2017 december 11., hétfő
Szilágyi Péter a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára / forrás: magyarhirlap.hu

Magyar napot rendeztek a floridai magyar közösségekben

Share

Ünnepségekkel egybekötött  magyar napot rendeztek a floridai magyar közösségekben Szilágyi Péternek,  a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárának a jelenlétében.

Szilágyi Péter kedden  az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Miamiban az első Magyar Nap rendezvénysorozatára került sor,  valamint ünnepséget rendeztek további négy magyar közösségben Florida keleti és nyugati partvidékén.

Floridában nagy, mintegy százezer lelket számláló magyar közösség él  – mondta el a helyettes államtitkár, s hozzátette, hogy a legtöbben a déli metropoliszban, Miamiban és környékén telepedtek le. Miamiban Magyar Ház működik, mellette található Krisztus Első Magyar Egyesült Egyháza is, amely ökumenikus templom ugyan, de szervezetileg az amerikai magyar református egyházhoz tartozik. A Magyar Házzal közösen szervezte a Magyar Napot, amelyet a budapesti nemzetpolitikai államtitkárság támogatott anyagilag.

Szilágyi Péter kiemelte, hogy gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szerveztek programokat, rendeztek például íjászatot, számos kézműves foglalkozást, Magyarországról érkezett táncegyüttes is. “Jelenlétemnek kettős célja volt: megnyitni a jeles eseményt és megemlékezni 1848-ról, valamint köszönetet mondani azoknak, akik hosszú évtizedeken keresztül is megőrizték magyarságukat” – mondta az MTI-nek Szilágyi Péter. Emlékeztetett, hogy Miamiban már az 1950-es évektől kezdve szervezett magyar élet folyik, a Magyar Házban működő Kossuth Klub 1952-ben alakult. A politikus hangsúlyozta, hogy a Magyar Nap egyik fő “motorja” Miamiban az a fiatal volt, aki a nemzetpolitikai államtitkárság Kőrösi Csoma-programja keretében tevékenykedik a helyi magyar közösség segítésében. Szilágyi Péter hozzátette: az általa most meglátogatott floridai magyar közösségekben mindenütt dolgozik Kőrösi Csoma-programmal érkezett magyarországi fiatal.

A helyettes államtitkár Miami mellett ellátogatott Fort Lauderdale-be  is, ahol a magyar iskolában gyermekekkel és szülőkkel találkozott, s járt Florida nyugati partvidékén, a Venice-ben élő és a sarasotai magyarok közösségeinél is. Venice városkában szintén magyar iskola működik, Sarasotában pedig – ahol elsősorban idős magyarok élnek – szintén nagyon aktív a Magyar Ház.  Tapasztalatait összegezve Szilágyi Péter hangsúlyozta:  a magyarok mindenütt elsimerően szóltak az anyaország támogatásáról és gondoskodásáról.  A helyettes államtitkár a hét második felében New Yorkban vesz részt szoboravatáson, majd a hétvégén Washingtonban magyar nemzetpolitikai tanácskozást nyit meg.

 

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

A német kormány szégyelli magát a berlini izraeli zászló égetés miatt

Elítélte a német kormány hétfőn, hogy izraeli zászlókat égettek a hét végén berlini tüntetéseken. A …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.