2020 június 6., szombat
A kép illusztráció - Fotó: hagityakira.com

Gágyor Péter: A visszatáncolás iskolája

Share

Hogy ez a manapság divatba jött „vissza-tánckurzus”, ez az ellenzékieskedő mis-más, a furcsa visszatáncolásnak alacsony, avagy magas iskolája akarna lenni, azt döntse el a kedves olvasó, szavazó közönség. A vissza-táncosokkal, van a baj. Mennyire vehetők komolyan? Mi ez a ringy-rongy (tangó, foxtrott, diszkó-gimnasztika)? Ha a vissza-táncosok magukat nem veszik komolyan, az volna, lehetne az ő gondjuk. De nem az. Több ez egy félresikerült táncórai jelenségnél, inkább amolyan választás előtti kampánykoszolás, a társadalmi tudatmódosítás ez. Vagy csak egyszerűen politikai szélhámoskodás volna?

Ha egy atléta csak azért kuporodik a startvonalhoz, hogy a rajtpisztoly eldördülése után feltápászkodva a térdét vakargassa, ha egy úszó, csak azért veti magát a vízbe, hogy rögtön utána visszamásszon, majd a startkő tövéhez ülvén, lazán igazgassa a vízbe csobbanás közben elmozdult frizuráját – akkor valóban baj van. Nagyon nagy baj! Nem a sporttal van baj, nem azzal, hogy a futónak látszó személy nem is akarta átszakítani a célszalagot, vagy az úszónak látszó ázott figura még helyezést sem akart a mezőnyben elérni. Egyáltalán nem. A baj máshol rejtekezik. A futópálya rendben van, a medence vize tiszta, hőfoka is megfelelne az úszósport előírásainak. Akkor hát, mi az akadály? Nyerni tudni kell, de mint a slágerszöveg mondja: veszíteni tudni kell. Fárasztó a futás, kellemetlen a megterhelést követő izomláz, elviselhetetlennek tűnhet a légszomj a víz alatt, az esetleges kudarc… mégis emberre mért, emberhez méltó feladat ez a megméretkezés.

Mindenki győzni akar. Az ember győzelmekkel álmodik, legyen csúcssportoló, amatőr civil sportkedvelő, vagy akár egy sérült ember, aki nem adja fel. (Ezért teremtenek könnyesen megható pillanatokat a paraolimpikonok teljesítményei.) A lényeg tán abban rejlik, hogy a szellem győzni kíván a test képességei felett. Egyenlő feltételek, segédeszközök (stimuláló szerek) nélkül, eltérő adottságok, képességek birtokában tisztességesen harcolni kellene a győzelemért, a közönség (a társadalom) elismerő tapsáért – ez volna az elvárás.

Ez az elvárás a társadalom morálja. Aki ezt megkerüli, az csaló.

Mire gondolhat a csaló, miközben térdét vakarja a startvonalon, vagy az ázott frizuráját igazgatja a medence partján? Akart-e a versenyben megméretkezni, vagy csak úgy tett, mintha akarna? Pusztán átverni akarta a közönséget (társadalmat), fontoskodott egy nagyot, megfürdött néhány töredék pillanatra a küzdőknek mindenképpen kijáró dicsfény lehulló szikramorzsáiban?

Mire gondolnak, hogyan számolnak el a morállal a visszatáncolások szervezői, a nagy taktikusok, a bugyuta visszatáncolók nagypofájú rábeszélői, számolnak-e egyáltalán a méltatlan stratégiájuk maradandó következményeivel? Hogyan magyarázzák meg az abszurdumot, hogy míg táncolni szép, jó és emberi – visszatáncolni egyáltalán nem az. A visszatáncolás lapítás, somfordálás, vállalhatatlan önképünk ügyetlen rejtegetése, amely semmiképpen sem marad nyomok nélkül. Viselnie kell ezt az önrontást a visszatáncolóknak, az átvert közönségnek (társadalomnak) és a visszatáncolás magasiskoláinak egyaránt.

A tánc már csak ilyen emberi jelenség. Botladozó kamaszok a tánciskolákban hagyományosan mindig a kályhánál kezdik el az új tánclépéseket elsajátítani. Kettőt előre, egyet hátra, fordulat, stb… és végül megtanulnak táncolni. Vannak köztük, akik csillagai lesznek a parkettnek, ők a táncversenyek nyertesei, és vannak, akik tánclépéseikkel el-eldöcögnek majd a kedélyes mulatságokon, karjukban a velük táncoló párjaikkal. Így van, volna ez rendjén.

Viszont a hagyományos tánciskolákban sosem tanították a visszatáncolások manapság olyan hirtelen divatossá vált módszereit. A tánc és illemtanároknak ez a „műfaj” eszükbe sem juthatott. A tánc egyszerű testbeszéde általában tudat alatt sem hazug. Ősi jelrendszer ez a mai civilizált szokásaink világába illeszkedve. A visszatáncolás viszont szándékaiban hazug. Rossz játék, amely a társadalom maradék morálját zilálja szét. Nyugodtan nevezhetjük a nevén ezt az ártalmas torzszülöttet: csalásnak, mutyizásnak, szélhámoskodásnak.

A szerző író, műfordító, színházi rendező

Gágyor Péter

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Múzeum a város felett: Kiscelli Múzeum

Utunk következő állomása a Kiscelli Múzeum volt. Különös ez a múzeum, különös történettel, különös múlttal …

Egy hozzászólás van

  1. HeroesNeverDie

    Nagyon tetszett az atléta és az úszó példája, az egész írás! Véleményem szerint az ún. “taktikai szavazás” kitalálói nyíltan választási csalásra szólitották fel a szavazókat. Ez lenne az “új, demokratikus európai érték”?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.