2019 október 16., szerda
Az Erzsébet tér Miskolcon 2014. július 21-én. A belvárost egy 2009-ben megkezdődött rehabilitációs program keretében, 5,77 milliárd forintból újították fel. MTI Fotó: Vajda János

Megújult Miskolc belvárosa

Share

Uniós és hazai forrásból megújult, megszépült Miskolc belvárosa, a 2009-ben megkezdődött 5,77 milliárd forintos beruházáshoz a borsodi megyeszékhely 4,3 milliárd forintot nyert uniós pályázaton – hangzott el a Miskolc belváros rehabilitációja című hétfői rendezvényen.

 

Az Erzsébet tér Miskolcon 2014. július 21-én. A belvárost egy 2009-ben megkezdődött rehabilitációs program keretében, 5,77 milliárd forintból újították fel. MTI Fotó: Vajda JánosLengyel Katalin, az önkormányzat tulajdonában lévő Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője azt mondta: gazdasági, turisztikai, önkormányzati, egyházi projektek valósultak meg Miskolc belvárosában. Egyebek mellett épületek, üzletek, irodák újultak meg, a Patak utcában mélygarázs, a Szinva-patak partján sétány épült. Utcákat szélesítettek ki, a Szinva fölött híd is épült. Térfigyelő-rendszert alakítottak ki, megszépült a Kossuth utcai református templom homlokzata, megvalósult a Városháza épületegyüttesének komplex rekonstrukciója, kerítéssel vették körül az avasi református templomot és temetőt, zöldterületeket újítottak meg.

 

Összességében tizenöt projektre futotta a csaknem 6 milliárd forintból, a kivitelezések befejeződtek.

 

mti

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

MNM Málenkij Robot Emlékhely

#Muzej2019 – MNM Málenkij Robot Emlékhely

Aki a Hungária körúton a Rákóczi hídtól észak felé halad, nem tudja nem észrevenni ezt …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.