2017 augusztus 20., vasárnap
MTI Fotó: Krizsán Csaba

A horvátországi magyarság ma nagyobb reménnyel tekinthet a jövőbe

Share

A horvátországi magyarság ma nagyobb reménnyel tekinthet a jövőbe – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap a drávaszögi Bellyén, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (MMDK) központi, március 15-i ünnepségén mondott beszédében.

Kifejtette: ez annak köszönhető, hogy a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége immár újra megerősödve képviselettel rendelkezik a horvát parlamentben, és így hatékonyabban szolgálhatja a horvátországi magyar nemzetrész jövőjének ügyét. Továbbá – szavai szerint – a széljárás is kedvező, mert a zágrábi száborban ismét nemzeti gondolkodású vezetés nyert többséget.

Potápi Árpád János szerint előremutató, hogy négy év után újra ülésezhetett a horvát-magyar kisebbségi vegyes bizottság (KVB), amelynek asztalánál a horvátországi magyar nemzetrész és a magyarországi horvát nemzetrész a megmaradásáért dolgozott együtt. Magyarország kormánya a külhoni magyarságra odafigyelve, saját gazdaságának erősödésével párhuzamosan a határon túli magyarság támogatását is nagyságrendekkel megnövelte az elmúlt évben – jelezte az államtitkár. Mint mondta: nemsokára elindítják a horvátországi magyar gazdaságfejlesztési programot, amelynek nyomán a drávaszögi térségben is több munkahely jön létre, és ezáltal “erősödik a szülőföld nemzetmegtartó ereje”.

Kiemelte, hogy a magyar kormány 2017-ben meghirdette a Szent László-évet, amellyel a lovagkirály szellemi örökségét kívánják erősíteni. “László királyunk, akinek ereklyéit őrzik Raguzától Győrig, Krakkótól Zágrábig, aki megalapította a zágrábi püspökséget, és akinek nevét ma is szlavóniai magyar falu őrzi, éppúgy a horvát-magyar barátság kifejezője lehet, mint a nagy Zrínyi Miklós vagy a horvát édesapától és magyar édesanyától született ’49-es vértanú Knézich Károly” – húzta alá Potápi Árpád János.

Horvátország több településén is megemlékezéseket tartanak a magyar kisebbségi szervezetek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából a hétvégén. A HMDK központi ünnepségén a résztvevők megkoszorúzták Ács Gedeonnak, Kossuth Lajos tábori lelkészének síremlékét a csúzai református temetőben, valamint a kultúrotthon falán lévő Kossuth-domborművet.

Bellyét mára többségében horvát anyanyelvűek lakják, de ez a település volt Ács Gedeon szülőfaluja. Kossuth papja, aki a kormányzót az emigrációba is követte – Törökországba, majd az Egyesült Államokba-, végül az óceánon túlról is hazatért szülőföldjére, ahol rögzítette naplóiban az utókornak a drávaszögi emberek életét és mondavilágát. Halálának 130. évfordulója alkalmából a HMDK Ács Gedeon-emlékévet hirdetett.

 

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

Oroszországban is késeléses támadás volt

Nyolc járókelőt megkéselt szombaton egy ismeretlen férfi az oroszországi Szurgut városában – jelentették orosz hírügynökségek. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.