2018 április 22., vasárnap

Magyarországon először vetített filmek a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Share

Magyarországon először vetített dokumentumfilmek közül válogathat a közönség a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon január 23. és 28. között a Cinema City Aréna moziban.

A fesztivál programjában a lengyel Anna Zamecka Az én vérem (Komunia) című, a saját kategóriájában az Európai Filmdíjat elnyerő dokumentumfilmje, továbbá két Oscar-jelölt alkotás – a Nem vagyok a rabszolgád (I Am Not Your Negro) és a Hazám, Watani (Watani, My Homeland) -, valamint hét, Európai Filmdíjra jelölt film is szerepel.

A rendezvényen a világ csaknem 30 országából 50 alkotás közül válogathat az emberi sorsok, problémák és a társadalmi kérdések iránt érzékeny néző.

A 2014-ben alapított Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) a világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elérő egészestés, kreatív dokumentumfilmjeinek magyarországi versenye és fóruma, és a filmek magyarországi premierje.

A fesztiválon minden film valamely alkotója vagy főszereplője részt vesz. A világ minden tájáról érkező dokumentumfilmek tematikai, életkori megkötés nélkül szerepelnek a programban. A vetítések után a nézőknek és a szakmának közönségtalálkozókon nyílik lehetősége az alkotókkal, illetve a filmek szereplőivel beszélgetni.

A versenyszekciók mellett versenyen kívüli szakmai programok, különböző rendezvények várják a dokumentumfilmek kedvelőit.

A díjakról 25 főből álló rangos nemzetközi zsűri, diákzsűri, valamint filmrajongókból álló zsűri dönt.

A fesztivál tiszteletbeli elnöke Vekerdy Tamás pszichológus.

A rendezvényről további információ a http://bidf.hu/fesztival/ címen és a https://hu-hu.facebook.com/bidf.hu/ linken található meg.

MTI

 

The post Magyarországon először vetített filmek a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon appeared first on Fesztikörkép.

Source: Fesztikörkép

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Elvarázsolt sziget a Vajdahunyadvárban

A látványos kiállításba lépve a látogatók egy képzeletbeli trópusi szigetre érkeznek, ahol bátorságukat és ügyességüket …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.