2017 június 25., vasárnap
Az ország legnagyobb szolidaritási programja

EMMI: Kiírták a pályázatokat az idei Erzsébet-táborokra

Share

Az emberi erőforrás-miniszter közlése szerint kiírták az első pályázatokat az idei Erzsébet-táborokra, a tavaszi és nyári programokra a tavalyihoz képest közel egymilliárd forinttal több forrás áll rendelkezésre.

Balog Zoltán az MTI-nek kedden elmondta, 2012-óta több mint 400 ezer gyermek vett részt a táborokban, csak tavaly közel 90 ezer gyereket fogadtak. A programot idén is folytatják, és ebben az évben a korábbihoz képest közel egymilliárd forinttal több, összesen 5,2 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az első pályázatok már megjelentek a www.erzsebettaborok.hu oldalon.

A miniszter elmondta, a legnépszerűbbek a nyári táborok, amelyek június 18-tól augusztus 25-ig várják a fiatalokat Zánkán és Fonyódligeten. Ezek a programok a miniszter szerint gyakorlatilag ingyenesek, jelképes hozzájárulást, 1000 forintot kell csak fizetni turnusonként, minden más költséget – szállás, étkezés – a magyar állam fizet ki.

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Az év ökoturisztikai létesítménye – cím elnyerése (letölthető pályázati anyag)

P á l y á z a t i f e l h í v …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.