2017 december 13., szerda
A kép illusztráció - MTI Fotó: Komka Péter

Emelkedik a kárpátaljai magyar pedagógusok támogatása

Share

A magyar kormány megemeli a kárpátaljai magyar pedagógusok jövedelem-kiegészítését, akik így az évi 180 ezer forint helyett 270 ezer forintos juttatásban részesülhetnek – jelentette be Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes budapesti sajtótájékoztatón.

Semjén Zsolt elmondta: az intézkedéssel 800 millió forintból, mintegy ötezer magyar pedagógusnak tudnak segíteni Kárpátalján. Emlékeztetett, hogy jövedelem-kiegészítést biztosítanak a betegeikkel magyarul beszélő orvosoknak, az egyházi dolgozóknak, művészeti iskolák dolgozóinak is.

Gazdasági fejlesztési keret biztosítása

A fentieken túl mintegy hatezer óvodás és kisiskolás étkeztetését is finanszírozza a magyar állam – jelezte. Kiemelte: összesen több mint 4 milliárdos alapfinanszírozást nyújtanak az intézményrendszer működésére, s emellé jött még tavaly egy 2,7 milliárdos fejlesztési forrás.

A magyar kormány gazdasági fejlesztési keretet is biztosít, részint vissza nem térítendő támogatásra, részint kedvezményes hitelre. Semjén Zsolt rámutatott: a háborús helyzet, nagy szegénység, általános szociális problémák azzal a veszéllyel járhatnak, hogy az ottani magyarság – tanárok, orvosok – elmennek nyugatra.

Igyekeznek minden támogatást megadni

Mivel a cél, hogy szülőföldjükön maradjanak a magyar államnak kvázi állami funkciókat kell átvennie, s igyekeznek minden támogatást megadni, hogy a pedagógusok mellett az orvosok, az egyházak képviselői is Kárpátalján maradjanak a jelenlegi nehéz helyzet ellenére.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke köszönetét fejezte ki a magyar kormány segítségéért. Kiemelte: enélkül aligha lehetne a magyar intézményrendszert fenntartani. Jelenleg a tanárok átlagfizetése ötvenezer forintnak felel meg, miközben az árak nem sokkal különböznek a magyarországiaktól – jegyezte meg.

Kárpátalja társadalma megviselt

A háborús állapotok, a gazdasági válság, a szociális mélyrepülés nagyon megviseli Kárpátalja társadalmát. Ez a támogatás biztosítja, hogy a legfontosabb intézmények, a magyar nyelvű oktatás, illetve a kárpátaljai magyarság, mint közösség fennmaradhasson – mutatott rá Brenzovics László, aki fontosnak nevezte a gyermekétkeztetés, az orvosok, a művészeti iskolákban dolgozók támogatását is.

Kitért arra is, hogy a válság elhúzódik, a háború vége nem látszik, így erre a segítségre rá vannak szorulva. Brenzovics László megköszönte a magyar kormány és Orbán Viktor támogatását a vízummentesség ügyében is, s szorgalmazta a határmenti infrastruktúra fejlesztését, ami a kapcsolattartást segítené.

Megjegyezte: sajnálatos módon Ukrajnában olyan törvényeket készítenek elő, amelyek szűkítenék a nemzeti kisebbségek jogait. A KMKSZ véleménye szerint ezen törvénytervezetek ellentétesek az ukrán alkotmánnyal és Ukrajna nemzetközi szerepvállalásával. Mindent meg fognak tenni, hogy ezeket ne fogadják el és ne szűkítsék a kárpátaljai magyarság jogait – ígérte.

Semjén Zsolt hozzátette: Magyarország mindig is támogatta Ukrajnát, elsőként ismerte el szuverenitását. Ugyanakkor ragaszkodnak ahhoz, hogy a nyelvi jogok, amelyeket a jelenleg is hatályos törvény és az ukrán alkotmány biztosít, csorbítatlanok maradjanak. Kitért a kettős állampolgárság kérdésére is, és rámutatott: a világ efelé halad. Magyarország biztosítja a kettős állampolgárságot, s nem engedi meg, hogy állampolgárait vegzálják – mondta a miniszterelnök-helyettes.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Esterházy erkölcsi hagyatékának üzenete, hogy az elveszettnek tűnő ügyért is érdemes küzdeni

Esterházy János erkölcsi hagyatékának egyik fontos üzenete, hogy az elveszettnek tűnő ügyekért is érdemes küzdeni …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.