Király csúcsot dönthet az osztrákok elleni nyitányon Posted in: Egyéb kategória

A magyar labdarúgó-válogatott kedden 44 év után lép pályára ismét Európa-bajnokságon, ellenfele pedig az az Ausztria lesz, amellyel története során legtöbbször találkozott.

Amennyiben szerephez jut a nyugat-franciaországi Bordeaux-ban 18 órától sorra kerülő meccsen, csúcstartóvá válik a 40 éves Király Gábor: ő lesz a legidősebb játékos az Eb-k történetében. A Haladás kapusa éppen a korábbi magyar szövetségi kapitány, a német Lothar Matthäus rekordját adja át a múltnak, aki 39 évesen és 91 naposan szerepelt az Eb-n. Érdekesség, hogy Király 1998-ban éppen Ausztria ellen debütált a nemzeti együttesben és első labdaérintésével hárította Toni Polster büntetőjét a végül 3-2-re megnyert bécsi találkozón.

Bernd Storck, a magyarok német szövetségi kapitánya igyekezett levenni a terhet tanítványairól, szerinte a portugálok mellett a selejtezőt veretlenül megvívó osztrákok is kiemelkednek a csoportból. Kollégája, a svájci Marcel Koller viszont versenyképesnek nevezte a magyar csapatot és kiemelte a kiváló védekezését. Ami a felkészülést illeti, eredmények szempontjából egyik gárda sem hívta fel magára a figyelmet, a magyarok idén nyeretlenek maradtak mindhárom meccsükön és mindössze egyszer voltak eredményesek, igaz nehéz ellenfelekkel küzdöttek meg. Még márciusban a szintén Eb-résztvevő horvátokkal játszottak 1-1-es döntetlent úgy, hogy Dzsudzsák Balázs csapatkapitány szabadrúgásból egyenlített, majd már májusban az Afrika-bajnok Elefántcsontpart ellen gól nélküli döntetlennel zártak, végül júniusban 2-0-ra alulmaradtak a világbajnok német csapat vendégeként.

Az osztrákok idei négy meccsükből kétszer kikaptak, a két győzelmük pedig Málta és az Eb-újonc Albánia ellen született, utóbbi kettőt egyaránt 2-1-re múlták felül. Május végén a szigetország elleni, klagenfurti találkozón a vendégeknek több nagy lehetőségük is volt az újabb gólszerzésre a rendre bizonytalankodó hazai védelemnek köszönhetően. Az Eb-n szintén érdekelt törökök és az Eb-ről meglepetésre lemaradt hollandok ugyanakkor túl nagy falatnak bizonyultak Ausztria számára.

A magyar csapatnál Kádár Tamás bokasérülést szenvedett a vasárnapi edzésen, amennyiben nem lesz bevethető, akkor őt a debreceni Korhut Mihály helyettesítheti baloldali védőként. Az osztrákoknál két támadó, Marc Janko és Marko Arnautovic küzd kisebb sérüléssel, de a hírek szerint csak előbbi játéka lehet kérdéses. Ezzel kapcsolatban Storck elmondta, szerinte az ellenfél szükség esetén megfelelően tudja pótolni a Basel csatárát, nem hiszi, hogy csapatának könnyebb dolga lenne, ha nem léphetne pályára kedden.

A magyar-osztrák párharc válogatott szinten örökrangadónak tekinthető, hiszen ez lesz a két együttes 137. összecsapása, ugyanakkor soha ilyen hosszú szünet még nem volt két találkozó között, mint most. Legutóbb közel tíz éve, 2006 augusztusában küzdött meg egymással a két csapat, akkor a magyarok 2-1-re nyertek Grazban. Mostanáig az utolsó osztrák siker húsz éve, 1996-ban született, azóta két találkozó magyar győzelemmel, egy pedig döntetlennel zárult. A 136 mérkőzésből mindössze kettőt rendeztek semleges helyszínen: az 1912-es stockholmi olimpia döntőjében a magyarok, az 1934-es olaszországi vb bolognai negyeddöntőjében pedig az osztrákok nyertek.

A magyar-osztrák meccs kedden 18 órakor a francia Clément Turpin sípjelére kezdődik Bordeaux-ban.

A várható kezdőcsapatok:

Magyarország:
Király Gábor – Fiola Attila, Guzmics Richárd, Lang Ádám, Korhut Mihály – Pintér Ádám, Nagy Ádám – Dzsudzsák Balázs, Kleinheisler László, Lovrencsics Gergő – Szalai Ádám

Ausztria:
Robert Almer – Florian Klein, Aleksandar Dragovic, Martin Hinteregger, Christian Fuchs – Stefan Ilsanker, David Alaba – Julian Baumgartlinger, Zlatko Junuzovic, Martin Harnik – Marko Arnautovic