2017 május 27., szombat
MTI Fotó: Soós Lajos

Másfél millióan vettek eddig részt a konzultációban

Share

Másfél millióan küldték már vissza a nemzeti konzultációs kérdőíveket – erről beszélt egy budapesti fórumon Gulyás Gergely. Itt hozzátette: a kormányzás fő iránya helyes, és a Fidesz az egyetlen kormányképes alternatíva.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese két témát emelt ki a konzultáció kérdései közül: a migrációt, illetve a hatósági ármegállapítás jogának megvédését.

A Fidesz-KDNP szövetség hét év kormányzás után is erős, a legjobban szervezett az országban – tette hozzá Gulyás Gergely. Az ellenzékről szólva a kormánypárti politikus azt emelte ki: a baloldal semmit nem oldott meg legalább fél évtizede húzódó személyi és szervezeti problémáiból. ”Egymást jobban utálják, mint bennünket” – tette hozzá.

A Jobbikról pedig már csak azt lehet tudni, hogy a hatalmat akarja, de azt nem, mit képvisel – jegyezte meg. ”Távolról sem vagyunk tökéletesek, de kormányzati teljesítményünket senki sem vitathatja” – mondta a fideszes politikus.

A gazdaságról szólva rámutatott: a 2010-es kormányváltáskor rendkívüli mélységből indul az ország, de azóta évről évre sikerült 3 százalék alatt tartani a költségvetési hiányt, a 85 százalékos államadósságot több mint 10 százalékkal csökkenteni, a jegybanki alapkamatot 1 százalék alá vinni, a devizahiteleket kivezetni.

Hozzátette: mi több, sikerült időarányosan túlteljesíteni az akkor megígért 10 év alatt egymillió új munkahelyet, hiszen ma, 7 év elteltével több mint 700 ezerrel többen dolgoznak mint akkor. A családpolitikával sikerült megfordítani a kedvezőtlen demográfiai trendeket.

Gulyás Gergely kiemelte: Magyarország számára nincs alternatívája az Európai Uniónak. A világgazdaságban olyan hatalmas szereplők mellett, mint az Egyesült Államok vagy Kína, a kis országok csak akkor lehetnek eredményesek, ha intézményes kapcsolatban vannak más európai országgal.

Ugyanakkor a fideszes politikus kiemelte azt is, hogy a vita az EU-ban nem természetellenes. Vannak az olyan közös európai értékek, mint a szabadság, demokrácia, jogállam, de nem mindenben kötelező egyetérteni, például a migráció az egyik ilyen terület.

Mikor Magyarország belépett az EU-ba, elfogadta, hogy bizonyos hatásköröket az unióval közösen gyakorol, de a migráció például tagállami hatáskörben maradt, ezért arról a magyar kormány dönthet és fog is dönteni – jegyezte meg a kormánypárti politikus.

A migráció kérdésében értékvita bontakozott ki. Az európai fejlődés nem feltétlenül egyirányú, hiszen a posztkommunista országok érezhetően konzervatívabbak, a visegrádi országokban 80-90 százalékos a magyar migrációs politika támogatottsága – fejtette ki Gulyás Gergely.

Ugyanakkor kérdésre válaszolva rámutatott: Magyarország a migránsproblémában is szolidáris, kiveszi a részét a határvédelemből.

A kormánypárti politikus azokra felvetésekre, hogy jó-e az “Állítsuk meg Brüsszelt!” szlogen, úgy reagált: a Fidesz már “iszonyúan profin” csinálja a politikai propagandát, márpedig a plakátokon csak a nagyon leegyszerűsítő kommunikáció működhet.  Ám, a magyar emberek képesek különbséget tenni az unió és Brüsszel között – tette hozzá.

A korrupciós vádak kapcsán a kormánypárti politikus kiemelte: mindenki magáért felel, de néhány elszigetelt eset is nagyon káros lehet a választási kampányban. Gulyás Gergely elmondta, hogy az országgyűlési választások 2018 április-májusában esedékesek, és ha a köztársasági elnök a legkorábbi időpontra tűzi ki, akkor addig már alig valamivel több mint 10 hónap van vissza.

forrás: M1 Híradó

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Kovács Zoltán kormányszóvivő / forrás: magyarhirlap.hu

Botka kijelentésével kibújt a szög a zsákból

Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában arról beszélt: Botka László kerítésbontásról …

Egy hozzászólás van

  1. Dékány Ilona

    SAJNÁLOM , hogy az én véleményem az, hogy EZ MÉG MINDÍG KEVÉS!!!Hol van a sok–sok igazi jó magyar ember ? Mind a hat kérdést húsbavágónak tartom , amely ellen fel kellene emelnie a 8 000 000 millió szavazóképes magyar ember hangját !!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.