2019 július 18., csütörtök

Ima a viperaveremben – szerb kolostor, Grábóc

Share

 

Grábóc, egy kis tolna megyei fali, eleje és vége szinte egybeforr, mégis különös kincse van: egy kolostor, ahol az emberi lélek Istennel találkozhat.

Unikum a maga nemében, hiszen szerb ortodox kolostor, magyar földön… Tudjuk, hogy a két nép, a magyar és a szerb együttélése nem volt mindig konfliktusmentes, s Grábóc ennek a múltnak egyik csomópontja: a Habsburgok a déli végeket itt ígérték a rácoknak, ha felkelnek a magyarok ellen… Fájó emlékek sora szegélyezi a magyar-szerb együttélést: 1848, hideg napok, délvidéki vérengzés. Mégis: közös hőseink, közös sikereink és szenvedéseink összekötnek minket. Nándorfehérvár, Damjanich kapocs a két nép között.

És azt hiszem, ez a kolostor is egy újabb kapocs. Nem csak a hívők és keresők lelkét köti Istenhez, hanem a két népet is egymáshoz. Mert hiába írnak alá a diplomaták örökre szóló egyezségeket, az igazi békét csak Isten adhatja meg. És azok az emberek, akik Istennek és Istenben élnek – mint idegenvezetőnk, Krisztina nővér is.

Erről szól ez a vers.

Mi itt a történelem szegletén,
oly szívesen dobjuk igazságaink,
hitünk és szenvedéseink,
a földbe ásott viperaverembe,
hagyván, hogy a sok privát igaz,
marja egymást, s majd győz a miénk…

 

De az igazságok és a szenvedések,
harapván táplálják egymást:
nincs megbékélés,
mindenkinek csak saját igaza,
s szenvedése örök.

 

Kicsiny kolostor hegy oldalába bújva,
könnyek patakja élteti:
menekülő szerb szerzetesek,
leltek menedékre
szelíd tolnai dombok rejtekén,
majd törökök gyújtottál fel a szentelt falakat,
és a császár szerbeknek magyar földet ígért.

Két század fordult, véres háború után,
üldözték el a falu lakosait,
és helyükre más üldözött került,
fogolyként lakta bolgár pátriárka
majd a kolostor is bezáratott,
s mindenki megnyugodott,
hogy a múlt már halott.

 

Szerb és magyar,
kik együtt harcoltak Hunyadi alatt,
kiknek emlékére együtt szól a harang,
hányszor sebezte egymást véresen,
s fallá vált az emlékezés.

 

A kolostor templomában,
egy apáca imát sorol,
s várja, hogy betérjen az utazó,
látni vágyván ősök kincseit,
s építi a gyászos helyből
Isten otthonát.

 

Ő ortodox szerb,
én Róma-hű magyar,
keresztet is másképpen vetünk,
mégis,
ugyanaz a Megfeszített,
ki hallgatja imánk,
hogy igazságaink viperavermében,
maggá váljanak szenvedéseink,
s belőlük, mint mustármagból,
támadjon égig-érő fa,
mely alatt mindenki
békét és életet talál.

 

Gárbóci Mária,
Istennek Szent Anyja,
hallgasd meg imám!

 

 

Többi baranyai képem a facebook profilomon látható.

 

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Nagyszombati csend

  Csend van, nem történik semmi sem, a Messiás sírjában pihen, az apostolok ajtók mögött …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.