III. Homoród-mente Népviseletben Posted in: Egyéb kategória

Lövéte és Oklánd után idén a két Homoród forrásvidékén fekvő Kápolnásfalu volt a házigazdája a III. Homoród-mente Népviseletben rendezvénynek, amelynek főszervezője a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, fővédnöke pedig Szász Jenő, az NSKI elnöke volt.

Szeptember 17-én, szombat reggel tíz órától vette kezdetét a regisztráció a Polgármesteri Hivatal előtti téren, ahol az érkező vendégeket és a népviseletbe öltözött résztvevő csoportokat kürtőskaláccsal és pálinkával várták. Az érdeklődők Bálint Irma vezetésével meglátogathatták a község tájházát és belelapozhattak a második alkalommal napvilágot látott Homoród-mente című alkalmi lapba is, amelynek anyagát Mihály János történész, a rendezvény ötletgazdája gyűjtötte össze.

Ezt követően a rendezvény résztvevői 11 órára a római katolikus templomba vonultak ünnepélyes liturgiára, ahol Ft. Major Sándor helyi plébános celebrált misét, egyházi beszédet Ft. Simó Sándor unitárius esperes, áldást pedig Ft. Fülöp Szabolcs református lelkész mondott.

Az ünnepélyes megnyitóra a helyi Sütő András Művelődési Házban került sor, ahol ünnepi köszöntő beszédet mondott Benedek László polgármester, Lukács Bence Ákos csíkszeredai konzul és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.

Az ünnepélyes megnyitót Dr. Salló Szilárd néprajzkutató – a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa – viselettörténeti előadása követte, majd sor került az „Őseink viseletben” archív fotó, illetve a „Kárpát-medencei népviseletek” címet viselő kiállítások megnyitására is. A fotókiállítás szélesebb anyagát – több mint 300 fotót – Ferencz Anna, a helyi Sütő András Művelődési Ház igazgatója gyűjtötte össze a helyiek önzetlen segítségével, ebből – Balázs Ödön székelyudvarhelyi fotográfus szakmai közreműködésével – 100 darab került kiállításra. A „Kárpát-medencei népviseletek” kiállítást a jászberényi Csángó Fesztivál Alapítvány alapítói, Péterbencze Anikó és Papp Imre jóvoltából tekinthették meg az érdeklődők.

A megnyitók után kezdődött a már hagyományosnak mondható népviselet bemutató, a rendezvény kulturális műsorral zárult, melyen felléptek – többek között – a Péter Krisztina és Lőrincz Katalin tanítónők, valamint György László táncoktató irányítása alatt lévő helyi hagyományőrző népdal- és tánccsoportok.

Szerző: Zana Diána / Fotók: Fekete B. Zoltán