2017 november 21., kedd
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke / MTI Fotó: Vajda János

Gyurcsány: “Tessék visszavenni az országot!”

Share

“Tessék visszavenni az országot!” – biztatta hallgatóságát Gyurcsány Ferenc Komlón, a Demokratikus Koalíció (DK) lakossági fórumán.

A DK elnöke, volt miniszterelnök az Orbán, vagy Európa? Válassz! nevet viselő rendezvényen a saját tapasztalataira hivatkozva azt mondta, hogy az emberek félnek a hatalomtól Magyarországon, holott fordítva kellene lennie, és a hatalomnak szolgálnia kellene ahelyett, hogy az embereket teszi szolgává.

Meg kell tanítani az embereknek, hogy övék az ország, és lehet, a politikusnak nagy a hangja, de a voksolás pillanatában neki is csak egy szavazata van, ahogy mindenki másnak, legyen akadémikus, vagy közmunkás – jegyezte meg az ellenzéki politikus a 2018-as parlamenti választásokra utalva.

Gyurcsány Ferenc úgy vélte, polgárok sokaságának kell azt éreznie, hogy ennek az országnak a tízmilliomod része az övé. “Ne adják oda nemcsak Orbánnak, senkinek, nekem sem, másnak sem, és aki el akarja venni tőlünk, attól vissza kell venni” – mondta.

A pártelnök beszédben értékelte az oktatás, az egészségügy helyzetét, szólt az elvándorlás problémájáról, a nyugdíjakról és a Soros-tervről is.

Azt mondta, olyan oktatási rendszerre, iskolákra van szükség, ahonnan fantasztikus, nyitott, sok nyelven beszélő, gondolkodni akaró, a világra érdeklődő tekintettel néző gyerekek jönnek ki. De a rendszer ma nem ilyen, ami 2010 óta történik, az dráma – jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc szavai szerint az egészségügy ma rosszabb, mint az elmúlt időszakban bármikor. Lassan szétválik és “kialakul egy gazdag egészségügy meg a szegények egészségügye lehetetlen körülményekkel, lehetetlen várólistákkal”.

A volt kormányfő az elvándorlásról azt közölte, hogy ha megállítani nem lehet is, fontos lenne lassítani a folyamatot, ahhoz azonban vonzóbb bérek kellenének. Úgy vélte, a bérek a munkaerőhiány miatt még emelkedhetnek, de amíg Magyarországon a munkahelyek többsége összeszerelő üzem, ahol 120-130 ezer forintot keresnek az alkalmazottak, nem lesz lényeges változás.

A nyugdíjakra térve megjegyezte, ne higgye el senki, hogy 2018-ban lehet tizenharmadik havi nyugdíjat fizetni, ahhoz ugyanis 250 milliárd forintra lenne szükség.

Ha nekem kellene döntenem, de minden bizonnyal nem leszek abban a helyzetben, az egészségügy, az oktatás és a szociális szféra jönne először – fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc a Soros-tervről azt mondta: “Orbán Viktor egy nem létező sárkányt akar betologatni az ágyunk alá, és azt akarja, hogy keresgessük, de ne tegyük, nincs sárkány”.

A miniszterelnöknek állandóan kell valami ellenség, háborúzni akar, mi azonban békét, nyugalmat szeretnénk – közölte az ellenzéki politikus.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Varga Mihály: tízéves program indult a szakképzési intézmények felújítására

Tízéves intézményfejlesztési programot indított az iskolák felújítására a kormány idén, miután a minőségi szakképzés amellett, …

2 hozzászólás

  1. Dipl.Ing.TiboAr Gutay

    Ezt a gazembert büntetni kéne,vagyis börtönbe vele, nem meghallgatni azt amit mond, mert félrebeszél. A lényeg nem az,amiröl beszél, hanem az, hogy melyik kormány jobb, a jelenlegi, vagy a volt Gyurcsány kormány?!

  2. Dékány Ilona

    Ha nem ismertük volna meg ezt a szemétládát az elmult időben , akkor is azt kellene nyilatkozni , hogy egy ócska szónok /. A fletó kifejezés már túl finom . !/ Képes ócsárolni a jelenlegi egészségügyet , amibe milliárdokat fektettek be a 7 /hét !/ év alatt ? Képes leszólni az oktatásügyet , amikor az ő idejében történtek az iskolabezárások , és fele annyi bérük volt a pedagógusoknak ! Az ő idejében szüntették meg a szakképzést azzal , hogy összevonták az iskolákat ! Maguk után hagytak egy tengernyi adósságot , amit ez a kormány fizetett vissza ! ÉS: Még nincs tisztázva a 4 METRÓ óriási korrupciója ! AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS CSŐDJE , hogy EZ AZ ALAK MÉG MINDÍG SZABADLÁBON VAN !
    DE: A magyarság szégyene , hogyha újra bekerül a Parlamentbe !!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.