2017 június 23., péntek
Mintegy 64 ezer gyermek, köztük 4200 határon túli fiatal vehet részt az Erzsébet-táborokban az idén. / Forrás: erzsebetprogram.hu
Forrás: erzsebetprogram.hu

Közel huszonhatezer gyermek nyaralhat idén a balatoni Erzsébet-táborokban

Share

Közel huszonhatezer gyermek nyaralhat idén a tíz héten át tartó balatoni Erzsébet-táborokban – fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára vasárnap este a zánkai Erzsébet-tábor megnyitóján.

Novák Katalin elmondta: az első turnusban a Balaton északi partján, Zánkán 1600, míg a déli parton Fonyódligeten 800 gyermek részvételével kezdődtek meg az idei nyári Erzsébet-táborok. Hozzátette: a nyári táborok mellett tavasszal és ősszel is szerveznek szünidei programokat a diákoknak, a nyári napközis táborokkal pedig közel ötvenezer gyermek napközbeni ellátását biztosítják a lakóhelyük közelében.

Az államtitkár kiemelte: az Erzsébet-táborokban idén összesen százezer gyermek vehet részt, így az év végén eléri a félmilliót a 2012-ben indult táborozási program résztvevőinek száma. Arról is beszélt az Erzsébet-táborok résztvevőit sárkányhajózás, vitorlázás, sétahajózás, kalandpark, gokartozás, és KRESZ-pálya is várja a Balatonnál idén nyáron.

Novák Katalin bejelentette azt is, hogy a kormány 26 milliárd forint központi költségvetési forrásról döntött a balatoni Erzsébet-táborok felújítására és kapacitásbővítésére. Ebből az összegből teljesen megújul a zánkai és a fonyódligeti tábor, melyekben a felújítás után az eddiginél több, mintegy 60 ezer gyermek üdülhet. Hozzátette, a tervezés és közbeszereztetés után a munkálatok jövőre indulhatnak, de azok ütemezése nem zavarja majd a jövő nyári Erzsébet-táborok megrendezését.

 

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Boldogasszony kiállítás Munkácson

Három éve indult útjára a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott Boldogasszony kiállítás-sorozat Budapestről a Várkert …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.