2018 június 23., szombat
Kozák Danuta, a magyar csapat legeredményesebb versenyzője mutatja két arany és egy ezüstérmét a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon 2018. június 10-én. A versenyző győzött a kajaknégyes és a kajak egyesek 500 méteres versenyén, második helyen végzett a kajak egyesek 200 méteres távján. MTI Fotó: Kovács Tamás

Kozák Danuta, a női kenu kettes és a férfi kajakpáros is Európa-bajnok 500 méteren

Share

Rajtuk kívül a férfi kajak négyes bronzérmet, a Medveczky, Csipes női kajak kettes pedig ezüstérmet szerzett. Vasárnap délelőtt az 500 méteres döntőkkel folytatódott a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság, melyen Kozák Danuta női egyesben nagyszerű versenyzést bemutatva megnyerte számát. Kozák rögtön a rajt után élre állt, és hiába próbált vele lépést tartani a fehérorosz versenyző, megszorongatni sem tudta, így az UTE versenyzője több mint egy másodperccel nyerte a versenyt.

A férfi négyesek futamában a spanyolok hatalmas küzdelemben, mindössze 14 ezreddel verték a németeket, a Tótka, Molnár, Dudás, Kuli összeállítású magyar hajó pedig remek versenyzéssel, 1.39-el lemaradva harmadikként ért célba.

A Balla Virág, Takács Kincső női kenu kettes remekül rajtolt, fél távnál közel egyhajónyival vezettek. A hajrára elfáradtak, a fehéroroszok és az oroszok is feljöttek rájuk, de végül sikerült megőrizni valamennyit az előnyükből és elsőként értek célba, így megvédték Európa-bajnoki címüket.

A férfi kajak egyesek versenyében Kopasz Bálint ugyan jól rajtolt, de a végére alaposan lemaradt az élmezőnytől, valószínűleg a szombati 1000 méteres futam is sokat kivett belőle. A számot végül a cseh Dostal nyerte, kopasz a kilencedik helyen ért célba.

A női kajak ketteseknél a Medveczky Erika, Csipes Tamara páros kicsivel gyengébben rajtolt a vártnál, de parádés hajrájának köszönhetően egyre közelebb került a végig vezető Hostens, Guyot francia pároshoz. A gallok azonban nem fáradtak el a végére sem, és végül három tizeddel a magyar hajó előtt értek be. A harmadik helyen a belgák végeztek.

A férfi kenu ketteseknél a Hajdu, Fekete kettős végig nagy harcban volt a dobogóért. A roppant szoros csatában a végén csak centik döntöttek, és a magyar hajó végül a román, ukrán, spanyol hármas mögött a negyedik helyen végzett.

A férfi kajak párosok küzdelme az egész délelőtt legszorosabb versenyét hozta, hiszen a befutónál három egység is aranyérmesnek hihette magát. A Mozgi Milán, Somorácz Tamás összetételű magyar hajó is az érdekeltek között volt, mivel fantasztikus hajrájuknak köszönhetően ők is az élmezőnyben eveztek. Végül az ő nyakukba került az aranyérem, amit ők is csak a partra érkezés után tudtak meg, hiszen a versenybizottságnak is hosszú ideig kellett vizsgálnia, melyik hajó nyert.

M4 Sport

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Ötgólos magyar siker Szlovéniában a vb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-24-re legyőzte Szlovénia csapatát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének szombat esti …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.