2017 november 21., kedd
Annemie Drieskens / Forrás: hu.pinterest.com

LMBTQ családmodellről beszélt egy előadó a nagycsaládosok születésnapján, bekiabálások közepette hagyta el a színpadot

Share

Szombat este a Várkert Bazárban a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) ünnepelte 30. születésnapját. Az eseményre a szervezők meghívták egy nemzetközi családvédő szervezet, a COFACE elnökét, a belga Annemie Drieskenst is, aki botrányba hajló beszédet mondott.

Eredetileg úgy volt, hogy Áder János felesége is felszólal, de végül nem kért szót, így Drieskens hosszabban beszélhetett. Az eredeti 5 perces időkerete helyett állítólag közel egy óráig beszélt. A botrány azonban nem ebből fakadt, hanem abból, amit mondott. A nemzetközi szervezet elnöke alaposan elkanyarodott a NOE által képviselt szellemiségtől, és beszéde vége felé a menekült családok képviseletének fontosságáról beszélt. Ekkor még csak morgolódás hallatszott a sorok között, akkor viszont elszakadt a cérna, amikor Drieskens már az LMBTQ családmodelleket emlegette. Sorozatos bekiabálások, hurrogások közepette hagyta el végül a színpadot.

A helyzetet látva, a NOE főtitkára mikrofonhoz lépve leszögezte: szervezetük alapszabályában 30 éve változatlan formában szerepel a család fogalma, s nem kívánnak azon módosítani.

propeller.hu

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

Varga Mihály: tízéves program indult a szakképzési intézmények felújítására

Tízéves intézményfejlesztési programot indított az iskolák felújítására a kormány idén, miután a minőségi szakképzés amellett, …

2 hozzászólás

  1. Inkább LBBTQ-nak nevezném az LMBTQ-t, mert a meleg szó maradjon meg csak az anyai öl szimbólumának. Akikről beszélek Ők simán b..ik.

  2. Csatlakozom Kata hozzászólásához, sőt érdekelne, ki és milyen alapon kényszerítette a köztudatba a “meleg” kifejezést a homoszekszuális férfiak megjelőlésére? Semmi racionális, vagy idegennyelvi kapcsolat nem indokolja az átnevezést egy egyértelműen, tárgyak hőmérsékleti tulajdonságát jelölő szóra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.