2017 szeptember 26., kedd
Szakmák Éjszakája - sajtótájékoztató (2017.04.19)

Két nap múlva Szakmák Éjszakája! (április 21)

Share

Nem tudom, ismerik-e azt az érzést, amikor az ember egy betonfalba próbál meg ajtót vagy ablakot vágni: hiába minden kalapácsütés, a véső nem mozdul. Aztán eljön egy pillanat: látszólag semmi sem változik, de másképpen cseng a vas, érezni, hogy hamarosan engedni fog a beton. Két nappal a Szakmák Éjszakája előtt ugyanezt érezzük: még nem tudjuk, hogy folytatódik-e a tavaly kezdődött sikersorozat, de tudjuk: mindent megtettünk érte.

151 településen 423 intézmény, 456 helyszínen 4645 programmal várjuk az érdeklődőket. Hatalmas munka áll már most is mögöttünk, hogy Húsvétra eljutottunk addig, hogy ki tudjuk mondani: minden program felkerült a honlapra, s most már csak a változásokat kell nyomon követnünk.

Mint már írtunk róla, idén határon túli szakképző intézmények is csatlakoztak hozzánk, s a helyi sajátosságokhoz igazodva az egyik helyszínen, Székelykeresztúron már le is zajlott az esemény:

Sok minden csak az utolsó pillanatban derül ki, véglegessé válnak a meglepetésvendégek: nem csak népszerű vloggerek, hanem az első magyar űrhajós is részt fog venni a programokon!

Öröm nézni, hogy a programokat szervező pedagógusok és diákok milyen lelkesedéssel és ötletekkel készülnek erre az éjszakára… Rengeteg kedvcsináló film és kép készül, nehéz lenne közülük választani, de talán a legextrémebb videó Új Zélandon készült el, a TSZC Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma jóvoltából:

Pár napja készült el a Szakképzési Centrumok programjait bemutató, igen színvonalas kiadvány is, amely letölthető a honlapunkról:

És végül, de nem utolsósorban, a mai napon, Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a Szakmák Éjszakájára.

A sajtótájékoztatót követően a Budapesti Komplex SZC Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma diákjai és tanárai ízelítőt adtak a Szakmák Éjszakája programjaiból.

Bár április van, kint hó esik, de bízunk az idő jobbra fordultában és abban, hogy idén is sikeres lesz ez az éjszaka, holnapután, április 21-én még többen látogatnak el a programjainkra, s újra bebizonyosodik, hogy Magyarország az a hely, ahol az álmok valóra válnak – mert van hit és akarat, amely képes erre.

A részletekért érdemes felkeresni honlapunkat (http://szakmakejszakaja.hu/) és kedvelje facebook oldalunkat (https://www.facebook.com/szakmakejszakaja/)!

 

Korábban:

Szakmák Éjszakája 2017 – egy álom folytatódik

Érdekességek a Szakmák Éjszakájáról

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Londoni elemzők szerint az eddig vártnál gyorsabb lesz a magyar gazdasági növekedés jövőre

Londoni pénzügyi elemzők szerint a háztartási szektor erőteljes fogyasztási dinamikája – néhány markánsabbá váló lassító …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.