Eőry Zsolt: Deviáns magamutogatók – megítélhetjük? Posted in: Egyéb kategória

Amikor a tartalom és a forma összhangjának szükségességét figyelmen kívül hagyja az ember, óriási károkat tud okozni. Ez a helyzet a „másság” tiszteletével is.

– Eőry Zsolt, vendégszerző, a diósdi KDNP elnöke, katolikus teológus 

Jelen esetben a homoszexuálisok felvonulása Budapest utcáin tartalmilag – ha jól értem – azt célozza, hogy felhívja a figyelmet a toleranciának, egymás „megtűrésének” szükségességére, hiszen az egyes ember alapvető jogait tőlük sem vonhatja meg semmilyen emberi törvény. Tudjuk, vannak országok, ahol a homoszexualitást még ma is halállal büntetik vagy törvényileg megtorolják. Sok helyen a társadalom megvetéssel néz az ilyen beállítottságú embertársainkra, gúny, megvetés, megalázás tárgyaivá teszi őket. Ez ellen természetesen tiltakozni kell, hiszen Szent Pál is arra buzdít: „Viseljétek el egymást szeretettel!” (Ef 4,2b) Vagyis szexuális beállítottsága miatt nem vonhatók meg az alapvető emberi jogok senkitől, hiszen ők is emberek, akikért Krisztus meghalt a kereszten. A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) erről így ír: „Nem elhanyagolható azoknak a nőknek és férfiaknak a száma, akik veleszületett homoszexuális hajlamot mutatnak. Nem ők választották maguknak a homoszexuális állapotot, ami többségük számára megpróbáltatást jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyengédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük szemben az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét.” (KEK 2357) Ez lenne tehát a keresztény szeretet megnyilvánulása, amit nekünk is gyakorolnunk kell.

Sajnos azonban évek óta azt látjuk, hogy a szabadelvű felfogás hívei (főként a néhai SZDSZ utódai, valamint a Gyurcsány-féle DK) eszközként használják fel ezt a jelenséget – ahogy ők mondják: a „másság tiszteletének” kivívására, valójában azonban a természettörvény háttérbe szorítására. Nemcsak hogy előtérbe (pellengérre) állítják őket, hanem még divatossá, „trendivé” is teszik a homoszexualitást, mintha ettől lenne modern az ember. Míg a demonstráció tartalma (a jogegyenlőtlenségek megszüntetése) támogatandó, addig a formája egyáltalán nem: A liberálisok bohócot csinálnak a homoszexuálisokból, amikor arra bíztatják őket, hogy a természetestől eltérő, azaz deviáns életmódjukat évente egyszer cirkuszi szereplőkként mutogassák. Ezzel, ahelyett, hogy valóban segítenének, súlyosan ártanak nekik, megalázóan még mélyebbre taszítják őket. Sajnos azok, akik szerepelnek, ezt az aljasságot nemigen veszik észre. (Vagy talán van az a pénz…)

Nem érthető továbbá, hogy az ilyen állapottal – ahelyett, hogy kezelni próbálná – miért büszkélkedik valaki? Mert ezt az eseményt a „meleg büszkeség” napjának is nevezik.

Ami azonban végképp felháborító, hogy teszik azt úgy, hogy közben semmibe veszik a többi, többségben lévő ember normális értékrendjét, a gyermekek (akik ennek akaratlanul is szemtanúi) egészséges fejlődéséhez való elidegeníthetetlen jogát, a természetes erkölcsi rendet – mindazt, amiért valójában demonstrálni akartak. Vagyis elvárják, hogy őket fogadja el mindenki, de ők nevetségessé tehetnek mindenkit. Önellentmondás az egész… Vagy kiválasztottság-érzés?

Vagy inkább provokáció. A keresztényellenes erők provokációja azokkal szemben, akik a hagyományos, egyben keresztény családmodell mellett állnak ki hangosan vagy a hétköznapok csendjében. A „hagyományos” jelen esetben nem elavultat, hanem működőt és beváltat jelent. Amióta ember él a földön, azóta ezen a „hagyományos” módon tartja fenn magát, adja tovább az életet. Vagyis nem reklámozható és nem fogadható el normálisnak, követendőnek és helyesnek az ő életvitelük, mert abban az esetben az emberiség kihalna. Ki kell tehát jelentenünk, hogy azok akarják elfogadottá tenni a homoszexualitást, akik az emberiség ellen dolgoznak. Ez a provokáció a teremtés természeti törvényei szerint élő többséget akarja háttérbe szorítani, „megerőszakolni”, bűntudattal sújtani, azért, hogy végképp eltűnjék.

Joggal háborodnak fel tehát a jóérzésű (nem csak keresztény) állampolgárok, hiszen olyan viselkedésmódot látnak, amely erőszakkal próbálja elfogadottá, szinte ajánlottá tenni ezt a természetellenes állapotot. A liberálisoknak azonban ez még nem elég: az esemény keretében kigúnyolják, meggyalázzák a hagyományos házasságot, a kereszténység szentségeit, a Bibliát, a keresztet (amin Jézus értük is meghalt!) – milyen ez, ha nem sátáni? Azt várják tőlünk, hogy a keresztény gyökerű Magyarországon tapsoljunk ennek, és az ateista humanizmust (micsoda anakronizmus!) a hitünk és a belőle fakadó keresztény humanizmus elé helyezzük. Elég szomorú, hogy ez a jelenség létezik; miért kellene ezt ünnepelni és elfogadottá tenni? A jót rossznak és a rosszat jónak mondani? Kinek is érdeke ez? Tudjuk.

Ferenc pápa mondata, amelyet előszeretettel idéz a liberális média – szokás szerint (szándékosan) rosszul fordítva – eredetileg így hangzik: „Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?” (2013. július)

Ezt a kijelentést oly módon tekerik ki, hogy azt értsük belőle: nekünk, keresztényeknek el kell fogadni a homoszexualitást, mert nem ítélkezhetünk senki felett. A katolikus tanításból azonban egyértelmű, hogy nem a személyt, hanem a cselekedetet ítéljük el. A homoszexualitás erkölcsileg rossz cselekedet, ezért nem szabad elfogadottá tenni. A személy azonban, aki mindig egyszeri és megismételhetetlen, végtelen értékű és Isten képmása, rendelkezik az alapvető emberi méltósággal és tiszteletet érdemel. Tehát „ha Istent keresi”, nem ítélhetjük el, mert maga a homoszexuális beállítottság mint adottság nem bűn. Amennyiben azonban az adott személy az erkölcsi rossz útjára lép – vagyis konkrét tettekben megéli homoszexualitását – bűnt követ el, amely bocsánatot igényel, hiszen az üdvösségre ő is meghívást kapott. A pápa ezen az elven nem változtatott. Sőt, az interjú folytatásában még a következőket mondta:

„A legnagyobb probléma nem az, ha valakinek ilyen beállítódása van; nem, testvéreknek kell lennünk, ez az elsődleges. De van egy másik probléma: ha az ilyen beállítódásúak lobbit szerveznek. Kapzsi emberek lobbija, a politikusok lobbija, a szabadkőművesek lobbija, sok lobbi van. Ez a legsúlyosabb probléma számomra.”

Na, ezt már nem szokták idézni a liberális médiumok és megmondóemberek. Ahogyan Bergoglio bíboros (a későbbi Ferenc pápa) 2010-es szavait sem, melyeket a melegházasság és ezen párok örökbefogadási joga argentínai bevezetésének terve idején mondott:

„A család (amely apa, anya, és gyermekek) önazonossága és túlélése forog kockán. Sok gyermek élete forog kockán, akiket már előre hátrányosan megkülönböztetnek, és megfosztanak attól az emberi fejlődésükről, amit egy apa és egy anya nyújthat, és amit Isten rendelt. Isten szívünkbe írt törvényének teljes elvetése forog kockán. Ne legyünk naívak: ez nem egyszerűen politikai küzdelem, hanem egy kísérlet Isten tervének elpusztítására. Ez nem csak egy törvény (ami puszta eszköz), hanem a hazugság atyjának ‘lépése’ is, aki Isten gyermekeinek összezavarására és megtévesztésére törekszik.”

Az Apostoli Szentszék illetékes dikasztériuma, a Hittani Kongregáció egy e témában kiadott, 2003-ban kelt nyilatkozata (Josef Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa aláírásával) rámutat az államhatalom és a törvényhozás (akik elvileg a közjót szolgálják) felelősségére is:

A teljes erkölcsi igazsággal „ellenkezik mind a homoszexuális kapcsolatok jóváhagyása, mind a homoszexuális személyek jogtalan és hátrányos megkülönböztetése. Ezért hasznosak a megfontolt és okos beavatkozások, mint például a toleranciával való ideológiai vagy eszközszerű visszaélések leleplezése; az ilyen együttélések erkölcstelen voltának egyértelmű állítása; az állam fölszólítása arra, hogy a jelenséget tartsa korlátok között, hogy ne veszélyeztesse a közerkölcsöket, s főként ne alakítson ki a fiatal nemzedékekben téves fogalmakat a nemiségről és a házasságról, melyek védtelenné tennék őket és hozzájárulnának a jelenség terjedéséhez. Azokat, akik e toleranciából kiindulva akarnak eljutni az egynemű együttélésben lévő személyek sajátos jogainak a törvénybe iktatásához, emlékeztetnünk kell arra, hogy a rossz megtűrése teljesen más, mint a rossz jóváhagyása és törvényesítése.”

Álszent módon az érintettek sokszor megkérdezik, hogy kinek ártanak azzal, hogy államilag elismertek akarnak lenni, és belső énjüket végre kiélhetik. Számukra itt áll a válasz a Kongregáció dokumentumából:

„Föltehetjük a kérdést, hogy miként ellenkezhet a közjóval egy olyan törvény, ami nem kötelez semmiféle konkrét cselekményre, hanem arra szorítkozik, hogy törvényesít egy létező valóságot, mely látszólag senkivel szemben nem jelent jogtalanságot. Erre vonatkozóan mindenek előtt meg kell gondolnunk a különbséget, mely a homoszexuális magatartás mint magánjelenség és mint törvényesen jóváhagyott – s végeredményként a jogrend egyik intézményévé avatott – társadalmi jelenség között van. E második eset ugyanis nem egyszerűen súlyosabb, hanem sokkal nagyobb és mélyebb következményekkel jár, s végül az egész társadalmi szervezet olyan módosulásához vezetne, ami ellenkezik a közjóval. A polgári törvények olyan elvek, melyek a társadalom keretein belül szervezik az emberi életet a jó vagy a rossz irányában. Nagyon fontos, olykor meghatározó szerepük van a közgondolkodás és a szokások alakításában. A polgári törvényekben kifejeződő életformák és modellek nemcsak külsőleg alakítják a társadalmi életet, hanem arra törekszenek, hogy az új nemzedékekben módosítsák a magatartásformák megértését és megbecsülését. A homoszexuális együttélések törvényesítése szükségszerűen kiváltaná néhány alapvető erkölcsi érték elhomályosulását és a házasság intézményének lebecsülését.” (Megfontolások az azonos nemű személyek együttéléseinek törvényes elismertetésére irányuló törekvésekről, Hittani Kongregáció, 2003. június 3., 5-6. pont)

Az állam a jelenséget tartsa korlátok között, hogy ne veszélyeztesse a közerkölcsöket, ne alakítson ki téves fogalmat a nemiségről, ne járuljon hozzá a jelenség terjedéséhez… és ne tegye társadalmi normává! – figyelmeztet tehát az Apostoli Szentszék.

Sok más, zsidó-keresztény hagyományú országban (pl. Izraelben) váltott ki nem kis tiltakozást az ilyen jellegű rendezvény, Moszkvában betiltották, Törökországban rendszeresen szétzavarják.

Tudjuk azonban, hogy itt nem a „meleg büszkeség” kinyilvánítása és nem a homoszexuálisok „házasságának” elérése az elsődleges cél, hanem a házasság és a család intézményének szétrombolása. Mert ha mindenki házasodhat, akkor már nincs is jelentősége a házasságnak. Hiszen ők, a liberálisok mondják, hogy a házasság és a család fölött eljárt az idő, szabadnak kell lenni. Akkor miért követelik a melegeknek a házassághoz és az örökbefogadáshoz való jogot?

Rosszat akarnak nekik?

Jó lenne, ha a háttérben lévő szociálliberális és homoszexuális politikai lobbi (LMBTQ, Amnesty International, Helsinki Bizottság és társaik) végre egyszer már a többség „másságát” is tisztelné Szent István országában, ahol ma a családok védelme egyre inkább előtérbe kerül. Alaptörvényünk is kiemelten védi a házasság egy férfi és egy nő részvételével megvalósuló intézményét, amit az Egyház szentségnek nevez. Erre alapul és épül a család, ami a nemzet fennmaradásnak is záloga.

És ez az, ami egyeseknek szúrja a szemét.

Így áll össze a kép. És mi csak konstatálhatjuk, hogy Európa erkölcsileg hanyatlik, nincs morális szilárdsága, a kereszténységet belülről akarják eltüntetni. Ugyanezt teszi az Iszlám Állam kívülről. Háború van tehát. Mi azonban ne feledjük az Úr figyelmeztetését: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt. De aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei atyám előtt.” (Mt 10,32-33)

Ez legyen a fő vezérelvünk!

Kelt Diósdon, 2017. július 8-án (a budapesti melegfelvonulás napján)

katolikus teológus, egyháztörténész
a KDNP diósdi elnöke