amikor másoknak hazudunk.” Dosztojevszkij
    3. A politika és a lottó, + vallás, csak a működtetőknek jövedelmez.
    4. Ha eszmét tukmálnak az eszedre, szorítsd a kezed a zsebedre!
    5. A legtisztább ügynek is vannak mosdatlan harcosai.
    6. A szennyes mundér becsületét védik a leghevesebben!
    7. Ki bűzben él, ideges, ha szellőztetnek!
    8. Jó szándék a rosszakarat takarója is.
    9. Legfőbb vezérlő az önérdek, és a haszonlesés.
    10. „Szolgálni akarok”, hogy lopni, azt mégse mondhatja.
    11. A halotti csendet a szúnyogdöngés is zavarja.
    12. Gazemberek tagadják a tisztességes szándék létezését is! — Ők tudják!
    13. A sötétség reszket a Szent János bogártól is
    14. Kacsakezű szentnek is maga felé hajlik a keze!
    15. Szamarak közt öszvér, marhák között ökör a főnök!
    16.A profitéhség felfalja a világot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.