2018 október 23., kedd
Résztvevők a Romániában terrorizmusért elítélt kézdivásárhelyi székely fiatalok szabadon bocsátását követelő tüntetésen Kézdivásárhelyen 2018. július 12-én (MTI/Kátai Edit)

Közösen tüntettek az erdélyi terrorper elítéltjeiért magyar pártok és civilek

Share

Több százan gyűltek össze erdélyi magyar pártok és civil szervezetek hívására csütörtökön Kézdivásárhely főterén, hogy a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két székelyföldi aktivistája – bebörtönzése ellen tiltakozzanak.

A demonstrációról pénteki számában beszámoló erdélyi Krónika című napilap szerint a tüntetők magyar és székely zászlókat lengettek, magyar, román és angol nyelvű “Szabadságot a politikai foglyoknak!” feliratú molinókat feszítettek ki. A megmozdulást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közösen szervezte. „Nem kérünk bűnbocsánatot, mert nem követtünk el semmit. A kegyelmet csak akkor tudjuk elfogadni, ha ártatlanságunkat elismerik” – tolmácsolta Beke István üzenetét a csütörtöki tüntetésen felesége, Beke Csilla.

Tőkés László, európai parlamenti képviselő viszont úgy vélekedett, hogy Klaus Iohannis román államfőnek soron kívüli kegyelemben kell részesítenie a két foglyot, hiszen kiszabadításukra ez a legrövidebb út. Úgy vélekedett: jogi és politikai téren is folytatni kell a küzdelmet az igazságért. Elmondta: az Európai Parlament minden tagját tájékoztatta az ügyről. Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke a Krónikának nyilatkozva elmondta: a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM) fordulnak az ügyben, amint nyilvánosságra kerül a jogerős ítélet indoklása. Kifejtette, a testület feladata eljárni olyan ügyekben, amikor a bírák vagy ügyészek visszaéltek a hatalmukkal, rosszindulatúan vagy szakmaiatlanságból téves ítéletet hoznak.

„Azt várjuk el a testülettől, állapítsa meg, hogy ez egy politikai koncepciós per volt, rendelje el az ítélet megsemmisítését és a perújrafelvételt, szolgáltasson igazságot, találja meg a felelősöket” – mondta az EMNP ügyvezető elnöke. Hozzátette: az Európai Szabad Szövetség szolidaritására is számítanak, ernyőszervezetük segítségével a nemzetközi fórumok elé akarják vinni az egész nemzeti közösség megfélemlítését célzó Beke-ügyet.

Grüman Róbert, az RMDSZ háromszéki ügyvezető elnöke reményét fejezte ki, hogy a közösségi kiállás meghozza eredményét. A kézdivásárhelyi tüntetésen aláírásokat is gyűjtöttek, tiltakozásképpen „az ártatlan fiatalok elhurcolása, a székelyföldi polgármesterek jogtalan megbüntetése, a közelmúltban tapasztalt elfogadhatatlan magyarellenes megnyilvánulások” ellen – írta a Krónika.

Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét öt-öt éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

A Rákóczi Szövetség ösztöndíjjal támogatja a magyar beiskolázást

A szeptemberi iskolakezdést követően 350 helyszínen 8000 határon túli, gyermekét magyar iskolába írató családnak fejezi …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.