2019 június 20., csütörtök
Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Halmy Kund történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos munkatársa, Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese és Csarnai Márk történész, moderátor (j-b) az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) A rendszerváltás mérlege és az elmaradt igazságtétel című kerekasztal-beszélgetésén az Aranytíz Kultúrházban 2018. június 13-án. MTI Fotó: Soós Lajos

Kerekasztal-beszélgetés a rendszerváltás mérlegéről és az elmaradt igazságtételről

Share

„Nekünk még kommunistából is a legpocsékabb jutott” – jegyezte meg Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Emlékezetpolitikai Munkacsoportja által szervezett kerekasztal beszélgetésen. Máthé Áron történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettesével és Halmy Kund történésszel, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet munkatársával beszélgettek a rendszerváltás folyamatairól és az első szabadon választott Országgyűlés működéséről.

 – Mezőhegyi Gyula riportja –

Csarnai Márk történész, a kerekasztal vezetője felvetette, hogy a rendszerváltás 1988-ban kibontakozó folyamatainak már megvoltak a történeti előzményei. Akár már a 70-es években megkezdte aktivizálását az értelmiségi réteg. Példa erre Bibó István munkássága.

Kövér László ehhez hozzátette, hogy az ő emlékei szerint  az értelmiségi mozgolódás inkább a 80-as évek elején kezdődött el. A fordulópont az 1981. december 13-án Lengyelországban lezajlott puccs volt, ezt követően jutottak arra a következtetésre – egyetemista, felnőtt fejjel -, hogy a rendszernek kimerültek a tartalékai, gazdasági, szociális és morális értelemben is. Akkor tudatosult bennük, hogy ennek a rendszernek meg kell változnia, sőt meg is fog változni. Ha másképp nem, akkor egy generációváltás következtében.

Halmy Kund történész is megerősítette, hogy a mozgolódási folyamatok a 80-as évek elejétől váltak érezhetővé. Elsősorban nem a demokratikus ellenzék és az egyéb ellenzéki tömörülések irányából, hanem az állampárt centrumában lévő erőviszonyok átrendeződéséből. Külső hatásként a Szovjetunióban is ez idő tájt, 1984-ben és 1985-ben is volt pártfőtitkár-váltás, majd 1985-ben Gorbacsov megérkezése döntő hatást gyakorolt a keleti blokk változási folyamataira.

Máthé Áron történész véleménye szerint a rendszerváltás egyszerre kezdődött el itthon és a nemzetközi erőtérben. Szerinte a magyar rendszerváltás 1956 őszétől számítható, utána csak egy fegyverszünetre futotta a kommunista pártnak a magyar társadalommal. A rendszerváltó akarat évtizedeken át, végig ott parázslott a hamu alatt.

Máthé a nemzetközi erőtérből három eseményt emelt ki. A Szovjet Kommunista Párt 27. kongresszusát 1986. februárjában, ahol megpróbálták „újracsomagolni”, újra eladni a rendszert. Aztán Ronald Reagan 1980 őszi választási győzelmét. Az ő munkássága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Közép-Európa népei visszanyerhessék a nemzeti identitásukat, majd később függetlenségüket. A harmadik pedig az úgynevezett Helsinki folyamat, amely már 1975-ben elkezdődött, ami az emberjogi paradigma kiindulópontja.

A lánchídi csata

Csarnai Márk március 15-e szerepét hozta fel, ami egy kényes kérdés volt a kommunista hatalom számára. Hiszen a sajtószabadság kérdésétől kezdve, az idegen katonák hazaküldésén át a nemzeti függetlenségig, mind kellemetlen volt egy olyan rendszer számára, amely 1945-ben egy idegen hatalom megszállása révén tudta kiépíteni a hatalmát. 1986. március 15-én pedig lezajlott az úgynevezett lánchídi csata.

Kövér László ezt nem tekinti jelentős eseménynek. Annyi történt, hogy a korábbinál nagyobb létszámban gyűltek össze olyan fiatalok, akik rendszeresen demonstráltak abban az időben. Érdekesség, hogy a tüntetők között ott volt Orbán Viktor is. A pártállam rendőrsége megelégelte, hogy nem megengedett demonstrációra használják fel a nemzeti ünnepet és a KISZ-esekkel csapdába csalták azt a néhány száz diákot, akik ott voltak. A KISZ-esek előre megtervezve oda álltak a tömeg élére, majd amikor felértek a lánchídra, annak két oldalát lezárva a rendőrök megverték a tömeget, beleértve azokat is, akik felvezették őket. Azon kívül, hogy akik megúszták jót nevettek a KISZ-eseken, különösebb jelentőséget nem tulajdonít az eseménynek. Kövér a Demokrata Fórum 1987-ben indult lakiteleki sátorbontását annál inkább jelentős eseménynek tartja, ugyanis ott vált  világossá, hogy az egyik korszakból átléptek a másikba.

Tiltakozás a falurombolás ellen 

Csarnai Márk jelezte, 1988-ban alakultak ki az első komolyabb megmozdulások. 1956 óta, 1988. június 27-én a Hősök terén volt az első olyan tömeges megmozdulás, amit a hatalom engedélyezett. Ez a tiltakozás megtörte a Kádár rendszer által emelt némasági falat, százezrek vonultak a Hősök terére, hogy tiltakozzanak az Erdélyben megkezdett falurombolás ellen. Nemcsak arról volt szó, hogy 1956 óta ez volt az első olyan megmozdulás, amit a rendszer nem tiltott be, de 1945 óta most először került újra elő a határon túli magyarság kérdése.

Halmy Kund megjegyezte, hogy ez a megmozdulás valóban átütő, százezres nagyságrendű volt. A tüntetéseknek nagyon fontos szerepük volt. Az 1988 és 1989-ben lezajlott 4-5 tüntetés az egész társadalomra lüktető hatást gyakorolt. Átütötték azt a bizonyos falat, és lehetett tudni, hogy bizony itt történni fog valami.

Kövér László szerint ezek a demonstrációk egyfajta szelepek is voltak a társadalom akkori állapotában. A 70-es évek közepén még egyáltalán nem volt kockázat nélküli, ha valaki nyilvánosan arról beszélt, hogy a határon túlról származik. Innen jutottak el az elvtársak oda, hogy a 80-as évek vége felé már úgy érezték, hogy ezzel lehet jó pontokat szerezni a közvéleményben.

Márton Áron megjegyezte, a falurombolás elleni tüntetés egyik legfontosabb hatása, hogy felhívta magára a falurombolásra a figyelmet. Innentől kezdve mindkét nagyhatalom komolyan számolhatott azzal, hogy Magyarország és Románia között akár fegyveres konfliktus is kitörhet.

Grósz Károly bukása 

Ezt követően került sor Grósz Károly és Ceaușescu közötti aradi találkozóra, mellyel kapcsolatban az utókor azt mondja, hogy elégtelenre vizsgázott a magyar diplomácia. Grósz Károlyhoz nagyon sokan fűztek pozitív várakozásokat, de gyakorlatilag a románok az asztal alá pofozták őt. Egy külpolitikai fiaskó volt, aminek a nemzetpolitikán túlmutató hatása volt.

Kövér László emlékeztetett, hogy ekkor már megfogalmazódtak – félig nyilvánosan – bizonyos értelmiségi körökben az elvárások a reformok irányába, épp ezért ez a fiaskó ekkor már közbotrányt okozott. A sajtóban is 1985-től kezdődően jelentek meg olyan írások, tanulmányok és gondolatok, amiket Nyugat-Európában már 20 éve leírtak, a magyar közvélemény számára viszont revelációként hatottak. Tehát elindult a szellemi nyilvánosságban is egyfajta szellemi erjedés, fortyogás.

„Nekünk még kommunistából is a legpocsékabb jutott” – jegyezte meg Kövér László, mert míg a lengyel kommunista először lengyel volt és csak utána kommunista, addig a magyar kommunisták számára 1956 egy olyan fiaskó és komplexus volt, amit egészen 1990-ig nem tudtak kiheverni. Számukra 56 a nacionalizmus fellángolása volt, aminek a megismétlődésétől való félelem átjárta és meghatározta egész regnálásukat.

Bős–Nagymaros a rendszerváltás jelképe? 

Bős-Nagymaros egy nagyon fontos jelképpé vált, erősítette meg Máthé Áron. Arról volt szó, hogy Magyarország legnagyobb folyóját gyakorlatilag átadják – többé kevésbé ingyen – Csehszlovákiának. Nem csak egy környezetvédelmi, hanem egy igazi nemzeti ügy is volt. Itt megint a nemzeti érdek kérdése merült fel.

“Ma már írásos bizonyítékai is vannak annak, hogy Kádár végig rettegett 56 megismétlődésétől” – jegyezte meg Halmy Kund. Az a hitelfelvételi katasztrófa, ami 1975-től kezdődött, azt a célt szolgálta, hogy ezt a fajta magyar parazsat, a kitörni vágyó nemzeti érzületet kordában tudják tartani. A nemzeti önrendelkezés minden környező országban valamilyen szinten természetes volt. Magyarországon 1956-ban csúcsra lett járatva, és ennek hiányát utána ezekkel az eszközökkel, gyakorlatilag gazdasági szinten próbálták kompenzálni. Kiemelte az 1982-es IMF tartozást. Az egész rendszer gazdasági szinten is süllyedt és fenntarthatatlanná vált.

Csendben előkészített privatizáció 

Kövér László hozzátette, Kádárék azt a machiavellista módszert próbálták érvényesíteni, hogy az elején erőteljes terrort alkalmaznak, aztán fokozatosan engednek, de mindig csak egy szintig. Ha az emberek azt érzik, hogy egyre elviselhetőbb az életük, akkor tulajdonképpen azt is megtanulják, hogy hol van a határ. Viszont ez felemésztheti egy ország tartalékait. A társadalom lelki és erkölcsi teherbíró képességét a Kádár rendszer nagyon megpróbálta. “Az utolsó pillanatban voltunk, amikor a rendszerváltás úgy köszöntött ránk, hogy még épp tudtuk, hogy kik vagyunk”.

Halmy Kund szerint a 1982-es IMF-hez való csatlakozás azért volt fontos, mert nyilvánvalóvá vált, hogy gyakorlatilag finanszírozhatatlanná vált az ország. Érdekesség, hogy a csatlakozást nem más vezényelte le, mint Medgyessy Péter. Az 1988-as Társasági törvény pedig már megadta azt a lehetőséget, hogy bizonyos privatizációs intézkedések elkezdődjenek, majd 1989-ben felgyorsuljanak. Ez a folyamat gyakorlatilag a pártállami vagyon átmentését segítette elő.

A Nagy Imre kérdés

Magyarországon a 80-as évek vége felé már engedték az ellenzéki megmozdulásokat, de a pont az i-re Nagy Imre újratemetése volt.

Nagy Imre újratemetését Kövér László szerint mindenki szerette volna a saját céljaira kihasználni. A kommunisták látták a rendszer végét, próbálták minél inkább elnyújtani az elkerülhetetlent. Az ellenzék – amely akkor már annak is merte nevezni magát – pedig szerette volna felgyorsítani és végrehajtani a folyamatot.

Voltak történelmi pártok, a Kisgazda párt és a KDNP, melyek tagjai az 1945-47 közötti rövid kis demokratikus időszakban voltak fiatalok. Az MDF generációjának történelmi élménye 1956 volt. Az SZDSZ generáció a 68-asok élményét hozta magával, a Fidesz pedig a 80-81-et, a szolidaritást Lengyelországgal. Ezen a skálán húzódott az a probléma, hogy ki hogyan és miként viszonyuljon ahhoz az általános törekvéshez, amely a kegyeleti aktusba korlátozva próbálta meg a radikalizmust visszafogni, másfelől ezt a maga javára átfordítani.

Orbán Viktor beszéde egy nyitány volt, ami megalapozta az első szabad 56-os megemlékezést is október 23-án. Egy tetemrehívás volt és a rendszerváltozás egy fontos pontja. Egy hét után mindenki úgy érezte – mivel nem lett következménye – hogy innentől kezdve komolyan lehet venni azokat a folyamatokat is, amelyeket eddig óvatosan kezeltek.

1989 nyarán rengeteg minden történt. Pozsgai Imre híres rádióbeszéde, a Nagy Imre ügy újratárgyalása, Kádár János halála, pont amikor kimondják, hogy semmisé nyilvánítják az ítéletet. Aztán a páneurópai piknik, legvégül pedig Ceaușescu kivégzése.

Halmy Kund szerint Nagy Imre nem volt a forradalom miniszterelnöke, de a forradalom mártírja lett. 1956 kapcsán pedig a történész megjegyezte, Magyarország elsősorban nem Nagy Imre, hanem a pesti srácok miatt lett világhírű.

“Nagy Imre a akasztófa árnyékában, mikor a nemzet, a becsület és az elvtársai között kellett választani, akkor ő a meggyőződését, a nemzethez való tartozást választotta” – jegyezte meg Kövér László. aki szerint feltétlen tiszteletet érdemel emberileg. Viszont, ha megéli, és politikusként ő lett volna a forradalom miniszterelnöke, akkor Nagy Imre egy pillanat alatt a perifériára sodródott volna. Nem azért, mert nem lett volna elég tehetséges, hanem azért mert az események túlléptek volna rajta és az egész pártján – érvel Kövér.

Miért nem valósult meg az igazságtétel?

Máthé Áron a közönség figyelmébe ajánlotta Az nem lehet ugyanis, hogy súlyos bűntett ne legyen büntethető című NEB könyvet, ami pont ezzel a kérdéssel foglalkozik. Szerinte a közvélekedéssel ellentétben nem volt teljesen sikertelen az igazságtétel. Az áldozatok rehabilitációjában komoly munka és előrelépés volt. Négy semmisségi törvényt kellett meghozni, óriási politikai és jogi harcokat kellett vívni 20 éven keresztül. Máthé szerint a kárpótlás viszont már nem volt annyira sikeres.

Kövér László szerint a valódi igazságtétel elmaradása abban is tetten érhető, hogy nem minden áldozat kapta meg a rehabilitációt. Például akadémikusok tucatjainak vették el a tagságát, azért mert a népbíróság őket háborús bűnösnek minősítette. Közülük visszakapta bárki is poszthumusz az akadémiai tagságát? – tette fel a kérdést az Országgyűlés elnöke. Ezzel szemben, akik az 50-es években kapták a címüket, a mai napig akadémikusok, függetlenül attól, hogy mit követtek el. Ez azért súlyos kérdés, mert a magyar értelmiség mintaadó szerepéről beszélünk a tekintetben, hogy hogyan kellene egy rendszerváltásnak végbemennie tisztességesen. Különböző okokból kisiklott az igazságtétel, a számonkérési oldala mindenféleképpen. A Biszku történet ennek egyfajta szimbolikus lezárása.

Kövér szerint a demokráciánkban az egymással szemben álló politikai erők között a minimális értékkonszenzus sem jött létre. A házelnök példaként hozta fel Horn Gyulát. A hazát elárulni, az politikai értelemben megbocsájthatatlan bűn, és aki ezt elköveti mint, ahogy a néhai miniszterelnök elkövette 1956-ban, annak nincs helye egy politikai struktúrában. Ha ebben sem tudunk egyetérteni, akkor miben tudunk egyetérteni ami ennél fontosabb? – tette fel a kérdést Kövér László. Ha egy demokráciában nem értünk egyet ilyen alapvető kérdésekben, akkor az a demokrácia egy fikció. Demokratikus kulisszák és a keretek között zajló polgárháború. Ez fog folyni mindaddig, amíg ez az antagonisztikus ellentét meg nem szűnik – jelentette ki Kövér.

“Mivel a leglényegesebb kérdésben nem tudtunk megegyezni, ennek a mai napra kiható következményei vannak. A kommunisták nem akartak békét kötni. Eszükbe se jutott. Ők a rendszerváltást úgy fogták fel, mint egyfajta kisiklást. Ennek a gyökere pedig a kommunizmus évtizedeire nyúlik vissza, hogy értékválasztásában, ki miért tagadja a nemzetet, a családot, a polgári erényeket. Amíg ez nem lesz tisztázva, addig  a múlt itt él tovább.” – mondta a házelnök.

Az új alaptörvény módosításába az új kormány beletett egy hosszú passzust. A csehektől vették át az ötletet és a megfogalmazás jelentős részét. Ez pedig szimbolikusan, közjogi értelemben minősíti a kommunista rendszert és kollaboránsait. Kövér szerint a maguk jogi eszközeivel ezt a szimbolikus lépést tudták még megtenni, mint lezárható a rendszerváltást.

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

Lullázás 29.: Üdítő pillanatok egy (majd) 400 éves korcsmában (Fenékpuszta)

Van abban valami abszurd, hogy Fenékpusztán egy lepusztult kastély és egy római romváros mellett a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.