2019 március 20., szerda
A kerengő rekonstruált részlete

Lullázás 19.: Somogyvár, a koronázatlan lovagkirály nyomában

Share
A kőtár egyik kincse

Mi, magyarok és katolikusok a világon szinte egyedülálló kinccsel büszkélkedhetünk: a magyar szentekkel, melyek közül kiemelkednek az Árpád véréből származó szentek és boldogok. Árpád leszármazottjai egyesítették nemzetünk legjobb és legrosszabb tulajdonságait, a szentségre és a szennyre egyaránt találunk példákat, de sajnos nem akadt magyar Shakespeare, aki képest lett volna királydrámákká kovácsolni ezeket a történeteket.

Egy emlékhely, ami élménnyé válik

Egy vallást és annak hagyományait sokféle módon lehet értelmezni, a szociológiai igazság sokszor eltér a teológiaitól, mégis meg merem kockáztatni, hogy nekünk, magyaroknak, meg van a magunk Szentháromsága: István, László és Erzsébet, a három legnépszerűbb magyar szent.

Istvánban, aki megteremtette a keresztény magyar királyságot, az Atyát látjuk, aki a világot teremtette meg.

Lászlóban, Isten atlétája, az erős és győztes férfi Krisztus hasonmása.

Erzsébet, bár kiszakadt a magyar földből, szolgáló szeretetével a Szentlelket jeleníti meg.

Szent László: ahogy a barokk művészek látták

Szent László emlékezete volt a legelevenebb hosszú időn keresztül, királytükre volt utódainak a trónon, hiszen a részekre és pártokra szakadt nemzetét egyesíteni tudta. Ezt a megbékélést jelképezte az apátság helyének kiválasztása is; anno Koppánya csapatai innen indultak Veszprém ostromára 997-ben. Szent László minden magyarok királya volt, annak ellenére, hogy nem koronáztatta meg magát, hiszen még élt a törvényesen megkoronázott király, Salamon, akinek nem csak az életét kímélte meg, de a szabadságát is visszaadta. Lászlónak elég volt az égi korona, s bizonyos, hogy a jobbik részt választotta.

A legkorszerűbb interaktív eszközök várják a látogatókat

Szent László városa, Nagyvárad, kívül esik a jogilag érvényes jelenlegi magyar határokon, de Somogyvár romjaiban is őrzi az emlékét. Valószínűleg olvasóim nagy része már járt az apátság romjainál, sokan csak kipipálandó kődarabként gondolnak rá, azonban mostanra már zarándokhellyé épült ki. Kinek vallásos, kinek kulturális értelemben.

3D-ben járhatjuk be a múltat

Elsőnek mindenképpen a látogatóközpontot érdemes felkeresni; nem csak azért, mert kiváló parkolóhelyekkel és mosdókkal rendelkezik, s itt kell megvenni a jegyet a romok megtekintéséhez is, hanem azért, mert valóban értékes kiállítást láthatunk. Megismerhetjük Szent László életét és emberségét, a kolostor történetét. A kiállítás különlegessége, hogy nem elégszik meg a történetileg fontos műalkotások és kövek bemutatásával, hanem interaktív módon a fiatalok számára is izgalmassá teszi. Aki akarja, fülhallgatót vesz fel, hogy énekeket és előadásokat hallgasson meg, de lehetőség van arra is, hogy képernyőkön a különböző korokban virtuálisan bejárjuk az apátságot. Több, máshol található tárgyról 3 dimenziós lézerkép van a kiállítótérben, sajnos ezek a nyári világosságban nem mindig érvényesülnek jól, ettől az egy apróságtól eltekintve, megállapítható, hogy a kiállítás rendezői megtalálták a kényes egyensúlyt a látványosság és a hitelesség között.

3D lézerképeken láthatjuk, amit máshol őriznek

A kiállításra érdemes legalább egy fél órát, órát rászánni, hogy a kövekben ne csak élettelen emlékeket lássunk, hanem megérezzük a kort és a hitet, ami építette.

Érdemes végigmenni a zarándokúton

A látogatóközponttól kocsival is fel lehet menni a romokhoz, azonban érdemesebb a rámpás ösvényen végigmenni (könnyű séta, 304 felfelé vezető lépcsőfokkal). Fizikailag nem megterhelő, de lelkileg felemelő, hiszen modellezi a régi zarándokutakat. Az ösvényen szabályos távolságokra egymástól egy-egy Szent Lászlóra vonatkozó kérdést találhatunk, ezzel tesztelhetjük, hogy mennyire alaposan néztük meg a kiállítást.

Pihenő kvíz az út mentében
Visszatekintve a látogatóközpontra

Sajnos az apátságból, magából már csak az alapok maradtak meg, fél évezred már lerombolta az eredeti nagyságot. Szent László király 1095-ben alapította, a XIV. században új virágkorát élte, azonban Luxemburgi Zsigmond, az állami deficitcsökkentés részeként eladományozta, s ekkortól kezdődött meg hanyatlása. Már a török idők előtt megszűnt a szerzetei élet, a köveit a Balatonon keresztül (ami akkor még az apátságig ért) Szigliget erősítéséhez vitték át. A feljegyzések szerint a XVIII. század végén még álltak a falak, de mára már semmi sem maradt ezekből. Csak pár kő, ha az ember a földről tekint rá – azonban a romok mellett egy kilátó magasodik, érdemes felkapaszkodni rá, hogy az apátság alaprajzát megláthassuk. Ami lentről csak pár kődarab, fentről egy csodálatos szakrális hellyé válik; fénykorában Európa egyik legszebb és legnagyobb épületegyüttese lehetett.

A kilátótoronyban érdemes kezdeni a romok megtekintését
A somogyvári romok a kilátótoronyból: kirajzolódik a múlt

Az elmúlt évtizedekben csak a kerengő egy részét, a kutat és a kolostorkertet állították helyre, ennek ellenére még így is izgalmas titkokat rejt. Az egyik, az ereklyetartó rejtélye: nem tudni biztosan melyik szentnek a csontjait őrizték benne, de a szokásoktól eltérően nem a föld felett, hanem egy embernyi mély kriptában kapott helyet. Furcsa, mivel a középkorban az ereklyetartót a zarándokoknak meg kellett érinteniük, hogy a fizikai kontaktussal részesüljenek az adott szent erejéből. Talán eredetileg kripta volt, talán olyan nagy kincset őriztek ott, amit a nagyközönség elől el kellett zárni, nem tudhatjuk…

A kerengő rekonstruált részlete
“Mélységes mély a múltnak kútja…”
Büszkén lengenek a királyi zászló csíkjai

A részletekért érdemes felkeresni a Forster Központ honlapját: http://www.koh.hu/helyszinek/somogyvar-szent-laszlo-nemzeti-emlekhely/641

Korábban:

Lullázás 12.: Szigligeti, de vár, nem Ede

Lullázás 13.: Egy kihagyott lehetőség: Űrtávközlési Földi Állomás (Taliándörögd)

Lullázás 14.: Egy legendás hős, egy fekete özvegy és a pálinka (Nagyvázsony)

Lullázás 15.: Balcsi-walking?

Lullázás 16.: A levendula-félsziget

Lullázás 17.: Balatonfüred a vizes VB megnyitója előtt

Lullázás 18.: Mi hiányzik nekem Veszprémből?

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Lullázás 26.: A magyar meteóra, avagy a tihanyi barátlakások (Tihany)

Világszerte ismertek a görög meteórák, a sziklák között élő, ortodox szerzetesi közösség. Egy külön kis …

Egy hozzászólás van

  1. A Szent István szobor leleplezése

    Augusztus 20-án Szent István emlékétől hangos az ország. A király emléke szoborrá merevedett. A méltatás elsődleges oka: (egyetlen szempontja) megmaradásunk záloga a szentté avatott király által felvett kereszténység és a létrehozott államszervezet.
    Tényleg megmaradtunk (ez idáig). Szent István király óriási egyéniség. Nem hiszem, hogy van még az emberi történelemben olyan uralkodó, aki annyira meghatározta népe további sorsát, mint Ő.
    A méltatók mindig csak arról beszélnek, mit tett a nagy király. A hogyanról, valahogy elfelejtkezünk. Pedig az ördög a részletekben van, és ennek következménye a magyar történelem. Muhi, Mohács, Trianon, minden állomás, esemény csírája, oka a szentistváni mű!
    Mit tett Szent István? – felvetette népével a kereszténységet. Hogyan? Az ellenálló törzsfők és a pogánylázadások leverése útján. Amikor Szent Istvánról beszélünk, elfelejtkezünk a puszták népéről, pedig összetartoznak. Illyés Gyula így ír erről (Puszták népe 61., 62.,64. oldal, Móra kiadó)

    „A betelepülő törzsek már számuknál fogva sem szállták meg az ország egész területét, egymás között, hatalmas sávokat hagytak…
    Ezeket a területeket, az ország területének kb. felét, István egyszerre királyi, azaz saját birtokának jelentette ki Koppányék az ősi vallással először is az ősi szabadságot akarták megvédeni…Leverték őket, az életben maradottakat…rabszolgákká bélyegezték…A még szabad földeket egy-két idegen vitéz birtokának nyilvánították.
    (Azok a páncélos német lovagok birtokai lettek, akik a hittérítést karddal végezték, és akik úgy tekintették a magyar jobbágyaikat, mint az amerikai telepesek, néger rabszolgáikat!)
    A rabszolgák, nevük után ítélve mind magyarok!…Míg a föld magántulajdonosai kezdetben, s később is szinte kivétel nélkül idegenek voltak, főleg németek… Az ország ügyeinek vezetéséhez jogot a földtulajdon adott… A fennmaradt számtalan perirat szerint sehol a rabszolgákat úgy ki nem uzsorázták, mint a király által juttatott apátsági területeken. A XII. és XIII. század csak a kolostorok elleni jajongástól zajlik… Van korszak, amikor Ausztriában a robot évi tizenkét nap, nálunk ugyanakkor heti három nap!”
    Innen érthető az egyházi hála: valóban nekik „szent”, aki nekik ennyit adott. Ezt tette népével a Szent király!
    A magyar törzs és nemzetségfők megsemmisítésével, és a német lovagok, olasz és német papok „ország vezetésbe” emelésével megteremtette a máig jellemző idegen eredetű, érzelmű és érdekű uralkodó osztályt és ország vezetés alapját.
    Itt keresendő történelmünk minden kínjának, szenvedésünknek, balsorsunknak minden gyökere! Született egy ország, melynek uralkodó osztálya (idegen lévén) mindig a nép ellen, és saját önzése szerint élt! Akik soha nem átallottak idegen hatalomra támaszkodni, azt kiszolgálni saját uralmi helyzetük fenntartása érdekében.
    A ma Szent István éltetők megint a németekhez kívánják az országot csatlakoztatni. Mert jóakarónk, nekünk a német! Ma – holnap „boldog emlékezetű” lesz a Habsburg – ház. Az amnéziában szenved, vagy nagyon is jól tudja a régi receptet, amely szerint a „német lovagok” segítségével a mi zsírunkon süti a maga pecsenyéjét.
    Ha valamit fel tudunk hozni a király mentségére, az a ősi szittya-magyar kevélység, amellyel mind első akar lenni, az egyenlők között. Így akadály volt az akkor kötelező korparancsnak, a központi hatalom megteremtésének, és alkalmatlan a feudalizmus hűbéres alanyának.
    1994. augusztus lásd 2. oldalt is!

    „A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a Római Birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. (…) Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti.” [Kuruc Ágnes fordítása] Innentől érdemes átadni a szót Szegő Iván Miklós történésznek:
    Az istváni intelmekben tehát a vendégek a római királyokhoz érkező „nobiles et sapientes”-hez, azaz „nemesekhez és bölcsekhez” hasonlatosak. Vagyis Szent István itt inkább a kor katonai és tudományos elitjére gondolhatott, korántsem az akkori menekültekre (vagy hasonló sorsú emberekre, üldözöttekre). Ez a „nobiles et sapientes” kifejezés jelzi, hogy talán mégiscsak a királyi udvarba való befogadásról van szó, nem az egész királyság „nemesekkel és bölcsekkel” való feltöltéséről. Minthogy ők fegyvert (arma) is hoznak a külföldiek elrettentetésére, látszik, hogy István a befogadást nem feltétlenül a legbarátságosabb módon gondolta, és célja a külső erők (ellenségek?) elriasztása is lehetett. Nyilvánvaló, hogy itt teljesen más a helyzet, mint a mai menekültáradat idején. Szent István esetében tehát nem nagy tömegű külföldi befogadásáról van szó.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.