2017 augusztus 19., szombat
epa04305441 European Peoples' Party (EPP) group candidate designate for the presidency of the European Commission, Jean-Claude Juncker (L) greets Guy Verhofstadt (L), the leader of the ALDE Liberal group, at the start of a meeting with the Alliance of Liberals and Democrats for Europe (ALDE) Group of the parliament in Brussels, Belgium, 08 July 2014. The discussions will help candidate for Commission president Juncker as he develops his political guidelines for the next European Commission, which he is expected to set out in a speech before the European Parliament plenary. EPA/JULIEN WARNAND

A Lengyelország és az EU közötti vitához: fékek és ellensúlyok?

Share

A lengyel parlament úgy döntött, hogy a lengyel igazságszolgáltatási tanács 25 tagjából ezentúl 15-öt a parlament válasszon, ne a szakmai szervezetek. Továbbá, lemondatnák a Legfelsőbb Bíróság 83 tagját, és a parlament nevezné ki utódaikat.

Hatalmas a felháborodás az Európai Parlamentben, a szokott figurák részéről: Verhofstadt, Timmermans, „aktivisták” és az úgynevezett nemzetközi közösség. A lengyel baloldali ellenzék tüntet. Az EU Bizottsága kilátásba helyezte a hírhedt 7. cikkely alkalmazását, ami teljes jogfosztást jelent az EU egyik tagállamával szemben.

Közvélemény-kutatások szerint a lengyelek 63%-a egyetért a reformmal. A jobboldal azt állítja, hogy a lengyel igazságszolgáltatásban túl sok a kommunizmusból ott maradt személy és felfogás.

A vita egy dologról nem folyik: megfelel-e a lengyel igazságszolgáltatás a lengyel lakosság érdekeinek és kívánalmainak? Mit kellene azért tenni, hogy jobban teljesítsen? Az Unió és szatellitjeinek a kritikája abból áll, hogy Lengyelországban vége a jog uralmának, a jogállamiságnak, az európai értékeknek, bármit is jelentsenek ezek. Az Európai Unió centrumországaiban és így az Unióban is ugyanis már régesrég fontosabbnak tartják a fékeket és ellensúlyokat, mint magát a népképviseleti demokráciát, amit fékezni és ellensúlyozni kéne. Hasonlatosan ahhoz, ahogyan a kisebbségek érdekeit a többség érdekei fölé helyezik, és a „civileket” a társadalmak hitelesebb képviselőinek gondolják, mint magukat a megválasztott kormányokat. Na nem mindenhol, hanem az Unió új tagállamaiban, a volt szocialista országokban.

Van ebben a felfogásban valami, ami pszichológiai szempontból vészesen hasonlít a rasszizmushoz: a régi tagállamok úgy vélik, hogy a saját társadalomfejlődésük, politikai rendszerük kialakulása és finomra csiszolódása valamiképpen a fejlődés legmagasabb fokát jelenti. Mintha nem tévedéseken, harcokon, ellentmondásokon és kompromisszumokon keresztül alakult volna ki, gyakran hatalmas vér- és anyagi áldozattal, hanem maga a Szentlélek vezette volna őket. Mintha az ő politikusaik nem hús-vér, hiú, önző, hatalomvágyó, tévedő emberek lennének, hanem héroszok. Ezzel szemben az új tagállamok társadalmai szerintük fejletlenek, nem értik az európai értékeket, állandó oktatásra, kiigazításra és fenyítésre szorulnak; a politikusaik pedig hatalomvágyó, ostoba, populista diktátorjelöltek, akiket külső segítséggel kell visszafogni. Minket nincs miért tisztelni, tőlünk nincs mit tanulni: az, hogy az itt élők hogyan mentették át kultúrájukat, életerejüket, alkotóképességüket a több évtizedes diktatúrák alatt, az nem európai érték.

Az ő parlamentjeik mindig jól döntenek, bárki is van hatalmon. A mi parlamentjeinket pedig meg kell regulázni, különben lebontják a jogállamot ­– de csak ha a jobboldal van többségben. A baloldal per definitionem jogállami.

Sokak véleményével szemben úgy gondolom, hogy a fékeknek és ellensúlyoknak igenis van értelmük. Éppen az európai történelem mutatja, hogy a politikusok gyarlók, és az önkény lehetőségét korlátozni kell. De a népképviseleti szervek teljes leértékelése, olyan beállításuk, mintha az önkény forrása lennének, és helyettük a szakmai szervezetek piedesztálra emelése, azonosítása a jogállamisággal egészen biztosan tévút. A lengyel igazságszolgáltatási tanács ugyanúgy emberekből áll, mint a parlament. És míg a parlament elszámoltatható, négyévenként elzavarható, addig egy belterjes, sok évtizede zavartalanul és ellenőrizetlenül, a saját partikuláris érdekeit előtérbe helyezve működő szervezet igenis gátja lehet az igazságszolgáltatás hatékony működésének, sőt mi több, saját politikai arculata is lehet. A művelt Nyugat persze nem vizsgálja, hogy Lengyelországban ez-e a helyzet. Nekik elég, ha fensőbbségük tudatában ismét sajnálkozva összenézhetnek: ezek a keleti barbárok, nem értenek ezek semmit.

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Mi a baj a „civilekkel”?

A magyar közélet egyik most vitatott témája, hogy a kormány „nekiment” „a civileknek”. Valójában arról …

2 hozzászólás

  1. Dipl.Ing.Tibor Gutay

    Nem a keletiek barbárok, hanem éppen a nyugatiak barmok, mert tájékozatlanok Kelettel kapcsolatban, s eszükbe se jut tájékozódni! Amit élő akarnak irni nem passzol Keleten. Addig piszkoskodnak és próbálnak dirigálni, amg sikerül szétverniük az EU -t.

  2. Azért ennél a dolog bonyolultabbnak tűnik. Úgy olvastam, hogy az igazságügyminiszter jogot kap bírák leváltásához, ami kétségtelenül a hatalommegosztás elvének a megsértése. Tulajdonképpen a hatalommegosztás elvét sérti az is, ha a törvényhozó hatalom (parlament) dönti el, hogy kik kerülnek az igazságszolgáltató hatalmi ág (Legfelsőbb Bíróság, Alkotmánybíróság – hol mi van) legmagasabb testületébe. Ez olyan, mintha a legfelsőbb bíróságnak megfelelő testület választaná a minisztertanács tagjait, tehát az egyik hatalmi ág a másikét. Kétségtelen, hogy Magyarországon is az Országgyűlés választja az Alkotmánybíróság tagjait, és ezt eddig nem kifogásolta senki, de rendszeresen látjuk, hogy ez nem kifogástalan politikailag.
    Hozzáteszek még egy dolgot. A hatalommegosztás időbeli is lehet. Ez azt jelenti, hogy egy korábban megválasztott testület felülbírálhatja az aktuális parlament által hozott törvényeket – éppen ez az alkotmánybíróságok fő feladata. Mivel őket nagy részt egy korábbi parlament vagy az USA esetében egy korábbi elnök nevezte ki, ezért egy múltbeli politikai helyzet teremtette a hatalmukat, tehát az időbeli hatalommegosztás elvét hajtják végre. És ez nem baj, ellenkezőleg: biztosítja azt, hogy ne legyenek nagy cikcakkok a törvényhozásban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.