2017 május 27., szombat

„Kint dögölj meg, ne rontsd a börtön statisztikáját!”

Share

Krupa Sándor: – Pappá szentelték 1931. július 5-én. Ettől kezdve leginkább hitoktatóként működött Jászberényben, Pécsett, Szécsényben, Füleken, Szolnokon és Debrecenben. Ahol csak lehetett, a gyerekeknek játszóteret létesített. Egy ideig tartományfőnöki titkár volt Budán.

Hosszú évekkel ezelőtt, igen sűrű levélváltás-sorozat után, Krupa Kolumbán ferences szerzetes, Amerikából engedélyt adott – elöljáróinak beleegyezése mellett – arra, hogy könyveit, amelyek a nácizmus és a kommunizmus egyházat próbáló történetéről szólnak, kiadjam. 

Kolumbán atya nem volt ismeretlen számomra, hiszen gyermekkoromból jól emlékeztem rá a Margit körútról. Könyveinek kiadására azonban P. Faddy Othmár és P. Sall Elek ferences atyák – egykori tanáraim – hívták fel a figyelmemet… 

A „kommunista demokrácia” igazságszolgáltatása azért ítélte börtönre, mert Mindszenty bíboros körlevelét a szószékről felolvasta. Ezt azonban a Büntető Törvénykönyv alapján nem lehetett bűncselekményként feltüntetni. Kolumbán atyát tehát, koholt vádak alapján 1948. december 8-án négyévi börtönbüntetésre ítélték. A cél és az ok egyértelmű volt. Minden olyan hitoktatót, aki az ifjúság lelkét táplálta és vigyázta, lehetőleg börtönbe kellett küldeni, hogy a sátáni kommunizmus átvegye helyettük az uralmat és a fiatalok irányítását… hosszú ördögi terv, amelynek igazából ma, a második, harmadik generáción látjuk az eredményét…. 

Kolumbán atya akkor került börtönbe, amikor a kommunizmus ellenségeit tűzzel-vassal irtották, a kommunista államokban. Ez az osztályharc a börtönökben is megnyilvánult a foglyok kínzásában. A rabokat hajnalok hajnalán fölverték, sohasem alhatták ki magukat. A cellában a nappali tartózkodást számos fegyelmi intézkedéssel pokollá tették. A mozdulatlan tétlenség sokakat az őrületbe kergetett. Az egyetlen változatosság abban állt, hogy ütötték, verték a rabokat, sokszor annyira, hogy a szerencsétlen belehalt. (Kolumbán atyát egy alkalommal azért verték véresre, mert a kórházi rabzárkában Istenről beszélt társainak. Ennek az ütlegelésnek lett a következménye, hogy Kolumbán atya egyik szeme annyira megsérült, hogy azzal a szemével élete végéig csak homályosan látott.) Szinte halálra éheztették őket. Előfordult, hogy valakit éppen úgy keresztre feszítettek, mint Jézust. Ilyen és hasonló kínzások miatt sokan megőrültek.

A kommunista kormány 1951-ben, Sztálin születésnapján hirdetett először amnesztiát. Az amnesztia feltételeinek meg kellett felelni. Azt engedték szabadlábra, aki nem volt “nagy-bűnös”, büntetésének letöltéséből már nem sok hiányzott, egészsége sem volt rendben. A beteg Kolumbán atya megfelelt ezeknek a kritériumoknak, ezért azzal engedték ki a börtönből, hogy: – „Kint dögölj meg, ne rontsd a börtön statisztikáját!” Biztosra vették, hogy hamarosan meg fog halni. Kolumbán atyát a rendi vezetés sem szerette, mert a börtön után teherré vált a léte a kolostor, illetve a rend számára. Nehéz volt ugyanis úgy tárgyalni a kommunistákkal, hogy egy ízig-vérig kommunistaellenes szerzetes is tagja a rendnek…   

Törvényes szabadulását igazoló írás és minden pénz nélkül dobták ki az utcára. Nem engedték működni se papként se szerzetesként. A legkülönbözőbb fizikai munkát végezte. Lakást Budán kapott az Országúti Ferences Kolostorban egy kis zúg-cellában. Ám, így is terhet jelentett a rend számára. Ezért 1965-ben, Váradi Béla OFM tartományfőnök kérésére, nyugatra szóló kivándorló útlevelet kapott, és végleg elhagyta az országot.

Kolumbán atya 1965. május 18-án érkezett meg Amerikába. Hamarosan Dewittre került egy kolostorba, ahol nyelvi nehézségei miatt, a pasztorációban nem foglalkoztatták. Nem volt egyszerű a helyzete akkor sem, amikor végre megszabadulhatott a vörös fasizmus borzalmaitól. Sokáig nem fogadta be Amerikában a kolostor közössége, mert attól tartottak, hogy a kommunista titkosszolgálat spiclinek küldte ki. Tartózkodóan fogadták, féltek még szóba állni is vele. Úgy vélték, “beépített kommunista ügynök.” Ez amolyan betegség volt az amerikai magyarok körében és más emigrációs közösségekben is… ám, pont azokat alázták meg, akik nem spiclik voltak, de a spiclik ezzel szemben, az első pillanatban megnyerték a gyanakvókat. Mint a kolostor kertésze dolgozott egész nap. Rendi elöljárói engedélyezték számára a saját maga választotta életformát. Reggel 6-kor kelt, ment a kápolnába, jelen volt a közös misén. Utána elvégezte saját latin miséjét. (Soha nem gyakorolta a II. Vatikáni Zsinat által „ajánlott” új liturgiát.) Egész napját – sokszor 6-8 órát – a parkszépítésére áldozta. Ha esett az eső, akkor részt vett a 12 órai szentmisén is. Öröm volt számára, ha magyarok látogatták meg, s haláláig harcolt azért, hogy minden kiderüljön, amit a sátáni embertelenség a 20. században a kereszténység ellen elkövetett.

Egyik levelében így ír: – “Mindegy minek nevezünk egy diktatúrát: demokratának, fasisztának, kommunistának… mind egy tőről fakad és mindre rákenik, hogy demokratikus. A hitetlenség vesszejéből sarjad ki az embertelenség, a diktatúra. Ezek állandó kiszolgálói a támadhatatlan ügyészek és bírák, akiket minden korszakban, minden rendszerben, egyazon módon kötelező tisztelnie a társadalmaknak, mert ők sérthetetlenek. Noha ők az embertelenség és hitetlenség jogi hátországa. S, hogy sérthetetlenek maradjanak, soha nem fognak egyetlen akasztásért sem bocsánatot kérni a társadalomtól. Ők, azok a “függetlenek”, akik mindig készek lesznek kötelet adni – ha bármelyik hatalom úgy kívánja.”

Könyvei nagy sikert arattak, mert egyediek, sajátos stílusúak és a színtiszta igazságot tartalmazzák mindenféle ködösítés vagy a politikai korrektség által elvárt hazudozás nélkül. Talán ennek is tudható, hogy rendje – mint annyi más, korábban nagynevű ferences szerzetesről – Kolumbán atyáról sem kíván tudomást venni. Pedig, e sok régi, hitéért, rendjéért, Istenért és hazáért szenvedett szerzetes életét tanítani kellene, s a ránk hagyott emlékirataikat ismertté kéne tenni ahhoz, hogy a fiatalságnak fogalma lehessen arról a gyötrelemről, amit ezek a szerzetesek kiálltak. Mert ma is példaképek kellenek! Kolumbán atya könyveiben remek leírást ad a kommunista börtönökben megtapasztalt életről, egyes személyek súlyos megpróbáltatásairól, valamint a kínai ferences misszió példamutató kiállásáról és szenvedéséről.

Kevesen voltak olyan lelkes és lelkiismeretes tollforgatók, akik akkor is mertek őszintén írni, amikor ez a sem az USA-ban, sem itthon nem volt divat.  Kolumbán atya nagysága nemcsak könyveiben rejlik, hanem abban is, hogy mindent feláldozott az igazságért. Életét szentelte annak, hogy a világ megismerje mindazt, amit a politikai korrektség elhazudik.

 „Ma is csak meghatódva tudok visszagondolni minderre. Édesanyámnak és kortársaink mély hitére és színes élményvilágára. Inkább szívükkel éltek, mint fejükkel! Számukra húsvét volt minden ünnep koronája. Jelen és jövő életünk örök záloga. Isten szeretetének hallatlan tanúságtétele. Ők még nem nyusziztak, még nem barikáztak. Nem volt még II. vatikáni zsinat, hogy utána még a húsvétot is mitologizálják. Nekik még nem Pinchas Lapide bizonygatta, hogy Jézus valóban feltámadott, hanem a szívük! Mert korunkban már valóban úgy vagyunk húsvéttal is, mint karácsonnyal. George C. Scott, Amerika egyik legkiválóbb jellemszínésze mondotta: „Gyűlölöm karácsonyt, mert hiányzik belőle Jézus!” Ezzel az édesanyai hittel mentem én a börtönbe s velem együtt sok-sok rab. Ez a hit tartotta bennünk a lelket, hogy a szabadulás napjáig el ne vesszünk. Börtönben töltött húsvétjainkon az ő húsvéti gyertyájához tértünk vissza, hogy róla újra meggyújthassuk azt a hitet, amelyiknek húsvétjából még nem hiányzott a feltámadt Jézus!”  –   írja. 

Hat könyve jelent meg: A sarló-kalapács bilincseiben (1976); A sarló-kalapács börtöneiben (1978); A sarló-kalapács áldozatai (1979); A sarló-kalapácsos sárkány áldozatai (1981-1983); A sarló-kalapácsos börtönrácsok titkai (1983); Isten a sarló-kalapács börtöneiben (1986).

Stoffán György

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Stoffán György

Share

Esetleg más?

Tűzzel álmodtam…

– Váradi Natáliának és Kárpátalja magyarszívű népeinek Tűzzel álmodtam, mint egykor boldog Özséb, s szívemben …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.