Lullázás 26.: A magyar meteóra, avagy a tihanyi barátlakások (Tihany) Posted in: Egyéb kategória

Világszerte ismertek a görög meteórák, a sziklák között élő, ortodox szerzetesi közösség. Egy külön kis ország, saját törvényekkel és szokásokkal, egy ilyen „de civitate Dei” álmodhatott Szent Ágoston. Kevesen tudják, hogy a Tihanyi-félszigeten élő szerzetesek közössége, amiknek emlékét a megmaradt barátlakások őrzik, ősibb volt, mint a görögországi; még I. András király (uralkodott: 1046-1060) telepítette ide az első szerzeteseket a Kijevi Nagyfejedelemségből.

A párhuzam: ortodox szerzetesek, a természet által elzárt lakóhely adott, a különbség: amíg a görögök az ég felé építkeztek, a magyarországiak a sziklafalba vájták a lakásaikat (a közhiedelemmel szemben, ezek nem természetes barlangok, hanem mesterséges üregek). Ez utóbbi módszer kevésbé bizonyult tartósnak: viszonylag hamar, már a XIV. században elhagyták a beomló lakásokat a barátok. Valamikor kápolna, ebédlő, alvókák sorakoztak, ma már csak három látható ezekből. A többit elintézték a földcsuszamlások és sziklaomlások, és az emberi kéz. Az emberi kéz, mert amit a természet megkímélt, a nyílások eredeti zárófalait, a helyiek bontották el házaikhoz. A mai falak a XX. századból származnak.

Ne becsüljük le azonban ezt a három barátlakást; ezek Közép-Európa egyetlen megmaradt remetetelepét képviselik. Ha turisztikai blogot írnék, akkor nem ajánlanám a meglátogatásukat; néhány sziklába vájt lyuk, pár tájékoztató tábla, az erdő pedig máshol is szép, ráadásul mindez nehezen megközelíthető helyen (kisgyerekeknek és öregeknek nem ajánlanám az útvonalat)… De, remélem, az én olvasóim a lelkükkel járják be ezt az utat, s az erdő csendjében meghallják az ortodox imák mély tónusát.

A ma embere csak a célszerűségben, a racionalitásban tud gondolkozni, s így úgy érzi, a szerzetesek elvesztegetették az életüket, hiszen nem maradt utánuk semmi sem; égnektörő templomok, szépen cirádált kódexek, a közösségük felbomlott. Mégis, valahol a sziklák rejtekénben, a föld mélyében, mint az elásott arany, rejtőzködnek az átimádkozott órák, az elmélkedésben átvirrasztott éjszakák, s aki csendben erre zarándokol, gazdagabban távozik.