2019 július 15., hétfő

Levél 5. – „négy csillag közt…” – 12. rész

Share

Hetek teltek el, s úgy tűnt, minden rendbe jött, s már csak múló emlék volt a levél is – sőt, Paxa már örült is annak, hogy ennek köszönhetően legalább egyszer beszélt a férfi a múltról, a megtagadott és elásott kapcsolatról.

Úgy érezte, a levél segített szembesülnie magával, segített letisztázni az érzéseit, legyőzni a félelmeit. Hogy a két kapcsolatnak nem lehet ugyanaz a vége, mert más felé is indultak el: amíg az Ex a lángolást és lobogást kereste, s amikor megtalálta, örökké fenn akarta tartani, ő a férfi igazi vágyát, a békét adta meg. A szerelem és a szeretet közül az utóbbi győzött, mert annak kellett győznie. Mint a mesében: a jó győzött a rossz felett. Szinte hálás is volt annak a nőnek ezért, szeretett volna találkozni vele, hogy ezt személyesen is elmondja neki.

A férfi elutazott pár napra. Ennyi időt még sohasem volt egyedül a lakásban. Reggel elbúcsúztak, futó ölelés és csók…

Az idő gyorsan elfutott, egyszerre hiányzott a másik, s egyszerre élvezte a szabadságot, már el is felejtette, hogy milyen jó néha egyedül lenni. Nem kellett főznie (a férfi nem várta el, de lelkiismeret furdalást érzett, ha este nem volt meleg étel az asztalon), ihatott bort (a levélnek ez a része maradt meg benne a legmélyebben), este azt nézhetett, amit akart (a párja soha nem mondta meg, hogy mit szeretne nézni a TV-ben, de ha olyat választott, amit nem akart, meglátszódott rajta a kényszeredettség), lefekvés előtt olvasgathatott még az ágyban…

Csupa nevetséges apróság, máskor elsiklik felette az ember, nem is hiányoznak, de néha mégis jól esnek.

A könyvvel a kezében aludt el.

Hajnalban ébredt fel, sötét volt, pedig nem emlékezett rá, hogy leoltotta volna a lámpát. Nem hallott semmit, de érezte, hogy nincs egyedül a szobában. Egy nő ült az ágya szélén, háttal neki, mégis tudta ki az. A másik nő, az Ex, akinek még a nevét sem ejtette ki sohasem.

Tudta, hogy álmodik, hogy nincs félnivalója, még akkor sem, ha ez az álom teljesen valóságos. Maga elé tartotta a takarót, persze tudta, hogy nevetséges, egy álomkép előtt miért kellene szégyellnie meztelenségét? De a nő ott az ágy végében, mintha hús és vér lenne.

Most végre itt van a lehetőség, hogy ha másképpen nem is, de legalább álomképként elbeszélgessen vele. Odahúzódott hozzá, s finoman a vállához ért. Hideg volt – pedig egészen eddig azt hitte, hogy az ember álmában nem érez fizikai valóságot.

– Szia. Örülök, hogy itt vagy. Jó lesz egy kicsit beszélgetni. – Paxa tudta, hogy ügyetlen próbálkozás volt.

A másik nő nem felelt, csak levette a válláról Paxa kezét, s mintegy magának, annyit suttogott:

Négy csillag közt álmodj ma

A lány úgy érezte, hogy a hideg, amit az előbb a másikban érzett, az ő szívébe költözött, megdermedt.

Felébredt. Az ágyán feküdt, égett a villany, tehát, most már ébren volt. Mégsem, nem volt egyedül, a másik nő emlékét, mint fizikai valóságot érzékelte, s az agyában ott égett a mondat: „négy csillag közt álmodj ma…” mintha valamit üzenni akart volna ezzel. A férfi mindig ezzel a mondattal kívánt neki szép álmokat. Kis napi szertartásuk volt, mint a kávé, vagy azelőtt a „lopott tízpercek”.

Ébren volt, s érezte, hogy nem tud visszaaludni. Dühös volt magára, mert tudta, korán kell felkelnie, s ha nem alszik, egész nap agyoncsapott lesz. Altató? Idegenkedett tőle, nem akart függővé válni, hogy csak azzal tudjon pihenni. A TV-t szívből utálta, főleg a hajnali vigéc-műsorokat. Olvasni kellene… félálomban ment az ágyneműtartóhoz, s gépies mozdulattal nyúlt a levél után. Találomra nyitotta szét, s nem lepődött meg, hogy ott találta magát, ahol utoljára abbahagyta.

október 14. Tudom, nem vagyok tökéletes, de néha már a jó szándékú gesztusaitól is a plafonon vagyok. Például, ahogy jó éjszakát kíván: mindig azt a mondatot ismételgeti, hogy ’Négy csillag közt álmodj ma’, pedig ezerszer mondtam neki, hogy az eredeti vers nem így van, ha már nincs saját gondolata, legalább helyesen idézze. „négy csillag közt alszom ma”!!! Legalább azt mondaná, hogy négy csillag közt aludj ma! De nem, mindig ezzel a kifacsart idézettel jön. Ha igazán szeretne, a saját szavaival mondaná el, nem pedig egy elferdített idézettel. De nem. Szóval ilyen apróságokkal őrli fel a mindennapjaimat.

Talán neked lesz erőd ahhoz, hogy ezeken túllépjél… Akkor talán még boldogok is lehettek.

 

Paxa kezéből kiesett a levél. Ez eddig sohasem idegesítette, pedig ő is ismerte Weöres Sándor eredeti versét, de a „kifacsarás” sohasem idegesítette. De az fájdalmas csalódás volt, hogy rá kellett jönnie, hogy ugyanazokat a gyengéd szavakat mondja neki is, mint az előző nőnek. Ezek a szavak már nem neki szóltak, hanem a férfi szertartásrendjének voltak a részei: s rá kellett jönnie, hogy ennek a rendnek ő csak a része, nem pedig a forrása. Idáig sem gondolta, hogy valami mindent elsöprő szerelem lenne közöttük, de azt hitte, hogy az a szeretet, ami köztük van, az adás és az elfogadás kettőssége, egyedülálló – többet érdemel, mint a mással koptatott szavak.

Tudta eddig is, hogy a férfi ölelt már más nőt, ahogy ő is volt már más férfival – de az általános tudás más volt, mint az, hogy konkrétan szembesült azzal, hogy már másnak is mondta ezeket a gyöngéd szavakat.

Szórakozottan gyűrögette a levél lapjait; tudta, hogy mindegy, hiába égeti el, dobja ki, határozza el, hogy többet bele se olvas – az már nem fog neki békét hagyni, álmaiba is beletüremkedik. Nem tud már szabadulni tőle. Már életének részévé vált.

Reggel morcosan és kialvatlanul ébredt.

Másnap, amikor a férfi hazaérkezett, csak szokás-öleléssel és csókkal fogadta – s este, amikor a férfi a megszokott utálatos szavakkal fordult hozzá, megfeszültek az izmai és a fal fele fordult.

/Rozványi Dávid/

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Otthon – a levél utolsó lapja – 23. rész

Otthon az üres, sötét és hideg lakás várta. A férfi úgy látszik, élt az engedelemmel, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.