2017 december 11., hétfő
Botka László / MTI Fotó: Komka Péter

Lemondásra szólította föl Botka Lászlót a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője

Share

Lemondásra szólította föl Botka László szegedi polgármestert Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője szerdán a Szegedi Törvényszék épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Az ügyvezető úgy fogalmazott, “Botka László előtt az egyetlen lehetséges út, ha haladéktalanul lemond polgármesteri tisztségéről”. Szabó Bálint szerint Botka László bukását nem politikai összeesküvés okozta, hanem az, “hogy belefulladt saját korrupciós ügyeibe”.

Az ügyvezető kijelentette, 48 órát ad arra a szocialista politikusnak, hogy önként távozzon. Ha ez nem történik meg, “méltatlansági eljárást kezdeményezünk” – mondta. Közölte, amennyiben a szegedi közgyűlés Botka Lászlóhoz lojális képviselői nem fosztják meg polgármesteri posztjától a politikust, az országgyűléshez fordulnak.

“Botka Lászlónak egyetlen dolga maradt már csak Szegeden, elszámolni korrupciós ügyeivel” – hangsúlyozta Szabó Bálint, hozzátette: a következő hetekben ezért korrupció elleni kampányt indítanak a csongrádi megyeszékhelyen. Szabó Bálint az MSZP parlamenti képviselőcsoportjától azt várja, terjesszenek be határozati javaslatot a Szeviép-ügy károsultjainak kártalanításáról.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

A német kormány szégyelli magát a berlini izraeli zászló égetés miatt

Elítélte a német kormány hétfőn, hogy izraeli zászlókat égettek a hét végén berlini tüntetéseken. A …

3 hozzászólás

  1. Dipl.Ing.TiboAr Gutay

    Nem elég az, hogy lemond. Ő egy bünöző, neki a börtönben a helye a társaival együtt.Amen.

  2. Dávid Szaniszla

    Azt hiszem mostanában ennél okosabb javaslatot senki nem javasolt itt Szegeden. Reméljük Botka úr belátja, hogy nincs más választása. Ahogy “szó nélkül” lemondott a miniszterelnök jelöltségéről, ugyan így kellene megtegye ezt a polgármesterségéről is, ha nem akar nagyon megbukni! Nagyon reméljük, hogy a támogatói nem “dölnek kardjukba” ezen hír hallatára. Mi, akik soha nem támogattuk biztosan túl éljük ezt a tevékenységét. HAjRÁ SZEGED! Egy soha vissza nem térő lehetőség a jövőre nézve!

  3. Dékány Ilona

    Szegedi barátnőmtől tudom , hogy a városuk nem volt , és ma sem kommunista. Csak mindíg gyengébbek voltak a fideszesek , mint szabad lett volna. Most itt a nagy lehetőség , hogy megszabaduljanak Botkától , és végre korrupciótól mentessé –vagy mentesebbé—tegyék a városukat a szegediek . Nagyon sokszor jártam Szegeden. Soha nem tapasztaltam az ismerősök , barátaim körében , hogy örvendeztek a botkaféle emberekkel kapcsolatban . A kereszténység egyik fellegvára , eleve a jobboldaliság kell , hogy domináljon.
    TÉRJ MAGADHOZ SZEGED VÁROS NÉPE ! ISTEN SEGÍTSEN BENNETEKET !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.