2018 szeptember 24., hétfő
Az ezüstérmes olasz Ilaria Gusiano, az aranyérmes Hosszú Katinka és a bronzérmes svájci Maria Ugolkova (b-j) a glasgow-i úszó Európa-bajnokság női 200 méteres vegyesúszásának eredményhirdetésén 2018. augusztus 8-án. (MTI/AP/Darko Bandic)

Hosszú Katinka immáron 14-szeres Európa-bajnok

Share

Hosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen szerdán a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon.

A szám világ- és olimpiai bajnoka, világcsúcstartója 2:10.17 perces idővel, nagy küzdelemben győzött, ezzel sorozatban ötödször lett a kontinens legjobbja ebben a versenyben.

A szám másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 2:13.37-tel a nyolcadik helyen végzett.

Hosszú az első női úszó, aki Európa-bajnokságon négyszer védte meg címét. A férfiaknál Cseh Lászlónak sikerült hasonló, 2004 és 2012 között 400, 2006 és 2014 között pedig 200 méter vegyesen nyert ötször egymás után.

A délutáni program utolsó előtti döntőjét a háromszoros olimpiai bajnok a második, Jakabos pedig a hatodik idővel várta. Utóbbi 14 év után állhatott újra rajtkőre ennek a számnak az Európa-bajnoki döntőjében, akkor Madridban hatodik lett. Hosszú a döntő miatt végül “beáldozta” a 200 méter hátat, így pihenten vághatott neki a négy hossznak.

A pillangó után második volt egyetlen századdal lemaradva brit riválisa mögött, háton az élre állt és hét tizedes előnyt szedett össze. Ez mellen eltűnt, azaz dönthetett a gyors, ami óriási küzdelmet hozott, s végül nyolc századdal Hosszú diadalmaskodott.

“Ez a szívemből jött. Nagyon szerettem volna megnyerni ezt a versenyt, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy sikerült – nyilatkozott az európai szövetségnek a célba érkezést követően. – Igazi kihívás volt, a győzelem megmutatta, hogy a körülmények ellenére képes vagyok keményen versenyezni. Most minden eddiginél motiváltabb vagyok, kőkeményen fogok edzeni és az úszásra összpontosítani a következő években.”

Hosszú a magyar küldöttség hatodik medencés érmét szerezte. Korábban győzött 200 méter pillangón Milák Kristóf és Kapás Boglárka, második lett 200 m pillangón Kenderesi Tamás és 800 m gyorson Késely Ajna, illetve utóbbi harmadikként csapott a célba 1500 gyorson.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Kapás Boglárka aranyérmes 200 méter pillangón

Kapás Boglárka aranyérmet nyert 200 méter pillangón a Glasgow-ban zajló úszó Európa-bajnokság hétfői versenynapján. A …

Egy hozzászólás van

  1. Dávid Szaniszla

    Kedves Katinka! Gretulálok az újabb aranyhoz! További eredményes úszást kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.