2019 október 23., szerda

Levél 4. – házasság és évforduló – 10. rész

Share

Futottak a napok, az újra egymásra találás örömében. Kicserélték a zárat, mind a ketten megnyugodtak, hogy többet nem fog előkerülni a levél, mégis, akármennyire is megpróbálta kizárni gondolatai közül, valahol, tudatának elfojtott sarkában ott volt, hogy vajon mit akart írni az Ex? Persze, igaza van a férfinak, valószínűleg gonoszságból helyezte csak el azt a levelet, hogy már előre megtorpedózza a férfi eljövendő boldogságát, de akkor is; mit írhatott, mi volt abban a levélben, amitől annyira fél a párja, hogy kitudódik? Mi lehet az a titok, aminek nem szabad napvilágra kerülnie?

Persze, nyugtatgatta magát, az a levél már sohasem fog előkerülni, így a kérdés már költői. Nem tud már újra bejönni a lakásba az a nő, hiszen lecserélték a zárat. De a tudatában mégis ott volt a „ha” – vajon, ha megnézné az ágyneműtartót, vajon újra ott lenne a levél?

Az első nap úgy gondolta, hogy szereti annyira a férfit, hogy megbízzon benne annyira, hogy akkor se olvassa el a levelet, ha újra a kezébe kerülne – de lassanként megerősödött benne a meggyőződés, hogy nem tudhat meg olyat a másikról, amitől kevésbé szeretné. Viszont a bizonytalanság megmérgezheti ezt a kapcsolatot. Ha nem figyelt oda, a legvadabb gondolatok türemkedtek elő valahonnan mélyről. Végül döntött: ha legközelebb egyedül lesz a lakásban huzamosabb ideig, megnézi.

Valószínűleg nem lesz ott az az átkozott papír, de akkor legalább tisztább lesz a helyzet: nincs levél, nincs mit elolvasni.

Az alkalom pénteken érkezett el. A férfi újra teniszezni ment, ő meg az irodából egyenesen haza indult. Az előszobában éppen csak ledobta a kabátját és rohant a gyerekszobába. Tudta, kevés ideje van, azonnal benyúlt – és a boríték a kezében volt.

Nem akart lebukni még egyszer, ezért úgy döntött, ki megy a parkba, szép tavaszi délután volt, s ott kezdte el olvasni, ahol múltkor abbahagyta.

 

„Néha nevetségesnek ható módon ragaszkodik ahhoz, hogy mit hol tartson: a fürdőszobapolcon meg van a maga helye a fogkeféjének és a borotva felszerelésének. Ha a fürdőszobaszőnyeg nem párhuzamos a fallal, megőrül. Ezeket mindig tartsd tiszteletben. Néha nehéznek tűnik, de ha szereted, ennyit érdemes megtenni érte. Egy alapjában véve jó ember, boldogok lesztek, szeretni fog, ha szereted…”

 

És még oldalakon keresztül sorolta a jó tanácsokat.

Paxa elgondolkozott ezeken a szavakon: „ha szereted”. Minden összekavarodott benne. Ha az Ex szóba került valahogy mindig sátáninak képzelte, olyannak, aki csak uralkodni akart a férfin, birtokolni, de ebből a levélből másvalakinek a képe rajzolódott ki: egy asszonyé, aki annyira szerette a férjét, hogy még arra is ügyelt, hogy rakja le a fogkefét a fürdőszobapolcra. Akkor vajon miért ment tönkre a házasságuk? A férfiban lenne a hiba? Ez lenne az a borzalmas titok, ami miatt el kellett égetni a levelet?

Összerázkódott, mint egy középkori remete, amikor a sátán megkísértette azzal a kérdéssel, mi van, ha nincs is Isten. Ez nem lehet. Hónapok óta élnek együtt, ismerte már a férfi minden egyes gondolatát, vágyát, szokását, nem volt köztük olyan, ami miatt őt tehetné felelőssé a házasságuk megromlásáért. De ezt a levelet egy olyan nő írta, akiről szintén nem tudna rosszat gondolni. Ha nem is egy szent, de egy ember, aki képes szeretni – és szeretett is. Talán még jobban is, mint ő, hiszen olyan dolgokat figyelt meg a férfiról, amik fölött ő elsiklott.

De, – fűzte magában tovább a gondolatot, – ha mind a ketten jó emberek és mind a ketten azon munkálkodtak, hogy működjön a kapcsolatuk – mi a biztosíték arra, hogy az övék működni fog?

Tudta, hogy most már végig kell olvasnia a levelet, meg kell ismernie a nőt, meg kell ismernie a múltat, mert meg kell találnia azt a vékony ösvényt, amivel meg tudja menteni a kapcsolatukat.

Szórakozottan lapozgatta a levelet; még oldalakon keresztül sorakoztak a jó tanácsok. Ezeket átlapozta; a lényeget már tudta, kénytelen volt tudomásul venni, hogy amit az előző nőről tudott, az hazugság volt.

 

Észrevette, hogy a levél két részből áll: a második rész inkább naplónak tűnt.

„szeptember 26. A találkozásunk évfordulója. Emlékszem, amikor először láttuk meg egymást: nem hittük volna, hogy szerelem lesz, de azt igen, hogy valami kell, hogy legyen belőle. Ez lett. Két gyerek, egy lakás, néhány együtt töltött év. Régebben az évfordulókon mindig elvitt ünnepelni, vendéglő, virág, séta… Tavaly már csak egy szál virág. Aztán vacsorázott, tévézett és ment lefeküdni. Aznap éjszaka elhúztam a házimunkát, hogy csak akkor kelljen mellé feküdnöm, amikor már alszik. Pedig jó ember, igyekszik boldoggá tenni és törődni a gyerekekkel.

Idén elhatároztam, hogy ünneppé teszem az évfordulót, ha csak egy nyamvadt pipacsot hoz, akkor is úgy fogok örülni neki, mintha aranyból lenne. A kedvencét főztem, kitakarítottam, kicsinosítottam magamat. Elhatároztam, hogy új életet lehelek a házasságomba. Furcsa, de így mondtam magamban és nem úgy, hogy a házasságunkba – mert úgy érzem, mintha csak az én hobbim lenne, hogy megmentsem. Szóval mindent előkészítettem – amikor telefonált, hogy a barátaival elmehet-e sörözni. Persze, hogy igent mondtam, de közben sírni szerettem volna.

Spicces volt, amikor hazaért. Ezerszer elmondta, hogy én vagyok a legjobb feleség a világon, hogy egy szó nélkül elengedtem inni. Egy szó nélkül: telitalálat volt, mert egy szót sem szóltam hozzá. Nem vette észre a ruhámat, a frizurámat, a vacsorát, csak ment zuhanyozni és utána, mint egy darab fa beesett az ágyba.

Azt hiszem, még nem mondtam, de évfordulós ajándékul egy CD-t vettem neki a kedvenc együttesünkkel. Amin rajta volt a dalunk is. Amikor ott ültem az ágy szélén, hallgattam a horkolását, régen bezzeg megnyugtatott, de most a legszörnyűbb ricsaj volt a világon, legszívesebben eltörtem volna a CD-t, de aztán rájöttem, hogy ez nagyon gyerekes lenne. Egy darabig, ha nagyon egyedül éreztem magamat, ezt hallgattam, de aztán elegem lett és elraktam, már nem is tudom, hová. De akkor már úgy éreztem, hogy nincs szerelem, ne is legyen közös dalunk.

 

Paxa, bár nem illett a helyzethez, elmosolyodott magában: bármennyit is beszélnek a feminizmusról, a nemek közti egyenlőségről, ez örök: egy férfinak sohasem szabad elfelejteni az évfordulókat, ha megteszi, tíz év múltán is a fejéhez vágják, míg egy nőnél ez megbocsátható… Tovább olvasta.

 

szeptember 29. Ma egy nagy csokor orchideával állított haza. Ha azt mondta volna, hogy ne haragudjak, mert elfelejtette az évfordulónkat, mindent megbocsátok neki – de nem, ő csak az előző pénteki piálásért akart elnézést kérni. Nem bírtam ki és kidobtam a virágokat a szemétbe. Ostoba voltam, tudom. Láttam rajta, hogy rosszul esik neki. Soha többet nem vett nekem virágot.

október 3. Ma egy pillanatra felcsillant a remény. Elvitt vacsorázni. Soha nem volt jó ízlése, a Burger Kingbe mentünk, de igyekeztem értékelni a gesztust. De most én voltam ügyetlen. Amikor meg akart csókolni, esetlenül játszva a szerelmest, észrevettem, hogy a szemüvegébe egy hosszú szőke hajszál akadt. Azt hiszem, elég döglött hús módra csókolhattam. Buta voltam, megszállt a féltékenység, még ha nem is tettem szóvá, de ezt azért még ő is megérezte. Pedig, egy rendes ember, alapjában véve, olyan, aki kitart a nő mellett, akit szeret. Ezt sohase felejtsd el, ne legyél sohase féltékeny rá – de ne legyenek illúzióid sem. Nem azért nem fog megcsalni, mert annyira szeret, hanem azért, mert lusta hozzá.

Most sem hozta szóba az évfordulónkat, le is mondtam róla.”

 

Paxa elkalandozott: arra gondolt, hogy a férfi mennyire figyelmes, mennyire szereti, szinte minden héten meglepi valami aprósággal, amikor nem is várja… Lehet, hogy egy ember ennyire megváltozzon? Lehet, hogy ők is így indultak és aztán jött az elszürkülés?

 

„Régebben az évfordulókon mindig elvitt ünnepelni, vendéglő, virág, séta…”

 

Igen, valamikor ők is átélhettek valami hasonlót. De jött a szürkülés. Vajon ez a világ, a kapcsolatok rendje, hogy az elején még rózsacsokrok, a végén meg már csak jégvirág? És ha így is van, ki a hibás: aki hagyja ezt, vagy, aki küzd ellene és többet vár az élettől?

Merje-e elhatározni, hogy ő küzdeni fog a tüzért, a lángolásért? Vagy úgyis hiába? Jobb lenne elfogadni, hogy a férfi pocakot ereszt, megkopaszodik és a családi programot az esti TV műsor fogja jelenteni?

Válasz nélkül hazaindult.

A park ajtajában lévő szemetesbe kidobta a levelet – furcsa mód biztos volt abban, hogy ha akarja, újra meg fogja találni. Ott, az ágyneműtartóban.

 

/Rozványi Dávid/

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Otthon – a levél utolsó lapja – 23. rész

Otthon az üres, sötét és hideg lakás várta. A férfi úgy látszik, élt az engedelemmel, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.