2017 november 20., hétfő
Esztergomi Várszínház / fotó: I love Dunakanyar

Legendák évada az Esztergomi Várszínházban

Share

Legendás írók és művészek születésnapját ünneplik az Esztergomi Várszínház 29. szezonjában, a produkciókkal Szabó Magda, Máté Péter, Kabos Gyula előtt tisztelegnek. A nyitóelőadás pénteken a Hair című musical lesz a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában.

Horányi László, a szabadtéri színház igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy Szabó Magda születésének századik évfordulója alkalmából lesz látható a Spirit Színház Az ajtó című előadása Hegyi Barbara főszereplésével július 14-én. Másnap Nagyváradi Erzsébet, Gerendás Péter és Kutik Rezső idézi meg az írónő szellemiségét. Ugyanezen a hétvégén, vasárnap a 200 éve született Arany János előtt tisztelegnek a Fénylő költészet című esttel, Kökényessy Ági, Maronka Csilla és Keresztes-Nagy Árpád produkciójával.

A jubileumoknál maradva idén lenne hetven éves a magyar könnyűzenei élet egyik legnépszerűbb énekese, Máté Péter. Az ő dalai szólnak majd július 22-én a várszínházban Molnár György együttese és Gallusz Nikolett közreműködésével. A zenés műfajok kedvelő számára hívták meg július 23-án Olt Tamás Megadom magam című musicalét, majd egy hét múlva július 28-án Érdi Tamás és az Óbudai Danubia Zenekar koncertezik a színpadon.  Az igazgató elmondta, hogy az elmúlt évad egyik sikere a Nemzeti Színházból érkezett Psyché volt, ezért a közönség kívánságára július 29-én újra látható lesz a Vidnyánszky Attila rendezte darab a Várszínházban.

Az Esztergomból indultam sorozat keretében Túri Lajos Péter koreográfus első önálló táncestjének ad otthont a várszínház augusztus 5-én, 11-én pedig a Fugato Orchestra és Tátrai Tibor gitáros mutatja meg, milyen az, amikor a barokk kor zenei elemeit mai modern stílusokkal vegyítik. A Hair mellett megtekinthető lesz majd Heltai Jenő Naftalin című zenés vígjátéka a Révkomáromi Jókai Színház előadásaként augusztus 12-én. Kabos Gyula születésének 130. évfordulójára emlékezve is hívták meg a Madách Színházból a Meseautó című musicalt, amelyet Szente Vajk rendezett. A darab augusztus 17-én látható.

Az idei várszínházi programból sem maradhat ki az évek óta visszatérő L’art pour l’art Társulat, a Carmen Táncművészeti és Sporttánc Egyesület, az esztergomi Mindszenty József Katolikus Általános Iskola bemutatkozása és ismét lesz Esztergomi Bábos Tábor.

 

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

szerkeszto

Latest posts by szerkeszto (see all)

Share

Esetleg más?

Sass Kálmán mártír lelkész mellszobrát avatták fel a partiumi Érmihályfalván

Felavatták Sass Kálmán mártír lelkész mellszobrát vasárnap a partiumi Érmihályfalván annak a református templomnak a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.