Lullázás 23.: Kőnászágy (Fonyód, Kripta-villa) Posted in: Egyéb kategória

Múlt héten írtam a fonyódi Kripta-villáról prózában; most egy ott született verssel folytatom.

Kőleány fekszik kőnászágyon,
mellette öregember kőből faragottan,
kőtakaró fedi testüket,
hideg minden és élettelen…

Kőbe faragott holt szerelem emlékműve ez,
szerelemé, mely nem él, de fájón sajogat,
soha vissza nem térő múltként,
soha be nem teljesülő vágyé.

Hiába süt a nap, a kriptában fagyaszt a lég,
szűzkőből faragott ágy örömöt nem ígér,
csak a múlt fojtogat, börtönben tart,
szemünk elől a jelent takarja …

Porkolábunk a tegnap,
szorít és nem ereszt,
menekülnénk, de foglyul ejt
a semmivé foszló lánykacaj…

Miért ragaszkodunk mindig
mint otthonhoz, az emlékezés cellájához?
A múlt miért mindig kőbilincs,
mely röghöz és sírhoz köt
miért nem mag, melyből boldog jövő terem?
Miért fontosabb, ami nem lehet,
az elérhetetlen álom-szerelem,
bár kőhideg és magtalan,
mint az, ami él és van,
a hús és vér jelen?

Állj a múlt kövén,
tedd, mit a jelen kér,
míg szemed a jövőbe néz
– nem kell több, ennyi elég,
ez a bölcsesség.