2017 augusztus 23., szerda
Forrás: Youtube

Lezárult egy korszak, kezdődhet egy új

Share

Már megszoktam, hogy Ákos koncertre mindig azzal a biztos tudattal megyek, hogy lehetetlen, hogy az énekes felülmúlja önmagát, hogy a profizmusa még újabb dimenziókat képes ölteni, hogy még mindig tud újat mutatni a lassan 30 éve felfelé ívelő pályáján. Aztán persze mindig felülmúlja, mindig új dimenziókat ölt és mindig újat mutat.

A december 16-ai és 17-ei majd’ két és fél órás koncert nemcsak a 2016-os esztendő záróakkordja volt, hanem egy négyéves – Ákosék által szintipopnak elkeresztelt zenei műfajt képviselő korszak végét jelentette. Úgy vélem, amit ki lehetett hozni ebből a kicsit nosztalgikus, kicsit újhullámos, de nagyon egyedi stílusból azt Ákos és csapata – az ex-Bonanzás Hauber Zsolttal kiegészülve – megtette.

Mindez érezhető volt az évzáró nagykoncerten. Az este egésze ezúttal sokkal inkább volt az elmúlt négy év áttekintése, keresztmetszete, mint forradalmi újítás. Amit persze nem negatívumként jegyzek meg, mindösszesen most elmaradt az a nagy áttörés, amely eddig minden bulira jellemző volt valamilyen formában.

Legalábbis a koncert feléig tényleg ezt hittem…

Még a maximális profizmus is unalmassá tud válni, ha az ember sokadszorra éli át. Ákos maximális profizmusát az teszi érdekessé, hogy a tökéletességen túl képes mégis mindig meglepni valamivel, amire nem számít az ember. Úgy gondolom, ez emeli őt a kiváló előadó fölé és teszi halhatatlanná.

Azt mondanom sem kell, hogy a világszínvonal természetesen ezúttal is adott volt, a hangzás, a fénytechnika, a számtalan lézer és show-elem, a háttérben futó animációk biztosították a tökéletes összhangot és a minőségi élményt. De ezt majd részletezi az, aki ért hozzá…

Számomra érdekesebb volt a koncert közepe táján bekövetkező érzelmi áttörés, aminek hatására libabőrös lettem. Az este most sem volt híján aktuálpolitikai, illetve közéleti eseményekre való utalásoknak. Napirendre került például a Telekom-bortrány „A Cég” című nótán keresztül, de nagy hangsúlyt kapott az ’56-os forradalom hatvanadik évfordulója, és Ákos emlékeztetett egy bizonyos tízéves évfordulóra is a „Ma éjjel a városban” című számmal.

Mindehhez lazábban kapcsolódott pár Bonanzás dal, mint a 101-es szoba vagy az 1984. A megemlékezés hangulata azonban az 1956 újszerű megjelenítésével hágott a tetőfokára. A háttérben arany keretben futó archív felvételek előtt kórus énekelte a refrént, Ákos pedig zongorán kísérte a húsba vájó gondolatokat. Az amúgy is súlyos szöveg ezzel a sajátos színpadi megjelenéssel olyan elementáris erővel hatott, hogy ott újra visszatért belém az Ákos iránti rajongás.

Egyébként volt melankólia, őrjöngés, ámulat, szóval minden, ami az ákosi profizmustól elvárható. Személy szerint nem bánom, hogy az újragondolt szintipop időszakának vége, és kíváncsian várom, mivel rukkol ki Ákos jövőre. Mert mindig mikor lezárul egy korszak, egy új kezdődik…

 

Zana Diána

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Zana Diána

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végeztem Kommunikáció és Médiatudomány szakon először Közéleti és Egyházi kommunikáció, majd Multimédia szakirányon. Intézményi sajtósként dolgozom, emellett a PolgárPortál szerkesztő-újságírójaként tevékenykedem.
Share

Esetleg más?

Exportslágerünk a demokrácia – 5. rész / Epilógus

„Azzal, hogy fél Kalkuttát befogadjuk, nem Kalkuttát mentjük meg, hanem magunk is Kalkuttává válunk.” Peter …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.