2021 január 16., szombat
MTI

Ismét csak álom marad a Veszprémnek a BL-trófea

Share

A harmadik helyért játszhat vasárnap a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében, miután a szombati első elődöntőben 27-26-ra kikapott a francia Paris Saint-Germaintől.

A két csapat kilencedik alkalommal találkozott egymással, és egy döntetlen mellett a magyarhoz hasonlóan immár a francia együttes is négyszer nyert.

A Veszprém hetedszer – sorozatban negyedszer – játszott BL-elődöntőt, háromszor sikerrel járt, most fordult elő negyedszer, hogy nem jutott tovább a fináléba. Vasárnapi ellenfele a macedón Vardar Szkopje és a spanyol Barcelona 18 órakor kezdődő mérkőzésének vesztese lesz a bronzéremért.

Sabaté: jobbak voltunk a PSG-nél

Javier Sabaté, a Telekom Veszprém vezetőedzője szerint jobbak voltak a francia Paris Saint-Germainnél, amely 27-26-ra legyőzte őket a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének első szombati elődöntőjében.

“Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert nagyon nehéz szezon végén vagyunk, mégis végig összpontosítottak. Számomra nem kérdés, hogy jobbak voltunk, de ilyen a sport” – nyilatkozta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Sabaté. Hozzátette, a PSG a magyar csapat hibái miatt tudott többször is két-három góllal vezetni a találkozó folyamán.

“Több tiszta helyzetük volt, és a gyors ellentámadásaik is nagyon jól sikerültek. Egy labda volt a különbség, de előre megmondtam, hogy apróságok fognak dönteni. Az utolsó percben volt lehetőségünk, de sajnos nem sikerült” – tette hozzá.

A spanyol szakvezető az idény végén távozik posztjáról, így vasárnap irányítja utoljára a veszprémieket. Mint elmondta, okvetlenül szeretne győzelemmel búcsúzni.

Nagy László csapatkapitány úgy fogalmazott, fergetegesen jó csapattal játszottak, de ezt tudták előre.

“Semmiféle meglepetés nem ért, semmi, amire ne készültünk volna. Részünkről a második félidőben a visszarendeződés talán lassabbra sikeredett, ezért néhány könnyebb gólt tudtak szerezni. Szinte mindig lépéshátrányban voltunk, ami nagyon felőrölt bennünket fizikálisan” – nyilatkozta.

A jobbátlövő – aki a játékvezetők teljesítményét külön kérésre sem kívánta véleményezni – hangsúlyozta, hogy a végsőkig küzdöttek és pariban voltak ellenfelükkel.

Lékai Máté elmondta, mérhetetlenül csalódott a vereség miatt.

“Az első félidőben a védekezésünk parádés volt, a második felvonásban megtalálták ennek az ellenszerét, akkor viszont a támadásaink sikerültek jobban. A legvégén Nilsson mögé ment a passz, ha elkapja, ziccerbe kerül. Ennyin múlt” – vélekedett az irányító.

Hozzátette, egész évben azért dolgoztak, hogy a négyes döntőben sikeresen szerepelhessenek.

“Lesajnáltak minket, csodálkoztak, hogy egyáltalán itt vagyunk, de végig ott loholtunk a nyomukban. Sajnos nem tudtuk megkoronázni a szezonunkat” – közölte a három gólt szerző játékos.

Iváncsik Gergő szerint az volt a különbség, hogy a franciák belőtték a helyzeteik többségét, a Veszprém viszont nem.

“Voltak jó periódusaink a mérkőzésen, nagyon akart mindenki, és végig ott tudtunk maradni a nyomukban” – említette a pozitívumokat a balszélső, aki az idény végén, 17 év után távozik a klubtól.

Mikler Roland is kiemelte a magyar együttes küzdeni tudását.     “Nem lehetünk elkeseredettek, mert nem vertek agyon minket. Nagyon jól játszó PSG-től kaptunk ki, mert sajnos a második félidőben sokat hibáztunk támadásban, így számos alkalommal tudott gyors ellenakciókat vezeti ellenfelünk” – mondta a kapus.

Hozzátette, minél hamarabb össze kell szedniük magukat, fel kell dolgozniuk a vereséget, nem szabad szomorkodniuk a bronzmérkőzés előtt.

A Paris Saint-Germain vezetőedzője, Zvonimir Serdarusic azt nyilatkozta, rendkívül értékes győzelmet arattak.

“Hiába vezettünk többször is három góllal, a veszprémiek egyenlítettek. Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl, erőjáték volt hatvan percen keresztül” – mondta.

A világbajnok Luka Karabatic kifejtette, a siker mellett annak is örül, hogy a korábbi mérkőzés volt az övék, így többet tudnak pihenni a vasárnapi döntő előtt.

A PSG ellenfele a macedón Vardar Szkopje és a spanyol Barcelona meccsének győztese lesz.

MTI

 

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Nyíltvízi úszó Eb – Rasovszky Kristóf aranyérmes 5 kilométeren

Rasovszky Kristóf aranyérmet nyert szerdán 5 kilométeren a nyíltvízi úszók skóciai Európa-bajnokságán. Szerda reggel verőfényes …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.