2021 január 16., szombat
szegedma.hu

Havas Boldogasszony-nagybúcsú Szeged-Alsóvároson

Share

A hétvégén rendezik meg a Havas Boldogasszony-nagybúcsút – a dél-alföldi katolikus közösség egyik legjelentősebb ünnepét -, amelyre évről évre több ezer zarándok és érdeklődő látogat el a szeged-alsóvárosi ferences templomba.

A teológia tanítása szerint a búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó büntetések elengedése, amelyet a keresztény hívő, aki megfelelően felkészült és teljesítette a kiszabott feltételeket, elnyer önmaga számára az egyház segítségével.

Havas Boldogasszony ünnepe 4. századi hagyományra nyúlik vissza. A legenda szerint egy római kereskedőnek és a feleségének megjelent a Szűzanya, és azt kérte tőlük, hogy építsenek neki templomot azon a helyen, amelyet másnap hó fog borítani. Így épült fel Róma egyik dombján a Santa Maria Maggiore-bazilika Havas Boldogasszony tiszteletére, s ennek a csodás eseménynek az emlékére született 1503-ban Szeged-Alsóvároson a ferencesek gótikus csarnoktemploma, szintén Havas Boldogasszony titulussal. Az augusztus eleji búcsú az évszázadok során fontos vallási ünneppé, a Szegedről elszármazott családok találkozási alkalmává vált.

A programsorozat szombat délután a rózsafüzér társulatokért bemutatott szentmisével kezdődik, amelyet Gyulay Endre püspök mutat be. Az esti szentmisén a hivatásokért imádkoznak, majd görög katolikus liturgia kezdődik, ezt követi a keresztút imádság és szentségimádás a kolostorkertben, a nap éjfélkor az elhunytakért tartott szentmisével zárul.

Vasárnap reggel szentmisét mutatnak be az édesanyai, édesapai hivatásokért, ezt szabadtéri szentmise és ünnepi körmenet követi, amelynek főcelebránsa Orbán Szabolcs, az Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója. Délután a betegek gyógyulásáért imádkoznak, majd a betegekért, idősekért, orvosokért és ápolókért mutatnak be szentmisét. Az ünnepet 18 órakor hálaadó szentmise, újmise zárja.

A búcsú napjaiban tárlatvezetéssel egybekötött kolostori séta keretében a látogatók megtekinthetik a rendház egyes részeit is: a gyógynövényes kertet, a kőtárat, a kerengőt, a szerzetesi ebédlőt, az alsóvárosi ferences szerzetesek mintegy hatszáz éves történetét bemutató tárlatot, valamint a Mindennapi kenyerünk című étkezéstörténeti időszaki kiállítást is. A vezetés során korabeli dokumentumok segítségével bemutatják a ma is sok embert vonzó Havas Boldogasszony-búcsú múltját, a búcsújárással kapcsolatos népszokásokat.

MTI

 

The post Havas Boldogasszony-nagybúcsú Szeged-Alsóvároson appeared first on Fesztikörkép.

Source: Fesztikörkép

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Bori Zsuzsanna

hh hkjk lkjl lk él é

Legfrissebb bejegyzések Bori Zsuzsanna (összes bejegyzés)

Share

Esetleg más?

Új bázist építünk – Miskolc

“…A számunkra ideális 10 méter helyett, nekünk több, mint 100 métert kell megtennünk riasztás esetén, …

Egy hozzászólás van

  1. Dávid Szaniszla

    Igen, Szegeden ez egy nagyon szép és régi ünnep. Ide ma már visszalátogathatnak azok is, akiknek ősei innét széledtek el a környéken, akár a határokon túlra is. Sokan vagyunk, akik szívesen jönnek erre a búcsúra, mert szeretik Szegedet. Imádkozunk azért, hogy végre Szeged népe megtalálja önmagát, s visszataláljon arra az útra, amit Bálint Sándor sokszor megemlített, s amire utat mutatott. HAJRÁ SZEGED NÉPE!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.