2018 október 23., kedd
Maróth Miklós akadémikus, orientalista, egyetemi tanár. / Fotó: Somogyi György / Forrás: Polgárok Háza

Maróth Miklós: Hiába, a tolerancia világbajnokai lettünk

Share

A Polgárok Háza Európa védelmében című előadássorozatának második állomásán Maróth Miklós Széchenyi-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Bevezetőjében kiemelte, hogy az iszlámban nincs központi tanítóhivatal, a vallás értelmezése egyénileg történik. Látott olyan felvételt az Iszlám Állam tevékenységéről, amelyben egy fegyveres teherautókat állított meg, kiszállította a sofőröket és megkérdezte, a reggeli imában hány leborulás van? Az egyik hármat mondott, a másik négyet, erre lelőtték őket, ugyanis kettő lett volna a helyes válasz. Nagyon kevés ismerettel rendelkeznek tehát a saját vallásukról, s nem az istenükkel való kapcsolatuk problémás, hanem maga a kultúra, amely ezen a talajon létrejött.

Írta: Polgári Szilvia

Némi ízelítő az iszlám kialakulásáról

Mohamed a VII. század elején hirdette meg az iszlámot, amelyet Gábriel arkangyal közvetítésével isteni kinyilatkoztatásként kapott. Miután Mekka lakosai ezt nem fogadták el, menekülni kényszerült Medinába, védtelenné válva a követőivel együtt. Medinában más törzsek éltek, akik védelmezték tagjaikat, miközben Mohamedék egyfajta definiálhatatlan tömeget képeztek. Ekkor szervezte meg közösségét, de vallási, nem pedig vérségi alapon, s a törzsi társadalomban szokásos jogokat és kötelességeket rótta annak tagjaira. Az iszlám az első pillanattól kezdve egy vallásilag definiálható törzsként, illetőleg politikai közösségként működött.

Mohamed szerződést kötött a medinai zsidó törzsekkel, amely szerződés szövegét szokás metaforikusan Medinai Alkotmánynak nevezni. E lényeges dokumentum tartalmazza azon alapelveket, amelyek később a muzulmán társadalom működését szabályozzák majd, ilyen például a dzimmi-státusz megállapítása is. A muszlimok megvédik azokat, akik nem iszlámhívőként élnek köztük, cserébe a dzimmik kötelesek együtt harcolni velük, ha a szükség úgy kívánja. Három zsidó törzs is élt Medinában, akik mindig elmentek Mohameddel harcolni, de attól függetlenül, győztek-e, vagy sem, a háború végére írmagjuk sem maradt a területen.

Az iszlám a vérbosszú intézményét is kötelező érvényűnek tartja, ha egy muszlimot megölnek, mindegyiküknek harcolni kell a gyilkos ellen, gondoljunk csak a dániai karikatúrákra, amelyek kigúnyolták a Prófétát – a muszlim világ egy emberként tiltakozott! Ha összevetjük tehát a saría szabályait e rendelkezésekkel, láthatjuk, hogy hetedik század eleji arábiai, többségében törzsi szokásokról van szó, amelyek kinyilatkoztatás révén isteni törvény rangjára emelkedtek, s ezek váltak az iszlám vallás törvényeivé.

„Aki tehát belép az iszlámba, az lényegében nem tesz mást, mint a hetedik század eleji, isten háta mögötti Arábiának a viselkedési szokásait és életmódját vállalja, anélkül, hogy tudna erről.”

Ezzel szemben mi, keresztények

A keresztény kultúra gyökere a Római Birodalomig nyúlik vissza.  Res publica est res populi, azaz az állam a nép ügye, mondta Cicero, de népnek csakis olyan embercsoportot nevezhetünk, amelyet egy közös jogrend és a kölcsönös haszonszerzés lehetősége köt össze. A Római Birodalomban ugyanis számtalan nép élt, akik különböző nyelveket beszéltek, különböző vallásuk volt, egyedül a római jogrend tartotta össze őket. Egy amerikai is az Alkotmányára büszke, de bennünket is az köt össze. Az európai kultúra alapja tehát nem a vallás, hanem a jogrend, s ez azt jelenti, hogy nemre, vallásra, nyelvre való tekintet nélkül mindenki, aki a jogrendben egyetért az állam polgára és e szerint is viselkedik. Amellett hasznos kíván lenni, megvan a társadalmon belüli feladata, amelyet ellát, hozzájárulva ezzel a társadalom egészének a boldogulásához. Ez a dimenzió az iszlám világából teljes mértékben hiányzik.

 „Fontos dolognak tartják a sztoikusok annak megértését is, hogy a természet oltotta bele a szülőkbe a gyermek iránt való szeretetet, ebből a kezdetből indul ki és magyarázható meg az egész emberi nem közössége.” – írta Cicero a sztoicizmusról, amely a római filozófia alapját képezi.

A római állam által kialakított jogrendünk mögött tehát fellelhető a természet rendje is, amely alól nem vonhatjuk ki magunkat. Ez pedig azt jelenti, hogy Európában a természeti törvénynek és az emberi törvénynek összhangban kell lennie. Arisztotelész így ír a Politikában erről:

„Először is azok kényszerülnek társulni, akik egymás nélkül nem tudnak meglenni, például a nő és a férfi nemzés céljából, és pedig nem külön-külön elhatározás folytán, hanem úgy, ahogy a többi állat és növény is ösztönszerűen törekszik arra, hogy olyan egyedet hagyjon hátra, amilyen ő maga… a mindennapi szempontból létrejött közösség természetszerűen a háznép.”

A természet parancsára társulunk tehát, az ember önmagában nem életképes, s azzal társul, aki nélkül nem tud a következő generációról gondoskodni. Az emberek az államot a természet törvényére hallgatva hozták létre, de meg kell jegyezni, a házasság és család természetből történő levezetése a konzervatív filozófia szemlélete, ezzel szemben a liberális filozófia alapja a szerződéselmélet. Eszerint az állam egy szerződés, amelyet különböző emberek hoznak létre, és csak addig szólhat bele az egyén életébe, amíg erre a szerződés fölhatalmazza. Ezért mondta például a hajdani SZDSZ, mint liberális párt, hogy az állam ne szóljon bele ebbe, meg abba, de leginkább semmibe se.

Maróth Miklós akadémikus, orientalista, egyetemi tanár. / Fotó: Somogyi György / Forrás: Polgárok Háza

A természeti törvény gondolatát vitte végig a kereszténység a középkorban, Aquinói Szent Tamás szerint a bűn az erény ellentéte, azaz a természet rendjével ellentétes diszpozíció. A sztoikusok is azt gondolták, hogy minden, ami a természet szerint van, az jó, ami pedig a természet ellen, az rossz, tehát bűn. Az ember akkor lehet csak boldog, ha erényes, mert a természeti törvényekre hallgatva cselekszik, s nem kerül azokkal konfliktusba. Van azonban a sztoikusok szerint egy mezsgye az erény és a bűn között, ez pedig a kötelességek határsávja. A természeti törvény tehát egy fölöttes normarendszer, melyek ismeretében mondhatjuk az állami törvényekről, hogy jók-e, vagy rosszak, de ez nincs meg az iszlámban, ott csak isteni törvények léteznek.

„Miért is jó valami a muzulmán törvények szerint? Azért, mert Isten megparancsolta. És miért rossz? Azért, mert Isten megtiltotta. Természetellenes dolog disznóhúst enni, vagy bort inni? Nem az, nincs is benne semmi kivetnivaló. De a muszlimoknál igen, mivel Allah megtiltotta.”

Nincs tehát kontroll, amelynek segítségével a muzulmán törvényeket mérni lehetne, az ő isteni törvényeiket nincs mivel szembehelyezni, míg mi folyton tudjuk kontrollálni a sajátjainkat.

De mikor került porszem a gépezetbe?

Németországban a 19. században létrejött egy iskola, amely mindent a történet szempontjából vizsgált, mindent történeti kontextusba helyezett, eszerint a törvények, de a különböző emberi értékek, például a család, vagy a haza is történetileg meghatározottak, következésképp nem minősíthetőek jónak, vagy épp rossznak. Ráadásul egyazon időben az egyik kultúrában így, a másikban pedig úgy vélekednek, de erre sem mondhatjuk, hogy jó, vagy rossz, csak azt, hogy e pillanatban, a történelem jelen szakaszában ez az általános vélemény. Az értékekkel ugyanez a helyzet, nem tudunk olyan fix értéket megnevezni, amelyből a többit le lehetne vezetni. És ennek a német történeti iskolának a tanításai uralják manapság a szellemi életet – egyik hazánkban is ismert képviselője Max Weber –, a tevékenységének eredménye pedig, hogy nincsenek értékek, nincsenek elfogadható igazságok, minden egyformává vált, s ennek következtében az európai társadalmak egyfajta nihilizmusba süllyedtek. A kilencvenes évek eleji cigány-magyar konfliktus arról szólt, hogy azt a kultúrát is el kell fogadni, mert jó. Hogyha elmegy az éjszaka közepén lopni, az is. Na most, ez ennek a történeti iskolának a gondolkodásmódjából származik.

Innentől kezdve a keresztény kultúrát sem nevezhetjük jónak, vagy abszolútnak, s a többi kultúrát úgy kell elfogadnunk, hogy azok a sajátunkkal egyenrangúak. Amikor a muzulmán kultúrával állunk szemben, láthatjuk, erős kultúráról van szó, amely az isteni törvények megingathatatlanságában hisz, ezt az értékrendet hozzák magukkal Európába, e szerint rendezik be az életüket, miközben a befogadó társadalmak tökéletesen nihilisták és védtelenek, hiszen a saját értékeiért sem állnak ki. Ha pedig megerőszakolnak néhány nőt? Hát Istenem – mondják, de a híradások szerint egyesek még sajnálják is az elkövetőket.

Még egy kis adalék

A muszlim világ Isten parancsából és tiltásából levezetve öt bűnt állapított meg, az útonállást, a lopást, a gyilkosságot, a paráználkodást és az azzal való vádat. Akadnak indifferens cselekedetek is, amelyek közül egyesek ajánlottak, például a szülők tisztelete, mások kerülendőek, úgymint a hazugság, ám ha előnye származik belőle a delikvensnek, nyugodtan élhet vele, hiszen nem bűn. Az Európában kialakult igazság, amelyet a sztoikusok fogalmaztak meg a természeti törvényekből levezetve, számukra ismeretlen. Ennek következtében nem kell meglepődnünk, hogy akik a határokra érkeznek mind január elsején születtek és kivétel nélkül Ahmednek, vagy Mohamednek hívják őket. De talán a legszomorúbb mindebben az, hogy

„Nyugat-Európában, amikor a muzulmán bevándorlók elpanaszolták, mennyire rosszul bántak velük a magyar határon, jellemző módon hamarabb adtak hitelt a szavaiknak, mint a magyar kollégáik elmondásának.”

Na és a szellem?

Európában a filozófia – amelynek része volt a fizika és a biológia is –, a teológia talpköveként a tudományok művelését jelentette. A muszlimok sem voltak a tudományok ellenségei, de hiába vitatkoztak matematikáról, meg geometriáról, végső soron csillagászatról, ha az csak az imaidők megállapítását szolgálta, a többi tudomány pedig ki volt rekesztve az iszlámból. Kizárólag a vallástudományok számítottak, a filozófia iránt érdeklődőket olykor még üldözték is. Ezzel szemben Európában kialakult egyfajta tudományos gondolkodás, annak nyomán pedig az ipari tevékenység. Egy katari sejk mondta el a beszédében, hogy ugyan meg tudják venni a legdrágább és legmodernebb Mercedest is, de egyetlen csavarját sem ők készítik. A mi kultúránk részét képezi a tudományos gondolkodás, s ők el tudnak tanulni ezt-azt, ha Európába jönnek, de fölfedezésre képtelenek, a nagy tömegek pedig sajnos az elsajátításra is.

Maróth Miklós akadémikus, orientalista, egyetemi tanár. / Fotó: Somogyi György / Forrás: Polgárok Háza

A munka és Allah gondviselése

Az iszlámban az ember meggazdagodásának két forrása van, az egyik a munka, dolgozni a napi betevőért, a másik pedig, ha kincset találnak. Azon a vidéken ez lehetséges volt, gondoljunk arra, hogy a piramisok fosztogatása évszázadokon át megélhetési forrást biztosított. Ott van mindjárt a dzsinn, aki az Ali Baba és a negyven rablóban rengeteg kincset talál. Vagy, horribile dictu – olajat. Ekkor nem kell dolgozni, az olaj folyik, ők meggazdagodnak, s gazdagságuk forrása nem más, mint Allah gondoskodása. Ám a katari sejk azt is mondta, hogy egy arab hivatalnok a hatórás munkaidejéből miközben kávézgat, teázgat, elbeszélget, jó, ha húsz percet dolgozik. Más tehát a munkához való viszonyulás, mint nálunk, nekünk ugyanis kötelességeink vannak, s azok teljesítése számunkra fontos. Például a megboldogult szocializmus idején, azért a pénzért mégis miért tanítottak a tanárok, miért dolgoztak az orvosok? Csakis kötelességérzetből. Mi lelkiismeretből végezzük a munkánkat, de ott ez nem így működik, egy nomád társadalomról van szó, amely elmegy valahová, föléli a terület nyújtotta javakat, majd továbbáll, s nem kérdés, hogy jelenleg Európa biztosítja számukra a dúsan termő legelőket.

Erős hit versus nihilizmus

A muzulmánok mindenkiről gondoskodnak, aki a törzs tagja, senkit sem engednek elveszni. Ha valaki meghal, mondjuk az iszlámért való küzdelemben, felnevelik az összes gyerekét. A Római Birodalom idején még a kereszténység is ilyen volt, egy keresztény római katona, ha fogságba esett, a társai utána mentek, kiváltották és szabad emberré tették. De ez csak addig tartott, míg be nem áramlottak a germán barbárok Európába, akik államokat hoztak létre, amelyekben az egyház elkülönült a híveitől, létrejött egy feudális egyház, amely már uralkodott, nem pedig szolgált. Ez pedig ma is elmondható.

„Tehát nem csak a minket jellemző értéknélküliség és nihilizmus kerül szembe egy erős hittel és szilárd értékrenddel, hanem egy individualista, egymással nem törődő közösség is, egy összetartó, egymást óvó közösséggel.”

Az iszlám világában az uralkodó sok esetben idegen volt, aki a katonai hatalmat magához ragadta. Mohamed Ali, Egyiptom albán uralkodója tolmácsokon keresztül kommunikált alattvalóival, mégis naggyá tette Egyiptomot. A muzulmán világban az uralkodó egyetlen dolga, hogy biztosítsa a saría szerinti életet, amely nem szabályozza az államéletet, csupán a magánéletet. Tehát a saría, amelynek bevezetését már egyes európai országokban is követelik, nem kompatibilis a római joggal, mivel a szerepe ugyanaz, mint a katolikus egyház kánonjogának. Azaz ha bevezetnék, akkor bármelyik keresztény egyház is követelhetné, hogy saját kánonjogát szintén vezessék be az állam jogrendjébe, mindez pedig egyenes útként vezetne az állam széthullásához.

Álom az államban

A muzulmán világban az állam fogalma eltérően alakult ki, mint Európában, jóval inkább földrajzi egységekről beszélhetünk, például Szíria is egy ilyen egységet képez, de szír állam az első világháborúig nem létezett, azt csak az európaiak hozták létre.

„Mi egy jogrendet fogadunk el, de nekik ez a jogrend, az állami törvények nem jelentenek semmit. Amikor bejönnek Európába az európai állam számukra nem azt üzeni, hogy mindannyian dolgozzunk és legyünk hasznosak, nem, őket csak a magánéletük érdekli, az, hogy ebből valamilyen módon jól megéljenek.”

A jótékonyság is ezt szolgálja, zakátot fizetni a muszlim ember alapvető kötelessége, magánéletükben tehát jótékonyak, szociálisak, támogatják egymást, van bennük közösségi szellem, de az állam iránt nem fogékonyak. Ennek következtében a muszlim államok meglehetősen kudarcosak. Ők pedig ezzel a szervezetlenséggel és az állammal szembeni nemtörődömséggel érkeznek Európába és válnak úgy állampolgárrá, hogy továbbra is őrzik identitásukat.

„Kötelességeikre a befogadó államokkal és társadalmakkal szemben egyáltalán nem fogékonyak, csak a jogaikat próbálják érvényesíteni.”

Maróth Miklós akadémikus, orientalista, egyetemi tanár. / Fotó: Somogyi György / Forrás: Polgárok Háza

Európa önként és dalolva hódol be az iszlámnak

Az iszlámmal, mint vallással egyébiránt semmi probléma, rendezett kapcsolat Istennel, a katolikusok is azt tartják, hogyha egy muszlim megtartja vallását, mehet a paradicsomba. Ennek következtében a katolikus egyház úgy 1300 óta nem is térít, no meg azért sem, mert akiket mégis sikerült megtéríteni, azokat a többiek azonnal agyonverték az iszlám törvényeire hivatkozva, mártírokat meg nem volt értelme gyártani. Ma pedig inkább a muszlim vezetőkkel próbálnak egyezkedni, mert akadnak olyan értékek, amelyeket közösen védünk, ilyen például a házasság intézménye. A kapcsolattartás fontosabb a katolikusok számára, mint a térítés, horribile dictu most már odáig jutottak, hogy ha egy keresztény nő hozzámegy egy muszlimhoz, akkor a családi béke megőrzését fontosabbnak tartják, minthogy a nő keresztény vallásában megmaradjon.

„Hiába, a tolerancia világbajnokai lettünk.”

Fordítva azonban ez nem áll, az iszlámban a gyerekeknek a férfi vallását kell követni. Egy muzulmán férfi feleségül vehet keresztény nőt, de keresztény férfi, csak akkor vehet el muszlim nőt, ha áttér. Aszimmetrikus tehát a viszony a két vallási közösség között, ha mi odalátogatunk, el kell fogadnunk a törvényeiket, mivel azok isteni törvények, ám ha ők jönnek ide – nos, akkor is. Ennek ellenére kétségtelen, hogy a keresztény kultúra jóval produktívabb volt, több dolgot adott a világnak, mint az iszlám, sajnos azonban ezt ma nem szabad kimondani, mert rögvest lefasisztázzák az embert. És az sem kétséges, hogy mára Európa az iszlám területévé vált, a muzulmánok pedig csak arra várnak, hogy erre mi is rájöjjünk végre – zárta előadását Maróth professzor.

Polgári Szilvia

 

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Polgári Szilvia

Polgári Szilvia író, publicista, szerkesztő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán diplomázott történelemből és szerkesztésből, előtte pedig grafikát és tipográfiát tanult. 2009-ben publikálta kisregényét, Én, Marcus címmel; ezt követően számos történeti dolgozata jelent meg online. 2016-ban az Aetas Történettudományi Folyóirat közölte Hamvasztás Magyarországon című tanulmányát.
Share

Esetleg más?

Lélek Sándorné: Adjon az Isten áldott vasárnapot mindenkinek!

“Embertelen lelkivilág volt, amibe minket belekényszeríttettek, amikor magunk se tudtuk, hogy most már emberek vagyunk, …

2 hozzászólás

  1. atörökszultàn

    Kìvàlò ìràs. A kultùrtörtèneti rèszletes elemzèst most kicsit az àrnyèkban hagyva kijelenthetö; A legszomorùbb az egèszben az , hogy az intelligensebb nyugat-euròpai olvasòközönsèg hasonlò szìnvonalù esszèt kèpes ìrni , anèlkül , hogy orientalista vagy kultùrtörtènèsz lenne. Elèg hozzà hàromszor elmenni a boltba.

  2. Én egészen meg vagyok döbbenve ezen az előadáson. A sztoikusok folytonos emlegetése, akikkel az apostolok harcot vívtak, mintha erre épülne kultúránk. Erről szó nincs. A katolikus egyház, aki megfelelőnek tartja a muszlim vallást a mennyországba jutáshoz. Milyen mennyországba? A Jézus-i mennyországba, minek lényege a szeretet, és a megváltásban való hit? Miféle kinyilatkoztatás, meg Gábriel arkangyal, meg próféta. Ezek nem tények, ezt a muszlim vallás mondja, hol a bizonyíték hogy ezek a sugallatok kitől jöttek? A zsidó-keresztény vallás bizonyítékon alapul, ma is élő népcsoport, egymást igazoló próféták, egymást igazoló apostolok. Itt lehet kinyilatkoztatásról beszélni. A muszlim vallásban érzéki paradicsom van és érzéki élet, legalábbis a férfiak számára, az ő megtérésükért minden rendes katolikus imádkozik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.