Hagyaték fesztivál a mezőségi Vicén Posted in: Egyéb kategória

Az idén június elején tizenhatodik alkalommal rendezik meg az erdélyi Vicén az Észak-Mezőség legnagyobb hagyományőrző rendezvényét, a Hagyaték fesztivált.

Június 2-án, szombaton délelőtt felvonulással és bemutatóval kezdődik, és ökumenikus istentisztelettel folytatódik a nagyszabású rendezvény. 12 órától estig tart majd a Hagyaték népzene- és néptáncfesztivál, és vele párhuzamosan népművészeti kirakodóvásárt, kézműves foglalkozásokat, íjászversenyt, táncházat rendeznek, este pedig bálba várják a résztvevőket és a vendégeket. A szervezők: a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Vicei Református Egyházközség, a Vicei Római Katolikus Plébánia, a helyi Dsida Jenő Általános Iskola, valamint a vicei Bástya Egyesület.

Május 31-ig lehet még részt venni a www.licit.hu/sportarveres oldalon a Nemzeti Sportárverésen, melyet az erdélyi szórványmagyarságért indított a Mezőségi Őrzőkör Alapítvány, amely a befolyt bevételt a Mádl Dalma asszony védnöksége alatt működő Bástya Egyesület támogatására fordítja. Az egyesület a Mezőségben található magyar falvakban, Vicén és Magyardécsében alapított szórványkollégiumokat. Ezek működése sikertörténet a helybeli közösségek, a helyi iskolák és a bentlakó gyermekek szempontjából is. A vicei Bástya Kollégium ezért is kaphatta meg 2012 februárjában a Nemzeti Jelentőségű intézmény kiemelt státust a magyar kormánytól.