2019 július 18., csütörtök
Forás: i.pinimg.com

HND: A komcsikról másképpen

Share

Nem tehetek róla, de a zsigeri kommunisták taszítanak. Nem gyűlölöm őket, hiszen senkit sem gyűlölök, mert a gyűlölködés lúzerek, a negatív emberek sajátossága. Gyűlölködést, statáriális bíróságot, kvázi pogromok ígérgetését a mai magyar, magát haladárnak tekintő oldalakon látok, amennyiben képesek lennének megváltoztatni a rendszert. Természetesen a demokrácia és az európai értékek jegyében. Ha megnézem a hazai ellenzéket, a Jobbikot is beleértve, mintha a kommunizmus zombijai kisértenének éji órán, vörös lepelben huhogva a megriasztott választókra.

Arról sem tehetek, hogy fizikailag érzem magam rosszul egy elfeledettnek hitt kor viaszbábúi és azok klónjai feltámadásakor. Az elvtársak időszakából megmaradt régi gárda, annak gyerekei és akár unokái száz éve változatlan elveikkel az utcasarkon somfordálnak be a neomarxizmus kísérteteként, ami nem csak megijeszt, hanem fiatalságom emlékeit is felébreszti. Életem első huszonnyolc évét a kádári gulyáskommunizmusban éltem le. Munkám miatt széles rálátásom volt az akkori rendszerre, arra a rendszerre, amelyet ma sokan visszasírnak. Gondolom a DK egyik kulcsfigurája, Niedermüller Péter, aki az Európai Parlament magyar szekciójának egyik közismert, hazánk érdekei ellen ügyködő, notórius feljelentője, a napokban kiadott rendszerváltási mantrájával minden bizonnyal hiányolja a Kádár-korszak püffedt fizimiskájú, proliszagú világát, a spiclik Eldorádóját.

Ebben a se ilyen, se olyan világban nőttem fel, ahol célszerű volt a szánkat befogni és otthon is csak halkan, a telefonon meg virágnyelven – ha egyáltalán – bizonyos dolgokról beszélni. Ebben a világban megmondták, hogy nyelvtudásom és többször bizonyított tehetségem dacára nem csinálhatok addig karriert, amíg bele nem lépek az egyedüli és egyetlenegy pártba. Nem léptem bele, pedig egy csomó pénzt kereshettem volna. A „belelépés” szót ebben az esetben szándékosan használtam, mert mindenki tudja mi mindenbe léphet még bele a figyelmetlen sétáló. Maradtam inkább a túlkvalifikált munkaerő, egy véletlenül az ölébe huppant, rendkívül érdekes munkakörben, havi ezerhétszáz forintért. A munka azért talált meg engem, mert a sok-sok elvtárs és elvtinő nyelvtudás hiánya miatt, gyakorlatilag képtelen volt ilyen feladat elvégzésére.

Abban a világban nőttem fel, amelyben az édesapámat egész életében végigkísérte a káderlapján személyi adatlapján egy feljelentés, mert valaki látta őt 1956 októberében a Műszaki Egyetemnél, ahol – jé, nahát – tanult. Abban az országban szocializálódtam fiatal lányként, ahol nyolcelemis taplók vezérigazgatóvá válhattak, mert a kis piros párttagsági könyv tulajdonosai voltak. Ahol elvtárséknál nem volt divat nyelveket tanulni és a képzés maximuma vagy a Marxizmus-Leninizmus egyeteme, vagy valami szovjetunióbeli iskola volt, bár ott legalább valamelyest oroszul megtanult az illető. Ők voltak az „elit”. A valódi, magasan kvalifikált értelmiség pedig a mindig gyanúsnak tartott személyzet.

Ez az „elit”, a hős proletárok krémje – melynek tagjai természetesen a Rózsadomb legszebb helyein laktak – diktálta az életünket és adott nekünk egy Hofit, a nemzet kedvencét. Szelepnek. Mert kis hazánk volt az összes szocializmusok legklasszabbika. Hofit mindenki szerette, akkor is, ha nyilvánvaló volt, hogy a rendszer embere, de neki – elvben – szabad volt nyíltabban beszélni, úgy tenni, mintha bátor lenne. Ha mostanság meghallgatom a rendszerváltás előtti szövegeit, nos, azok bizony a Niedermüllerek és társaik szemében ma már „reakciós, politikailag nem korrekt, abszolút konzervatív” tartalmúak voltak.

Azt a világot éltem át, ahol szinte mindenki lopott, kezdve a gemkapocstól egészen a gyári eszközökig. A nép számottevő része eltulajdonított mindent, amit nem lakattal zártak. A kis ember bocsánatosnak tekintett bűne – mindenki tudta és cinkosan összekacsintva jóvá is hagyta, vagy kabarétréfát csinált a jelenségből. Aki nem vett részt a nagy össznépi tarhában, azt suttyomban lehülyézték.  Az már csak teljesen véletlen volt, hogy a gulyáskommunizmus korszakában, amelyben mi voltunk a „nyugat” a többi KGST ország szemében, a beruházások mindig dupla annyiba kerültek, mint a terv, és az ország menthetetlenül eladósodott.

Taszítottak az elvtársak izzadság- és kanszagú tivornyái, melyeket tolmácsként dolgoztam végig. Sokszor pirultam bokáig, mikor kései órán a bor- és pálinkagőzös röffenések szakállas vicceit kellett lefordítanom az udvariasan figyelő külföldi vendégeknek, megmagyarázva nekik, hogy itt egy más nyelvre adaptálhatatlan szójátékról volt szó. Eközben az elmaradhatatlan üzemi párttitkár már szabotázzsal gyanúsított, mert a vendég nem röhögött öblösen. Zárójelben: a „reggel konyak, délben konyak…” nevezetű, épületes műről van szó.

Manapság mélységesen taszítanak azok, akik így, vagy úgy a korábbi Kádár-korszakot valahogy átlébecolták és most nosztalgiáznak. Akik pártbeli szerepük miatt mindig is a felszínen úsztak és a rendszerváltáskor is megtartották ezt a szokásukat, miközben már nem a Vörös Október ruhagyár két számmal kisebb, rosszul szabott zakóiban feszengtek, hanem finomabb cérnából szőtt anyagokra váltva, a bolsevik darócot a neoliberális selyemre cserélték.

Taszít továbbá, hogy az elfuccsolt életükért, delíriumban elfecsérelt, kárba veszett fiatalságukért siránkozók bigottságukban másokat okolnak kudarcaikért – önmaguk helyett. A mártírjelmez és a saját alkalmatlanságuk, a képességek hiányának másokra kenése egyúttal táptalaja az „alanyi jog és nekem az jár” demagógiájának. Ez egyébként talán az egyetlen közös pontja az egész mai magyar ellenzéknek.

A legjobban azonban azok a fiatalok taszítanak, akik buzgó forradalmárt szimulálva, ritka józan pillanataikban egy letűnt korszak molyszagú retorikájával próbálják ijesztgetni a nagyérdeműt. Magukat világmegváltónak képzelő takonypócok mindig is léteztek, de nem rángatták őket valami fatális félreértés következtében a kamerák elé, és nem engedték meg nekik felolvasni Saul Alinksy radikális aktivistáknak írt forgatókönyvéből kimásolt „bölcsességeiket”. Magánvéleményem, hogy az a tizenéves kölyök, akit mostanság körbecipelnek az ellenzéki médiákban kevésbé a vicces cigik fogyasztója, inkább a chrystal meth híve lehet, mert ez az anyag képes ilyen rombolást végezni valaki külsején rövid idő alatt. Remélem az ő érdekében, hogy nincs igazam…

“Az egész bolsevik baloldalnak évszázados távlatban egy problémája van, hogy a többség sosincs az oldalukon. Ugye nekik ez egy nagyon régi problémájuk, s ezért mindig gyártanak hozzá valahogy elméleteket, hogy néhány tizedmagukkal miért fognak mindenkit lámpavasra húzni, meg megszerezni a hatalmat.”

Ezt a véleményét mondta el Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője a 2018. március 19-i Sajtóklub című műsorban, az Echo tévében. Ez olyan alapigazság, ami a bolsevik-kommunista szereplőket mindig is jellemezte és jellemzi a mai napig. Teljesen mindegy hányszor váltottak már inget, és hányszor keresztelték át magukat.

Most megint itt kisértenek, vérre és hatalomra szomjazva huhognak a sarkon. Engem taszítanak. Remélem, másokat is.

Forrás: bestbudapesttourguides.com

Szerző: HeroesNeverDie

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Nagyszombati csend

  Csend van, nem történik semmi sem, a Messiás sírjában pihen, az apostolok ajtók mögött …

4 hozzászólás

  1. Kedves HND! Mondanám :”A számból vetted ki a szót ” ! Gondolom , hogy hasonló koruak lehetünk —de inkább én vagyok az idősebb ! Viszont ugyanazt megéltem , amit Te . Ha beléptem volna ….igen , de inkább hangoztattam az ellenkezőjét . Így , bár kétszer is felterjesztett az igazgatóm —még az alapszerv titkára is aláírta — a kiváló tanítói címre , a kerületi et. kihúzta a nevemet . Aztán okosabb lett volna ” befogni ” inkább , mint kimondani valót ! Nem folytatom …
    DE: Az én véleményem az , hogy azokkal nincs mit kezdeni , akik 1948–ban , vagy 1957..ben elindultak a “lenini úton ” , és azóta sem képesek arról letérni !/ A fő leninista itt volt Gyulán , gratuláltam neki az elvhűségéért !/ Azokkal nem tudok “kibékülni ” , akik szakadtra forgatták már a köpönyegüket . ! Akik “olyan tiszták , mint a hó ” ! Akik képtelenek visszavonulni és élvezni a milliós nyugdíjukat ! Akik most is úgy viselkednek , mintha a demokráciát róluk mintázták volna !
    A LEGRÉMISZTŐBB , HOGY MÉRGEZIK A JÖVŐ NEMZEDÉKÉT !

  2. Mióta a marciról lecsúszott a hátizsák,mert nincs válla,azóta próbálják a rékasi kölköt beiktatni fenoménnak. No,de inkább azt szerettem volna:
    “száz éve változatlan elveikkel ”
    Egyetlen egy változatlan elvet látok bennük. A más tulajdonának,eltulajdonlását. A többi elvük (ha van ilyen),az bármikor,bármilyen irányba változtatható. Sőt meg is esküdnek rá,bár az aláírásuk a pillanatnak szól,ahogy azt az egyik “nagy” bölcsük kinyilvánította.

  3. Kedves HND!
    Nagyon árnyaltan fogalmazott! Nagyon! De igaza van, így is kell, különben arra a szintre lehetne süllyedni, akikről írt.

  4. tUDOD ZSIDÓ,HOGY miért kérdezm

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.