2019 június 17., hétfő
Rákóczi Szövetség

Megkezdődött a Kárpát-medencei történelemtanárok találkozója

Share

A Rákóczi Szövetség szervezésében idén 17. alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei történelemtanárok találkozóját, amelynek fő célja a határokon inneni és túli pedagógusok képzése, továbbá kapcsolataik erősítése. Az ez évben az első világháború kitörésére emlékező rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára nyitotta meg csütörtökön Gyöngyösön

 

Rákóczi SzövetségCzunyiné Bertalan Judit kiemelte: a Kárpát-medence pedagógustársadalmának közös felelőssége, hogy tudást adjanak át a következő nemzedéknek. Ebben ma már a nemzetpolitikai államtitkárság is közreműködik – tette hozzá.

 

A Rákóczi Szövetség a mindenkori köznevelési tárcával kiváló kapcsolatokat ápol – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: közreműködésükkel a diákok elutazhatnak a szomszédos országokba a magyar nemzeti ünnepeken, illetve más jeles alkalmakkor, személyes tapasztalatokat szerezve a tankönyvi tudás mellé.

 

“A köznevelési törvény az értékek mellett foglal állást, a történelmi ismeretek átadása mellett az egységes nemzetkép kialakítása is fontos” – fogalmazott az államtitkár.

 

Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke külön is köszöntötte a felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki történelemtanárokat. Elmondta, hogy az idén az első világháború témakörére épülő rendezvénysorozatra 125-en érkeztek. Az eddigi rendezvények sikerét jelzi, hogy tavaly már a magyar irodalmat tanító pedagógusoknak is szerveztek hasonló nyári továbbképzést: ennek az idén Gödöllő ad otthont.

 

Faragó László, Gyöngyös polgármestere (Fidesz-KDNP)köszöntőjében elmondta, hogy a város lakói közül 494-en estek el az első világháborúban, további 474 ember vált rokkanttá. Hozzátette: ez év áprilisában megalapították a Kárpát-medencei Hangya Európai Szövetkezetet, szintén a nemzetegyesítés szándékával.

 

Tőkéczki László történész az első világháború kitöréséről, napjainkig ható következményeiről beszélt, a július 26-ig, szombatig tartó rendezvénysorozat nyitó előadásaként.

 

A Rákóczi Szövetség júniusban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ez év nyarán, a magyar-magyar kapcsolatok jegyében 11 tábort szerveznek, mintegy 1200 résztvevővel.

 

mti

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Lullázás 29.: Üdítő pillanatok egy (majd) 400 éves korcsmában (Fenékpuszta)

Van abban valami abszurd, hogy Fenékpusztán egy lepusztult kastély és egy római romváros mellett a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.