2018 szeptember 24., hétfő
Fotó: László Totka / Facebook

Lángok martaléka lett a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota

Share

Romániai médiajelentések szerint szombaton késő este kigyulladt, és szinte teljesen leégett a Nagyvárad főterén álló görögkatolikus püspöki palota.

A tűzoltóságot este 22 órakor riasztották a tűzesethez. Ötven tűzoltó kilenc tűzoltókocsival és két létrás kocsival két és fél órát dolgozott a lángok megfékezésén. A tűzoltók a közeli Sebes Körösből szivattyúzták a vizet az oltáshoz. A tűzvésznek nincs halálos áldozata.

Vasárnap hajnalban, fél órával éjfél után fejeződött be, addig azonban teljesen leégett az épület mintegy 1300 négyzetméteres tetőzete, ledőlt az egyik torony, és beszakadt az első emeleti mennyezet.

A görögkatolikus püspöki palota a nagyváradi magyarok által a régi nevén Szent László térként számon tartott hivatalosan Unirii (Egyesülés) tér dél-nyugati sarkában áll. Ifj. Rimanóczy Károly tervei alapján építették 1903 és 1906 között.

Rendszerváltozás után a görögkatolikus egyház 1992-ben kapta vissza, ám ténylegesen csak 2004-ben vehette birtokba a palotát, miután kiköltözött belőle a megyei könyvtár. Az épületben felújítási munkálatok zajlottak.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

A Rákóczi Szövetség ösztöndíjjal támogatja a magyar beiskolázást

A szeptemberi iskolakezdést követően 350 helyszínen 8000 határon túli, gyermekét magyar iskolába írató családnak fejezi …

Egy hozzászólás van

  1. Inkább az ortodoxia égne.
    Azoknak úgysincs arrafelé keresnivalójuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.